Ábel Anita a Vörösmarty Classic Xmas háziasszonyaként ellátogatott a budapesti karácsonyi vásárba, ahol nem csak Vörösmarty téren található finomságokról és programokról beszélt, hanem azt is elárulta, hogy ő miképp készül családjával az ünnepekre.
A kormánynak és a nemzetiségek képviselőinek közös és egyértelmű célja, hogy megmaradjon és megerősödjön a 13 őshonos nemzetiség Magyarországon - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Budapesten, a Nemzetiségekért-díjak átadásán.
Először még úgy tűnt, hogy októberben sikerült megfogni a hónapok óta tartó lejtmenetet a forintos lakossági állampapírok állományában, de a november ismét csalódást keltő számokat hozott: további 350 milliárd forinttal csökkent az állomány, ezt elsősorban a MÁP+-ból kiáramló pénzek hajtották. Az inflációkövető prémium állampapír és a bónusz államp
A jól ismert aktivista shortos hedge fundok arra számítanak, hogy 2023-ban több olyan vállalatot találnak majd, amelyek jelentősen megszenvedik a nehéz gazdasági körülményeket, ez pedig potenciálisan növeli azokat az eseteket, ahol a vállalati mérlegek rejtett hiányosságokat tartalmazhatnak. Az év végéhez közeledve néhány, kifejezetten a shortolásr
Van még tér a növekedésre az energiacégeknél és a magyar tőkepiacon is – vélik az Erste Bank elemzői. Idén az infláció, az energia- és nyersanyagárak növekedése, valamint az ezzel összefüggő hozamemelkedés vezette a részvénypiacokat: az energiacégek árfolyamai gyorsan emelkedtek, míg az IT, a kommunikációs szektor és az ingatlancégek estek. Magyaro
Miközben világszerte egyre nagyobb teret hódítanak a megújuló energiaforrások, a szabályozók igyekeznek a zöld energiával kéz a kézben járó volatilitás problémáját is kezelni. A villamoshálózatban jelentkező ingadozásokat eddig gázerőművek által előállított energiával ellensúlyozták, azonban jövőre munkába áll a Pannon Green Power virtuális erőműve
Ma a magyar háztartások internethozzáférése kifejezetten jó: az öt évvel ezelőtt 82 százalékos szintről 91 százalékra ugrott fel idén. Legtöbben azonnali üzenetküldésre, e-mailezésre, gyors információszerzésre használjuk, holott ennél sokkal több lehetőség rejlik akár egy mobiltelefonban is. A magyar lakosság e-banking és e-kereskedelem mutatója bő
A legtöbb sportoló, élsportoló karrierje rövid időtartamú, jellemzően a harmincas évek közepére lezárul. Ez azt is jelenti, hogy sokuknál elmarad vagy lelassul a karrierépítés, a tanulás, nehezebb számukra valamilyen szakma vagy diploma megszerzése. Ennek a helyzetnek a kezelésére, a sportolók hosszú távú életpályájának építésére hozták létre a Mag
Az adatbekéréssel és helyszíni ellenőrzéssel egyaránt zajló vizsgálat során 8 esetben indul eljárás, általános tapasztalat pedig, hogy az állattartók és állatorvosok egy része továbbra sincs tisztában az előírás részleteivel.
Jelen szabályozás szerint december 31-ig köthető szerződés babaváró hitelre, és mivel a kormányzat részéről nincs konkrétuma a meghosszabbításnak, néhány hazai bank már nem vagy csak rövid ideig fogad be ilyen kérelmeket.
A donyecki régió hatóságai szerint a területen az elmúlt nap folyamán 222 lövedékkel végrehajtott 37 ukrán tüzérségi támadás következtében legalább két civil életét vesztette, 13 pedig megsebesült.