A világban zajló gazdasági események következtében felértékelődött az anyagi biztonság, a stabilitás és a hosszú távú karrier szerepe a munkavállalók körében. Bár továbbra is az alapbér a legfontosabb szempont a munkahely-választáskor, a növekvő bizonytalanság átalakította a munkahelyválasztási preferenciákat: a rugalmas munkaidő és a kiszámítható
A privát beszélgetések lényege, hogy ezek csak két ember között zajlanak, és olyan dolgok is elhangozhatnak, amit nem szeretnék, ha az ismerőseik, pláne az egész világ meghallana. Pedig Károly király és Kamilla királyné pont így járt 1993-ban. A korona készítői pedig nem hagyták ki a 90-es évek egyik legnagyobb bulvárszenzációját, ami miatt nem csa
Mindig is egy selejtnek éreztem magam amiatt a mondat miatt, hogy „a nőknek sok előjátékra van szükségük”. Lehet, hogy jó szándékkal mondják ezt, hátha akkor végre beépül a párok szexuális életébe, de ez a kijelentés mégsem jó ebben a formában. Elmondom, miért érzem így.
Magyarország rendelkezik a világ ötödik legnagyobb termálvízkincsével - mondta pénteken Lakiteleken, a Magyar Balneológiai Egyesület vasárnapig tartó nagygyűlésének megnyitóján Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.
Bár a kormány ideiglenesen felfüggesztette az újonnan szerződő napelem-tulajdonosok számára a hálózati visszatáplálás lehetőségét, a napenergiára váltás továbbra is racionális és belátható időn belül megtérülő befektetés maradt.
November 15-ig kell nyilatkozniuk az egyetemes szolgáltatásra jogosult nem magánszemély fogyasztóknak arról, hogy jogosultak-e igénybe venni az egyetemes szolgáltatást.
Egy ország szurkolt Bornemissza Gergelynek és Vicuskának. Szurkolt, hogy megvédjék a hazát, s hogy beteljesedjen a szerelmük. Az Egri csillagok elementáris hatással volt a nézőkre: látványvilága, gyönyörű képsorai, izgalmas cselekménye és a korszak legnagyobb színészei tették időtállóvá. A szépséges Venczel Vera által megformált Vicuska párját alak
Az FTX összeomlását követően a kriptotőzsde vezérigazgatója, Sam Bankman-Fried lemondott, a vállalat pedig csődeljárás alá kerül az Egyesült Államokban. Az
Az őszi-téli betegségszezonban többnyire van a családi kamrában egy-két féle megfázásos betegség kúrálására szolgáló gyógytea. Cikkünkben olyan különleges, sokféle előnyös hatással bíró gyógynövény kombinációkat, gyógyteákat veszünk górcső alá, melyekkel könnyebb és legfőképpen kellemesebb a gyógyulás.
Nyáron sokan pihennek az Adriai-tenger partján. Utazzanak a határátkelőkhöz autópályán vagy főúton, a zalai szakaszon biztosan elmennek olyan erdőrészek mellett, amelyeket a Zalaerdő Zrt. Letenyei Erdészete kezel. Az erdészet Zala megye délnyugati szegletében, közvetlenül a horvát és a szlovén határ mellett, túlnyomórészt a Göcseji-dombság, kisebb
A másik nővér sikerének záloga az, hogy újabb sokkoló true crime sztorival kedvesett a nézőknek a Netflix, méghozzá két színészóriással, az Oscar-díjas Jessica Chastainnel és Eddie Redmayne-nel. Annak ellenére, mennyire baljós volt a beharangozója: nem hozta a várt parázást.
