Alapjogokért Központ: Az EP még a bizalmatlansági indítványt is kilátásba helyezte, amennyiben a Bizottság kompromisszumkészséget mutat hazánkkal szemben.
Csodakutya pedig nem csak a mesében létezik! Mancs, a miskolci németjuhász bebizonyította, van, amire egyedül csak ő volt képes. Bajba jutott embereket megmenteni, küzdeni napokon át, kutatni a legveszélyesebb terepeken a túlélők után. Az ember legjobb barátja 2004-ben még életében szobrot kapott Miskolc városától.
Egyre többen fedezik fel évről-évre az önkéntes pénztári megtakarítási formákat, az év utolsó hónapjában pedig jellemzően áradnak az utolsó pillanatos befizetések. Ugyanis akár egészségpéntári, akár nyugdíjpénztái megtakarításunk van, nyugdíjbiztosításunk vagy nyugdíj-előtakarékossági számlánk az idei évi befizetések határozzák meg, mennyi adóvissz
A dél-koreai vállalat nem áll le, a napokban már több olcsóbb kategóriás okostelefonra is elhozta az Android 13-as rendszert, mi pedig mutatjuk, hogy mit kell tudni erről. A Samsung még az októberi hónapban kezdte el bevezetni az Android 13 alapokon futó One UI 5.0-as rendszert a Samsung Galaxy S22 szériával kezdve, ezt követően pedig megállíthatat
Sokak szerint ez is ugyanolyan vita tárgya, mint a lecsó. Mindenkinek megvan a biztos receptje, ami néha összetevőiben különbözik egymástól, de az évszak biztos: a lecsóé a nyár, a forralt bor pedig a telet uralja.
Kína a saját részének tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, és Peking korábban leszögezte: ha kell, erővel gondoskodik az újraegyesítésről.
Fast and Furious szintű mutatványokat csinált az ’50-es és ’60-as években. Cliff Booth kaszkadőr karaktere valóban a film egyik csúcspontja volt, de ami talán ennél is meglepőbb, hogy ...
Az Európai Bizottság értékelése szerint a jogállamiság magyarországi helyzetével és az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos aggályainak eloszlatására hozott magyar reformok továbbra sem elegendőek a források teljes körű felszabadításához. Az EU brüsszeli végrehajtó testülete szerint az uniós pénzek felhasználását érintő aggályok elos
Fennállása óta először kapott Superbrands Nagydíjat a Pápai Hús Kft. A 109 éves múltú vállalat kiváló gyártási minőségével, innovatív fejlesztési hozzáállásának, reputációjának, goodwilljének, etikai megítélésének köszönhetően nyerte el az elismerést. Ez egyben azt is jelzi, hogy nem csak a hazai, de külpiacon is versenyképes teljesítményre képes a
Az erőforrások kímélése és a CO2-lábnyom minimalizálása szinte minden vállalat napirendjén szerepel. Az acélkerekek vezető gyártója egy intézkedést hajtott végre a lakkozás-előkezelésben az Ecoclean-DFC dinamikus térfogatáram-szabályozóval. A vállalat ezen a területen havi 12 000 euró körüli megtakarítást ér el a tápszivattyúk ig
Húsz évvel ezelőtt egy kis sokorói faluban élő fiatalember elhatározta, hogy hátrahagyja a logikusnak tűnő irányvonalakat, és bizony kitanulja a pékmesterséget. A gondolatot tettek követték, az elhivatottság és a munka szeretete pedig az elért sikerek mellett is emberközelben tartották a ma már széles körben ismert és elismert pékmestert. Vajda Pét
Vannak a ruhaboltok, vannak a turik, meg vannak azok az – egyszerűség kedvéért – vintage-nek nevezett boltok, amikről könnyebb elmondani, hogy mit NEM árulnak, mint hogy mit igen. Ha gyakran teszed fel a „Jézusom, ez meg honnan van?" kérdést a barátaidnak, ez a cikk neked szól.