Lando Norris ugyan örül annak, hogy dobogóra állhatott 2022-ben, viszont a mennyiséggel nem elégedett. Az idei szezonban a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes vitte el a dobogós helyezések nagy részét, ám Imolában a McLaren is a pódiumra állhatott. Ám utána nem tudta megismételni a bravúrt a wokingi istálló. 2021-ben jobb évet zárt a
Minden eddiginél erősebben összpontosít az orosz hadsereg Bahmut bevételére. Az orosz tüzérség, légierő és rakétatüzérség is intenzíven lövi a kelet-ukrajnai várost, amely hónapok óta ostrom alatt áll. Közben Joe Biden amerikai elnök még több segítséget ígért ukrán kollégájának, amikor telefonon tárgyaltak.
A Moon, azaz Hold névre keresztelt hosszúszárnyú bálna súlyos gerincsérülése miatt egyáltalán nem képes mozgatni a farokúszóját, és a teste S alakban meghajlott. Azonban ez sem tántorította el attól, hogy megtegye az 5000 kilométeres vándorutat Kanadától Hawaii-ig.
Valljuk be: a jelmezek segítenek életre kelteni a film szereplőit. Ám, ha naponta órákon keresztül kell szuperhős jelmezben vagy vastag sminkréteggel a bőrükön forgatni, az igencsak nagy terhet ró a rájuk.
Ha valaki sportol, akár féláron is belépőhöz juthat a jövő évi budapesti atlétikai világbajnokságon. Kedvezményesen léphetnek majd be a rendezvényekre az idősek és a családosok is. Kedden hivatalosan is elindult a jegyértékesítés. Az augusztus végén tartandó eseményre összesen 400 ezer jegy eladását tervezik.
A tartósított élelmiszerek forgalmazásával foglalkozó Point Marketing Kft. 1008 raklap befogadására alkalmas raktárt épített piliscsévi telephelyén 400 millió forintos beruházással - közölte a társaság ügyvezetője hétfőn az MTI-vel.
Tomán Szabina november végén megjelenő életmód könyve, A siker a mosoly mögött egy 21. századi erős nő története, aki egyszerre üzletasszony, családanya, barát és mentor. Szélsőségektől mentesen építkezik, fejlődik és tanul minden nap. Fontosnak tartja, hogy az élet minden területén kikérje szakértők véleményét – írják. Új könyvében az étkezéssel
„Sajnos a megfázás is vírus, és hiába hordja ki Botika lábon, attól még az én gyerekeim vígan ágynak dőlhetnek tőle. Szívás, de ez van. És ez az, amiben leginkább nézetkülönbségek tudnak lenni” – írja Szabó Anna Eszter, aki azt is hangsúlyozza: sok szülőnek kevés a segítsége, vagy nem támogató a munkahelye, ezért nehezen tudja megoldani, hogy ottho
A vágott fenyőből is több faj, fajta van, érdemes viszont mindegyiket megfelelő módon kezelni ahhoz, hogy vízkeresztig, netán még utána is szép maradjon és illatozzon a lakásban.
A 27-35 éves korosztály a legcéltudatosabb a karácsonyi bevásárlás tekintetében – derült ki a Magyar Bankholding által készített reprezentatív piackutatásból. Idén karácsonyi ajándékokra a válaszadók 20 és 30 ezer forint közötti összeget terveznek költeni, és a lakosság több mint egyharmada már a karácsony előtti hónapokban elkezdett anyagilag kész
Romániában a háztartások 82 százaléka rendelkezik internetkapcsolattal, az idei adat 1,3 százalékponttal magasabb a tavalyi értékhez képest – közölte a román országos statisztikai intézet. A városokban az internetkapcsolattal rendelkező háztartások aránya egy híján kilencven százalék, ami 15 százalékponttal haladja meg a vidéken jegyzett mintegy 74
Hónapról hónapra elhangzik, hogy milyen magas szintre szökkent az infláció Magyarországon, különös tekintettel az élelmiszerek árának emelkedésére. Mindez nem volt máshogy novemberben sem, amikor a havi élelmiszerinfláció 43,8 százalékra ugrott. De melyek voltak azok a termékek, amelyek legkevésbé drágultak ennek ellenére is, mire vadásznak majd a
Néhány héttel ezelőtt elegáns rendezvényt tartottak egy 5 csillagos budapesti luxus hotelben, ahol osztrigát is felszolgáltak. Finom volt. És fertőzött. Utóbb kiderült, hogy a társaságból 6-an kaptak ételmérgezést, én pedig…
Jövő februárban kerül a mozikba a Tár című film Cate Blanchett főszereplésével, amelyért a kétszeres Oscar- és háromszoros Golden Globe-díjas ausztrál színésznő a kritikusok szerint újabb aranyszobrocskát zsebelhet be az Amerikai Filmakadémiától.
Megsemmisítő csapást mér az amerikai inflációcsökkentési törvény (IRA) Európa versenyképességére: az Egyesült Államok 7500 dollárral támogatja az elektromos autókat vásárló háztartásokat, és cégek tömegeit vonzza el Európából. Franciaországban és Olaszországban az energiaszámlák háromszorosára vagy akár ötszörösére ugorhatnak.
A 22,5 százalékos novemberi fogyasztóiár-indexszel „sikerült” magunk mögé utasítanunk az októberben e tekintetben még előttünk tanyázott balti államok közül kettőt is. De Európa egészét tekintve is csak kicsit állunk jobban ebben az összevetésben. Ráadásul Magyarország a tekintetben is a vert mezőnyben van, hogy azon négy ország egyike, amelyek inf
Egyre kevesebb az önkormányzatok által foglalkoztatott közmunkás, mivel a dolgozókat felszippantja a hagyományos munkaerőpiac. Az ország nyugati felén van olyan kistelepülés, ahol a korábbi több tucatnyi közfoglalkoztatott munkáját most egyetlen dolgozónak kellene ellátnia.
Két Formula 2-es év után Japánba szerződik a Red Bull tartalékversenyzője Liam Lawson. Az új-zélandi a Team Mugen csapat versenyzője lesz a Super Formula 2023-as idényében. A Honda színeiben rajthoz álló Lawson nem kisebb csapattársat kap, mint a címvédő és kétszeres bajnok Tomoki Nojiri. A 20 éves versenyző idén harmadik lett a Formula 2-ben, de