Azt szeretném megkérdezni, hogy a dióburok-fúrólégy ellen őszi vagy tavaszi alkalmazással a talajfertőtlenítés hatásos lehet-e? Használtam csalétket, ismételten permeteztem az ajánlott szerekkel, de második éve nem tudtam diót szedni. Arra gondoltam, hogy a fától sugárirányban árkokat ásva, abba a talajfertőtlenítőt szórva a lárvákat nem lehet-e el
Tízmillió eurós (~négy milliárd forintos) tőkebevonás történt a személyre szabott hűségprogramokhoz digitális hátteret nyújtó Antavónál. A közlemény szerint az Antavo Szegedről indult, komoly nemzetközi sikerekkel rendelkező tech cég. A négy magyar magánszemély alapította londoni székhelyű Antavo Ltd. – az Antavo Kft. tulajdonosa – tízmillió eurós
Mivel az utolsó mérföldes kiszállítás minősége lett az e-kereskedelem sikerének nyitja, azok a webáruházak, amelyek versenyképesek akarnak maradni, először ezen igyekeznek javítani, hiszen nem tehetik meg, hogy a lassú kézbesítés miatt hátrányba kerüljenek. A folyamat gyorsításával megőrizhetik pozíciójukat, viszont amint lemaradnak, hanyatlásnak i
A Roamer Searock “mindent letudós” mivolta kiváló ugródeszka lehet a cikknek, de úgy érzem több karakter szorult ebbe a belépő svájci, “kezsüel” órába, minthogy ennyivel letudjam. Volt már róla szó…
Nem mindennapi pillanatoknak lehettek szematnói azok, akik figyelemmel követték a Forma-1-es Sao Pauló-i Nagydíj időmérő edzését. Ugyan némi szerencse is kellett hozzá, de Kevin Magnussen teljesen megérdemelten szerezte meg a pole-pozíciót a spirintversenyre a Haas-szal. A dán pilóta ki tudta használni azt, hogy a Haas bokszai vannak a legközelebb
A vérrögképződés és a következményeként bekövetkező halálozás a vezető halálokok közé tartozik. Emiatt minden olyan orvosi beavatkozás kapcsán, mely fokozott vérrögképződés kockázatával jár, véralvadásgátlásban részesül a beteg.
Míg Európában az egész közlekedési flotta elektromosra váltásáról beszélünk, és sok városban már realitás, hogy az összes busz elektromos, addig Kenyában az a hír, hogy megérkezett az első ilyen busz az országba.
Jó döntést hozott, amikor a Koreai Köztársaságba igazolt - többek között erről beszélt Ádám Martin, a magyar labdarúgó-válogatott támadója pénteken a Nemzeti Sporthíradóban.
Bár kormányzati oldalról régóta rendszeresen előkerül az az üzenet, miszerint a cél az, hogy a gyermekvállalás jobban megérje, mint a gyermektelenség, ennek gyakorlati megvalósítása a statisztikák alapjám azonban még hagy némi kívánni valót maga után.
Vérszállító drón, közösségi közlekedés egységesített alkalmazása – megvannak a Yettel fejlesztői verseny nyertes koncepciói. Több mint kétszázan regisztráltak a Yettel és a Crafthub első közösen szervezett kétfordulós fejlesztői versenyére, a ‘Hack it your way’-re. A 24 órás maratoni döntőt egy háromhetes online válogató előzte meg, ahonnan csak
A Volánbusznál az i-Cell cég 1800 autóbuszt szerelt fel flottamenedzsment eszközökkel és sofőrazonosító egységekkel — közölte a két társaság közös közleményükben. Az egyedi fejlesztésű technológia csökkenti a gázolajfogyasztást, emellett a rendszer naprakész adatokat szolgáltat az esetleges műszaki problémák feltárásához, hozzájárul a járatkimaradá
A Vodafone Group megbízásából felmérés készült Európa és Afrika 13 országában, köztük Magyarországon a helyi gazdák digitalizációs elképzeléseiről, valamint az őket érintő környezeti kihívásokról. A magyarországi felmérés rámutatott, hogy a magyar gazdák 98%-a aggódik a klímaváltozás gazdaságra gyakorolt hatásai miatt, ugyanakkor jelentős részük (9