Ursula Haverbeck néhai SS- és SA-tag férjével együtt alapította a Collegium Humanum nevű szélsőjobboldali, antiszemitának minősített szervezetet, melyet 2008-ban betiltottak.
Kóros civilizációs jelenségnek tekinthető az evészavar minden formája: az anorexia nervosa és a bulimia nervosa is - magyarázta hallgatóságának dr. Túry Ferenc (SE Magatartástudományi Intézet) a Senior Akadémia korábbi előadásán.
A Sussex hercegéről és hercegnéjéről szóló dokusorozat első két része után megérkezett az utolsó 3 rész is, melyből újabb részleteket tudhatunk meg a királyi család működéséről és a hercegi pár új, kötelezettségek nélküli életéből.
Meg kell őriznie Magyarországnak a híd szerepet, ez azért is fontos, mert ismét erősen kétpólusúvá vált a világ– mondta a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója egy konferencián.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján 20 200-an fordultak orvoshoz a múlt héten influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) heti jelentésében csütörtökön.
Az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) új testtömegindex-táblázatokat tett közzé a gyermekek számára, mivel mára olyan elhízottá váltak a gyerekek, hogy a régi táblázatok elavulttá váltak – számol be a hírről a CNBC.
Arról is beszélt, hogy annyira fiatal srácok is ráhajtottak, hogy az egyikük az anyukáját hívta fel, amikor a színésznő az ágyban fekve megkérdezte, hol a hajszárító.
Az ukrán elnök beszédében arra kérte az Európai Unió huszonhét tagországának vezetőit: fontolják meg, mit tehetnek még az ukrán légvédelmi rendszerek fejlesztése érdekében.
Kingsley Coman a francia világbajnoki keret harmadik olyan játékosa, aki az elmúlt egy hétben megbetegedett. Már a marokkóiak elleni elődöntőben sem léphetett pályára.
Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében. A szeretetszolgálat önkéntesei 2022. december 15. és 20. között fogadják a kijelölt SPAR és INTERSPAR áruházakban az adományokat, amelyeket az adományozók most egy s
A jegybank szakemere az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány konferenciáján azt is elmondta, hogy ehhez képest a reálgazdasági teljesítmény nem kétségbeejtő.
2023-tól két és félszeresére tervezi emelni az Adria kőolajvezeték tranzitdíját Horvátország, ami a magyar kormány szerint visszaélés a horvátok monopolhelyzetével – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Spirit FM Harcosok klubja című műsorában. Az ATV beszámolója szerint a miniszter azt is bejelentette: a magyar kormány az Európ
Elon Musk 22 millió darab Tesla részvényt értékesített 3 milliárd dollár értékben ezen a héten három kereskedési napon, hétfő és szerda között - derült ki az amerikai értékapírfelügyelet (SEC) adataiból.
Végső olvasatban is elfogadta a lengyel szejm csütörtök este azt a törvényt, amely értelmében jövőre a lakossági gázárak, valamint az úgynevezett érzékeny fogyasztók által fizetendő gázárak is az idei tarifák szintjén maradnak.
A menekültek 60 százaléka azt mondta, Németországba való utazással kapcsolatos döntésüket döntően az befolyásolta, hogy már voltak ott élő családtagjaik, barátaik, illetve ismerőseik.
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának csütörtöki ülésén a feleknek sikerült megállapodniuk arról, hogy mennyi lesz 2023-ban a minimálbér és a garantált bérminimum összege, vagyis mennyivel emelkednek a legalacsonyabb bérek Magyarországon – írja a 24.hu. A részleteket Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitká
Az Egyesült Államok csütörtökön szankciókat vetett ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik bizalmasával, illetve a hozzá köthető egyik vállalkozással és egy bankkal szemben is Oroszország ukrajnai háborújával összefüggésben.
Pénteken az ország nagy részén még 9 és 15 fok között várható a legmagasabb nappali hőmérséklet, majd lehűlés kezdődik, és vasárnap már csak mínusz 4 és plusz 2 fok közötti hőmérsékletre lehet számítani. Pénteken és szombaton általában erős, a hegyvidéki tájakon viharos lesz a szél, előfordulhat havas eső, keleten havazás, majd vasárnap gyengén fel