Október 21-én a Pierrot és ezzel együtt a Zsidai Gasztronómiai Csoport 40 éves lett. Rengeteg eseményt, találkozást és történetet rejt ez a 40 év. Ebbe enged betekintést 8 részes sorozatunk.
Az izraeli katonák agyonlőttek egy 16 éves palesztin lányt a ciszjordániai Dzseninben tartott vasárnap esti razzia során kitört tűzharcban – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.
Havazással és faggyal tört be a téli időjárás Nagy-Brittaniába, ami miatt hétfőig sárga figyelmeztetés van érvényben. Az ítéletidő fennakadásokat okozott a repülőtereken és a vasútállomásokon is.
Az euró jegyzése 418,77 forintra csökkent hétfő reggel hét órára a péntek esti 419,14 forintról. A dollár jegyzése 398,30 forintra emelkedett 397,85 forintról, a svájci franké pedig 425,22 forintra csökkent 426,05 forintról.
Aki kicsit is jártasabb a borok világában, bizonyára találkozott már Herczeg Ágnes nevével. Ágnes első magyarként kapta meg 2019-ben a borpiac egyik legfontosabb nemzetközi díját, a londoni WSET & IWSC Future 50 díjat.
Legalább 15 százalékkal növekedett egy taxis kilométerköltsége az ársapka eltörlése után – válaszolta a Népszava érdeklődésére Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke. Hogy ebből mekkora részt hárítanának át az utasokra, még nem tudni, de a taxisok képviselői "kiforrott elképzelésekkel szeretnének megérkezni ma délelőtt a Városházár
Diana és az egyiptomi származású üzletember, Dodi Al-Fayed 1997 nyarán találtak egymásra, és szerelmük még szárba sem szökkenhetett igazán, máris tragikus autóbaleset áldozataivá váltak. A nőügyeiről és szélsőséges életstílusáról elhíresült Al-Fayed azonban egyszerre több vasat tartott a tűzben: a hercegné mellett egy Annie Cardone nevű modellel is
Ma este 6-kor kerül sor egy kulcsfontosságú uniós tagállami nagyköveti ülésre Brüsszelben, amelyen döntenie kell Magyarországnak, hogy támogatja-e az Ukrajnának szánt finanszírozást a közös adósságvállaláson keresztül, illetve támogatja-e a globális minimumadó kezdeményezést, és ezzel együtt a magyar helyreállítási terv tagállami jóváhagyása is ter
A tavaly szeptemberben aláírt szándéknyilatkozat után az Ipoteka Bank privatizációjáról szóló adás-vételi szerződést az OTP Bank részéről Csányi Sándor elnök-vezérigazgató és Wolf László vezérigazgató-helyettes, míg az Üzbég Köztársaság Pénzügyminisztériuma képviseletében Timur Ishmetov pénzügyminiszter, illetve az Üzbég Köztársaság nevében Jamshid
Az euró jegyzése 418,77 forintra csökkent hétfő reggel hét órára a péntek esti 419,14 forintról a nemzetközi devizakereskedelemben. December eleje óta a forint 2,4 százalékkal áll gyengébben az euróhoz képest. A dollár jegyzése 398,30 forintra emelkedett 397,85 forintról, a svájci franké pedig 425,22 forintra csökkent 426,05 forintról. Hétfő reggel
Ezen a héten sem fognak unatkozni a befektetők, hiszen egymás után érkeznek majd az inflációs adatok, és egy napon belül a Fed és az EKB döntéshozói is összeülnek a következő körös kamatdöntések miatt. Kérdés, mekkorára sikerül a tűzijáték az év utolsó ülésein, a szakértők egyelőre lassuló kamatemelési tempóra számítanak, a fő kérdés inkább az lesz
Kökény Dani, a Sztárban sztár leszek! újdonsült győztese könnyes szemmel foglalta össze azt, hogy mit adott a számára a műsor és az elmúlt időszak, valamint megköszönte a nézőknek a sok támogatást.
Az OTP Bank megvásárolja az üzbég Ipoteka Bankot, az erről szóló szerződést hétfőn írta alá Csányi Sándor elnök-vezérigazgató és Wolf László vezérigazgató-helyettes, míg az Üzbég Köztársaság Pénzügyminisztériuma képviseletében Timur Ishmetov pénzügyminiszter, illetve az Üzbég Köztársaság nevében Jamshid Khodjaev miniszterelnök-helyettes, befektetés
Az elmúlt hetek feszültségét követően végre igazi adventi hangulatot jeleznek a bolygók. Alig néhány nap választ el már karácsonytól bennünket, de mostantól minden adott lesz a nyugodt és szeretetteljes készülődéshez.
Pest megyei illegális élelmiszer-előállítón ütöttek rajta 2022 novemberében a rendőrséggel együttműködve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A helyszínen bejelentés nélkül, jogsértően számos állatfajt tartottak, az állategészségügyi és járványvédelmi követelményeket sem teljesítve. Az ingatlanon, szintén szabálytalanul ki
A 400 forint körüli euróárfolyam továbbra sem kedvez a használtautó-importnak. 2022-ben minimálisan csökkent az autók behozatala: összesen 118.583 négykerekű érkezett határon túlról, amely 2,8 százalékkal marad el 2021-hez képest. Emellett tízezernél több kishaszonjármű is érkezett Magyarországra, bár abban a szegmensben is visszaesés látható éves
Három évvel ezelőtt veszítette el otthonát Bíró Ica, ugyanis a tíz éve felvett svájci frank alapú hitelének a háza volt a fedezete. Az egykori modellt kilakoltatták, ám nem hagyta annyiban az ügyet és most úgy néz ki, neki lehetett igaza.
Az ünnepek közelednek, azért itt jó pár tárgyalási forduló van még, a kormány legfontosabb feladata, hogy ne adjon ki jogköröket a kezéből - mondta az uniós források kapcsán vasárnap este Dömötör Csaba, a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Ötvenhét helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök, amikor több kerületben is ellenőrizték a buszsávok használatát két napon át – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a police.hu oldalon.
Minimum 15 százalékkal emelkedett egy taxis egy kilométerre jutó költsége amiatt, hogy múlt héten eltörölték a benzinárstopot. A szakszervezet most tarifaemelést szeretne.