Belgium két nagyvárosa Gent és Antwerpen kitiltja területéről a dízelüzemelésű autókat 2031-től - tájékoztatott a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap pénteken.
Zalatnay Sarolta december 14-én töltötte 75. életévét, aminek alkalmából karácsonyi csillogásban úszó otthonában mesélt az elmúlt időszakáról, az ünnepekről, valamint a jövővel kapcsolatos terveiről és vágyairól.
Belgium két nagyvárosa, Gent és Antwerpen kitiltja területéről a dízelüzemelésű autókat 2031-től - tájékoztatott a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap pénteken.
Kálomista Gábort, az Elk*rtuk című film producerét ez év márciusában perelte be Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató vállalat igazgatója. Azzal vádolta a filmest, hogy az alkotás egyik főszereplőjét róla mintázták, akit szintén Endrének neveztek el, és ugyanaz a foglalkozása.
A kormány ezt a munkát megkezdte, ennek eredményeképp december végéig a korábban elfogadott, más gazdasági pályát feltételező 2023-as költségvetést módosítani fogják – közölte.
A harmadik elődöntőben, december 17-én A popzene hajnala című adással halad tovább a Duna showműsora. A magyar pop- és rockzene olyan 80-as évekbeli nagy slágereivel folytatódik a műsor, mint a Szerelemre születtem, a Trabant vagy a Gyere őrült, és két legenda, Kovács Kati és Poór Péter is színpadra lép.
Egyre több villanyautó-akkumulátor gyártósor épül az elektromos autók gyorsuló elterjedésével, amely folyamatból Magyarország is kiveszi a részét. Néhány hónappal ezelőtt
17:15 körül, New York-i idő szerint fél órával napnyugta után a város fényei villódzni kezdtek. A New York Times ezt írta: „Körülbelül egy percig tartott a vad villogás, mint egy néma ébresztő.” 12 perccel később, amikor milliók indultak haza a munkából, és csúcsra járt a csúcsforgalom, a város elsötétült. 1965. november 9-ét írtuk: az USA északkel
A januári elszámolású WTI határidős jegyzése több mint 3 százalékos mínuszba fordult pénteken, miután a hét során a fő központi bankok kamatemelésekről számoltak be az infláció megfékezésének érdekében.
Németország mágnesként vonzza a migránsokat és menedékkérőket, azonban a munkaerőhiány ellenére – amely már a gazdaságot is fojtogatja –, az érkezők szakképzettség és nyelvtudás hiányában mégsem alkalmazhatók
Az ünnepi időszakban imádunk karácsonyi filmeket, csodákkal teli meséket nézni, miközben a képernyőről visszatükröződik a fát díszítő megannyi lámpácska fénye. Nem csoda, hogy a műsorszolgáltatók minden évben egyre látványgazdagabb filmekkel igyekeznek az ünnep hangulatát fokozni. Nem tesz másként Francis Lawrence Álomország című legújabb fantasy-k
Az Imolában aratott kettős győzelem döntő fontossággal bírt a Red Bull Forma-1-es csapata számára a Ferrari elleni küzdelem során – erről beszélt az istálló főnöke, Christian Horner, aki szerint ellenfelük gyorsabb autóval rendelkezett az évad első szakaszában.
A Clue PR-t választotta kommunikációs partneréül a Munkahelyeink.hu munkavállalói és munkáltatói platform. A megbízás magába foglalja a nemzetközi start-up vállalat marketingkommunikációs stratégiájának lokalizációját, valamint az éves PR kommunikációs aktivitásainak tervezését és megvalósítását.A Munkahelyeink.hu munkavállalói és munkáltatói platf
A hírek szerint Nikita Mazepin arra készül, hogy februárban visszatér a pályaautózáshoz. Az orosz, akit a Haas az ukrajnai konfliktus és Putyin-közeli édesapja valamint szponzora miatt tett ki a csapatból, novemberben kategóriagyőzelmet aratott az orosz Silk Way Rally-n. Az Endurance-Info szerint a 23 éves versenyző februárban visszatér az aszfaltr
A Volkswagen csoport hamarosan, talán már az idén meghozza a döntést egy kelet-európai akkumulátorgyár építésének helyszínéről - jelentette be Oliver Blume, a konszern vezérigazgatója a pénteki berlini rendkívüli közgyűlésen.
"A magyar helyreállítási terv megfelel az összes vonatkozó kritériumnak, összhangban van a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközről (RRF) szóló rendeletben meghatározott követelményekkel."
Novemberben 10,1 százalékra csökkent az euróövezeti infláció az előző havihoz képest az Európai Unió statisztikai hivatala, a Destatis pénteki jelentése alapján, melyből az is kiderül, hogy a legmagasabb éves infláció Magyarországon volt, 23,1 százalékos.
Változatlan fizetés mellett négynapos munkahetet kínál olaszországi alkalmazottainak az Intesa Sanpaolo – jelentette be pénteken a pénzintézet. Akik ezt választják, a többi napon 9 órát kell dolgozniuk.
A klímavédelem rendkívül erős tudományos kutatást és műszaki újítások tömeges bevezetését igényli. Ezeknek természetesen igen súlyosak a gazdasági következményei.
A Forma-1-es csapatok közül elsőként az Aston Martin jelentette be 2023-as autóbemutatójának időpontját. Az AMR23-as kódjelű versenygépről februárban hull majd le a lepel.
A saját korát megelőző mozi volt 1996-ban a Twister, amely nem ok nélkül kapott két Oscar-jelölést is – az egyiket a legjobb vizuális effektekért. Jan de Bont rendező filmje hatalmas sikert aratott és világszerte közel félmilliárd dollár bevételt hozott a konyhára. Két évvel később készült egy említésre is alig méltó folytatásféle, de erről inkább
Több mint 14 millió tonna gabonát exportáltak már az ukrán kikötőkből a fekete-tengeri kezdeményezésnek köszönhetően - közölte az Ensz tárgyalásokért felelős magas rangú vezetője csütörtökön.
December 23-án az MKB Bank is felfüggeszti az állam által támogatott babaváró hitel és otthonfelújítási kölcsön értékesítését, eddig lehet beadni az igényléseket is. Több nagybank már korábban meglépte ugyanezt, alig találni már olyan pénzintézetet, ahol még biztosan fel lehet venni ezeket a hiteleket – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából. Az é
A szakszerű gyógytorna rendkívül sokat segíthet Norvég kutatók publikálták korábban azt a tanulmányt, amelyben a krónikus vállfájdalom kezelési lehetőségeivel...