2022. november 6. vasárnap

nov. 6
19:36
Lángok csaptak át Görögországból Bulgáriába (Infostart)
Nagy kiterjedésű bozóttűz lángol napok óta a bolgár-görög határon a nehezen megközelíthető Rodope-hegység térségében - közölte Szergej Szaimov, a bolgár tűzoltóság vezetője a közszolgálati rádióban.
nov. 6
19:42
Bejelentést tettek a köztévé székházánál tüntetők ellen (ATV)
Tényi István korábbi fideszes politikus tett bejelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon és a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen.
nov. 6
19:42
Orbán a Twitteren köszönte meg az olasz kormányfőnek, hogy nem engedett hajótörött menekülteket az országába (SzMo)
Giorgia Meloni csak a kiskorúakat és a betegeket engedi partra szállni. Civil szervezetek szerint ez ellentétes a nemzetközi joggal. Matteo Salvini korábbi belügyminisztert hasonló tettéért 15 évre is ítélhetik.
nov. 6
19:48
Reagált a magyar külügy Vlagyimir Putyin szavaira (Infostart)
A magyar Külügyminiszétrium Vlagyimir Putyin nevének említése nélkül reagált az orosz elnök, országhatárokra utaló nyilatkozatára.
nov. 6
19:48
Partiumi Régiós Találkozó (HírTV)
A Partium egész területéről, Temesvártól Nagybányáig gyűltek össze a különböző magyar, hagyományőrzéssel foglalkozó civil szervezetek és együttesek képviselői Nagyváradon.
nov. 6
19:48
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait: ön is a nyertesek között van? (Blikk)
Kihúzták a hatos lottó e heti nyerőszámait. Mutatjuk a nyertes találatokat!
nov. 6
19:48
Jámbor András nekiment noÁrnak (Mandiner)
Az ellenzéki politikus – többek között – megkérdezte azt noÁrtól, hogy „nem lehet, hogy az legitimálja a rendszert, hogy a Fidesznek annyi támogatója van jelenleg, amitől legitim a rendszer?”
nov. 6
19:48
„Rájöttem, kompenzálni akarom, hogy mennyit bántottak, amikor fiatal voltam” – Schumacher Vanda a dzsungelben nőtt fel igazán (rtl.hu)
A Celeb vagyok, ments ki innen! dzsungelkirálynője hálás azért, hogy volt ideje gondolkodni az életén a dzsungel mélyén. A színésznő az rtl.hu-nak adott interjújában beszélt a sok évnyi szenvedésről, amit fiatalon pénztelenül élt át, és arról is, hogy miért áll készen egy komoly kapcsolatra, sőt akár egy saját családra is.
nov. 6
19:54
Brexit: visszalépnek az Eu-ba a britek? Ezt mondja a munkáspárt vezetője (Blikk)
Nagy-Britannia a Munkáspárt kormányzása alatt sem lépne vissza az Európai Unióba - mondta vasárnap a legnagyobb brit ellenzéki erő vezetője.
nov. 6
19:54
Megszólalt a Back Street Boys énekese öccse tragédiája után (ATV)
Jobban fog neki hiányozni Aaron bárkinél – jelentette ki Nick Carter.
nov. 6
19:54
Kikapott a női kézilabda-válogatott a ljubljanai Eb-n (Demokrata)
A magyar csapat meglepően simán, 21-18-ra kikapott Horvátországtól vasárnap.
nov. 6
20:00
Kilátástalan játékkal kapott ki a válogatott (Infostart)
A magyar női kézilabda-válogatott meglepően simán, 21-18-ra kikapott Horvátországtól az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában.
nov. 6
20:00
Jakab Péter AZT lapátolta (Mandiner)
Hozzátette, jobb állatok, mint politikusok után.
nov. 6
20:06
Először kaptak Michelin-csillagot vidéki magyar éttermek (ProfitLine)
Először jelentetett meg étteremkalauzt Magyarország egészéről (National Selection of Hungary) a Michelin Guide francia étteremkalauz, amely vidéki magyar éttermeket is kitüntetett a Michelin-csillag minősítéssel.
nov. 6
20:06
Twitteren üzent Orbán Viktor: „Végre!” (ATV)
A miniszterelnök örül az új olasz kormány egyik friss döntésének.
nov. 6
20:06
Váratlan bejelentést tett Szabados Ági: elhagyja az RTL híradóját (SzMo)
A híradós 2014 óta dolgozott a Híradó késő esti és hét végi adásaiban, de most más feladatot kapott a csatornánál.
nov. 6
20:06
Vágó István: Honnan a tévhit, hogy az Európai Unió megszavazta, hogy férfiak is szülhessenek? (Mandiner)
Az eredetileg nőnek született, de már férfiként élő személyek is szülhetnek, erre számos példa van.
nov. 6
20:12
Súlyos büntetéseket kérnek az ellenzéki tüntetőkre Iránban (Infostart)
Az iráni parlament elsöprő többséggel elfogadott nyilatkozatban követelt súlyos büntetéseket az ország igazságszolgáltatásától az őrizetbe vett tüntetőkre - közölte a helyi sajtó.
nov. 6
20:12
Új tagvállalatot alapít a PannErgy (ProfitLine)
Új tagvállalatot alapít a PannErgy Nyrt. a távhőszolgáltatóknál és multinacionális cégeknél kisebb ügyfelek kiszolgálására - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
nov. 6
20:12
A Nascar közössége a Gibbs-családért imádkozik, Hemric veszi át Ty helyét a 23Xi-nél (USAracing)
Családi okok miatt kihagyja a Nascar Cup Series mai, Phoenix Racewayen rendezendő szezonzáróját Ty Gibbs....
