Nehéz olyan ruhát, sminket, stílust vagy frizurát mutatni, ami ne állna fantasztikusan Palvin Barbarának. Nyilván gyönyörű, rendben van önmagával és hihetetlenül erős a kisugárzása is. És bár imádjuk a hosszú, leomló barna fürtjeit, új fotójával bebizonyította, hogy a rövid haj is igazi jolly joker számára.
Közös nyilatkozatot adott ki Gérard Larcher, a francia Szenátus elnöke és Novák Katalin magyar köztársasági elnök pénteki találkozójukat követően - közölte a Sándor-palota.
Csodás nap ez Jason Momoa rajongói számára, hiszen a sztárvilág egyik legszexibb színésze nem csak ledobta a ruháit, nem is hagyott sokat a képzeletünkre.
Először is: mély levegő, mert ezt nem biztos, hogy könnyű lesz feldolgozni. Chris Evans, akit örök szinglinek hittünk, Alba Baptista színésznővel randizik, és nagyon úgy tűnik, a dolog komoly.
A Zemplén Rally előtti ceredi teszten beült Vincze Ferenc mellé Csomós Mixi. A pillanatot az R-SECTOR örökítette meg. Amennyiben Vincze Ferenc bajnoki címe Mixiéken múlna, akkor vasárnap Mixi lepi meg a 2019-es bajnokot…
Jennifer Aniston és Brad Pitt több mint tizenöt évvel ezelőtti válásától volt hangos az akkori sajtó, a színésznő azonban ezúttal tisztázta a szakítást övező „abszolút hazugságokat”.
A csúcstalálkozót rendező Savkat Mirzijojev üzbég elnök fontosnak nevezte, hogy Orbántól hallhattak az európai helyzetről a Türk Államok Szervezetének szamarkandi csúcstalálkozóján.
Korunk lendvaiildikói úgy nevezik magukat: „tényellenőrök”. Ők rostálják a tényeket helyettünk. Hogy csak a jó tényekhez jussunk hozzá, ne a rosszakhoz. Rossz az a tény, amelyre ők rámondják, hogy az. Szolgálnak és szűrnek.
Mit tehetsz, ha zaklatnak? És ha továbbküldték a meztelen fotóidat? Hogy néz ki az online feljelentés? – A Segítők Hálózata gyakorlati tanácsokkal látja el azokat, akiket erőszak ért.
Mindannyian megnyugodhatunk: a Bridgerton 2. évadának álompárja, Kate és Anthony forró jeleneteiből jut a következő, 3. évadra is. Jonathan Bailey és Simone Ashley ugyanis továbbra is fontos szerepet játszik majd a sorozatban.