Lelőtte bajtársát és három rendőrt egy katona a délkelet-iráni Szisztán és Beludzsisztán tartományban egy rendőrőrsnél – számolt be vasárnap a Tasnim félhivatalos hírügynökség.
Legkevesebb tízen életüket vesztették és hetvenen megsebesültek Szíria északi részén a szíriai hadsereg tüzérségi csapásában vasárnap - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (Osdh).
Jelentős igény volt a gyármentő programra: szerdán 168 vállalat 200 milliárd forintnyi igényt jelentett be 500 milliárd forintnyi energiahatékonysági és megújuló energia-beruházáshoz - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a közösségi oldalán.
Lewis Hamilton a DJ pult mögé állt Las Vegasban, és egy hatalmasat bulizott. Újra hódít a lemezlovas-éra a Forma-1-ben, ugyanis egyre több versenyző veszi a kezébe a keverőpult irányítását is. Tegnap a száguldó cirkusz az Egyesült Államokba látogatott, hogy reklámozza a nagy durranásként behirdetett Las Vegas-i Nagydíjat. Ugyan a kaniszók paradicso
Játékra invitálunk: tedd próbára az elméleti tudásodat! Ha jól válaszolsz, a jutalmad egy kis szórakozva tanulás. És a szexről még gondolkodni is olyan jó...
Az érdekképviseleti vezetők szerint már karácsony előtt kezdetét veheti a szigetország egészségügyi szektorának valaha volt legnagyobb munkabeszüntetése.
Az újonnan forgalomba helyezett gépjárművek Magyarországon július elsejétől kapnak négy betűből és három számból álló hatósági jelzést, jelenleg pedig már több mint 130 ezer autó jár új rendszámmal.
Az oroszok tömegesen semmisítik meg a polgári hajókat a déli Herszon megyében, a Dnyeper (Dnyipro) folyó partjain, és felszólították a régióban lévő Beriszlav lakóit, hogy november 10-ig hagyják el a várost - írta az ukrán vezérkar saját értesülései alapján vasárnap esti jelentésében.
Szombaton még bajnoki címet ünnepelhetett Ty Gibbs és a Joe Gibbs Racing, de az öröm csak vasárnap reggelig tartott, amikor is gyászba fordult át. „Nagy bánattal a Joe Gibbs Racing megerősíti, hogy Coy Gibbs álmában Istenhez csatlakozott. A család köszöni a kedves gondolatokat és imákat, de jelenleg nem szeretnének nyilvánosság elé lépni.” – olvasn
A polgári hajók elsüllyesztése nyomán az üzemanyag egy része a folyó deltájába került, és közvetlenül veszélyezteti az ottani természeti park ökoszisztémáját - mondják az ukránok.
A kárpátaljai magyar ügy megoldásra váró európai ügy is - fogalmazott a verbőci református gyülekezetnek a temploma felújítása alkalmából küldött levelében Kövér László, az Országgyűlés elnöke, újra megerősítve, hogy a kárpátaljai magyarok "mindig és mindenben" számíthatnak Magyarország és a magyar nemzet támogatására.
November 7-9. között rendezik meg a több mint fél évszázados múltra visszatekintő, gazdag hagyományokkal rendelkező, fontos közművelődési funkciót is betöltő Debreceni Irodalmi Napokat - közölték a szervezők a helyi Méliusz könyvtárban tartott pénteki sajtótájékoztatójukon.
Nem indul jól az idei versenyszezon a síelők világkupájában. A mai helyszíni szemle után világossá vált, hogy az ausztriai Lech/Zürs síterepén sem lehet megrendezni a november 12-13-ra tervezett versenyeket. Eddig nyolc versenyből hetet nem tudtak megrendezni…
A várható főnyeremény 191 millió forint volt Magyarországon, a hatos lottón. Mutatjuk a nyerőszámokat, na meg persze azt is, hogy volt-e telitalálatos szelvény!
A Spanyolországban forgalomba hozott gépjárművek száma 11,7%-kal nőtt októberben, ami azt jelenti, hogy immár az egymást követő harmadik hónapban emelkedtek az eladások. Összesen 65 966 gépkocsit értékesítettek, ami azonban még így is 30%-kal elmarad a 2019-es járvány előtti mennyiségtől. A kereskedők a készlethiánnyal magyarázzák a helyzetet. A
A Miskolci Nemzeti Színházban rendezték meg a VOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének Prima Díj gáláját, ahol az Év Vállalkozója Díjakat is átadták november 5-én.
Ha alvás közben a megfelelő hangokat játsszuk le, és egy kicsit szuggeráljuk is magunkat a nap folyamán, jelentős javulás következhet be. Egy új kutatás szerint, a jó időben lejátszott hangok csökkenthetik a rémálmok gyakoriságát. Ennek módja egy már meglévő technológián alapul, az IRT-n (imagery rehearsal therapy), amit a szakértől hangok