nov. 6
20:12
Rettegnek a sztárok: ez az Insa-fiók a retus nélküli képeiket tölti fel (Femcafe)
A fiatalok többsége istenként követi ezeket a hírességeket, hatásukra egyesek plasztikai beavatkozásokat végeztetnek magukon, míg mások csak tökéletesre retusálják a képeiket. A valóság meg a közelben sincs.
nov. 6
20:12
Kövér: „Mindaz, ami ma történik Európában, az emberek felhatalmazása és megkérdezése nélkül zajlik” (SzMo)
Ami most zajlik, az pedig Európa gazdaságának szándékolt tönkretétele - véli az Országgyűlés elnöke.
nov. 6
20:12
Nem véletlenül hanyagolta a szexi barátnőjét Button a bajnoki döntőjén (Racing)
A Forma-1-es világbajnok, Jenson Button szextilalmat rendelt el lenyűgöző modell csajának a mindent eldöntő Brazil Nagydíj futama előtt. A Brawn GP színeiben versenyző Button 2009-ben nyerte meg 17 éves pályafutása egyetlen világbajnoki címét, 11 pont előnnyel a legközelebbi kihívója, Sebastian Vettel előtt. Azért, hogy javítsa esélyeit a versenyző
nov. 6
20:14
A Nascar közössége a Gibbs-családért imádkozik, Hemric veszi át Ty helyét a 23Xi-nél (Racing)
Családi okok miatt kihagyja a Nascar Cup Series mai, Phoenix Racewayen rendezendő szezonzáróját Ty Gibbs....
nov. 6
20:18
A manipulatív kereskedelmi gyakorlatok titkai (Infostart)
A nem megengedett, észrevétlen befolyásolás fogyasztóvédelmi szempontból jogsértő, ezért változtatniuk kell a vállalatoknak – mondta Nagy Andrea Magdolna ügyvéd.
nov. 6
20:18
Meglepetés meglepetés hátán: kicsit sok lett a torta Németh Kristóf ünneplésén (Blikk)
Nem mindennapi hónap elé néz Németh Kristóf, aki november 5-én ünnepelte 47. születésnapját. A színész családjában ugyanis nem ő az egyetlen, aki ezekben a napokban ünnepel. Sőt még a színház is évfordulóhoz érkezett, amelynek Kristóf az alapító igazgatója.
nov. 6
20:18
Sallai újra pályára lépett az élvonalban, nyert a Freiburg (Magyar Hírlap)
Sikerével a Freiburg a tabella második helyére lépett.
nov. 6
20:18
„Elsüllyesztve” – dokumentumfilm készült a kádári pszichiátria embertelen rendszeréről (Mandiner)
A játékfilmes elemekkel tűzdelt izgalmas film középpontjában Szépvölgyi Aliz és Hajnóczy Péter kapcsolata áll.
nov. 6
20:20
Zuzana Caputova szlovák államfő lehet a következő NATO-főtitkár (Mandiner)
Caputovát Jens Stoltenberg lehetséges utódjaként emlegette a New York Times.
nov. 6
20:24
Felfedte titkát a magyar katolikus pap: titokban felesége és három gyereke is van (Blikk)
Titokban három gyereke és felesége is volt annak a magyar katolikus papnak, akinek történetéről nemrégiben dokumentumfilmet is forgattak.
nov. 6
20:24
A múlt héten 28 agrártermékeket szállító hajó hagyta el az ukrán kikötőket (Agroinform)
A gabonaszállítási folyosóról szóló ENSZ megállapodás egyelőre működni látszik.
nov. 6
20:24
Sallai újra pályára lépett az élvonalban, nyert a Freiburg (HírTV)
A magyar válogatott Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburg hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Kölnt a német labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának zárómérkőzésén, vasárnap.
nov. 6
20:30
Kövér László: Magyarország szomszédos országként egy szuverén, erős és demokratikus Ukrajna létrehozásában érdekelt (Blikk)
A kárpátaljai magyar ügy megoldásra váró európai ügy is - fogalmazott a verbőci református gyülekezetnek a temploma felújítása alkalmából küldött levelében Kövér László, az Országgyűlés elnöke, újra megerősítve, hogy a kárpátaljai magyarok "mindig és mindenben" számíthatnak Magyarország és a magyar nemzet támogatására.
nov. 6
20:30
Celeb vagyok, ments ki innen: Fecó rejtélyes körülmények között tűnt el a táborból (SzMo)
Kalandos éjszakájuk volt a táborlakóknak.
nov. 6
20:36
Stana Alexandra az Iván Bencével való kapcsolatáról vallott (Blikk)
Kétség sem fér hozzá, hogy a Dancing with the Stars egyik legkülönlegesebb párosa Stana Alexandra és Iván Bence kettőse volt. A táncosnőnek nem volt egyszerű feladata a koreográfiát illetően, ugyanis egy paralimpikonnal kellett táncolnia, de ez nem okozott gondot neki. Most őszintén beszélt az úszóval való kapcsolatáról a kiesésük után.
nov. 6
20:36
Washington új üzenetet küldött Volodimir Zelenszkijnek (Infostart)
Amerikai közvéleménykutatások szerint a republikánusok körében egyre kisebb Ukrajna támogatása, ami a félidős választások után – ahol a Republikánus Párt győzelme várható – ellenálláshoz vezethet majd a Fehér Házzal szemben Ukrajna-politikáját illetően – írja a Washington Post.
nov. 6
20:36
Ambrózy Áron: Ellopták versus szétszerelték – Kié a történelem Ukrajnában? (Mandiner)
Tetszik, nem tetszik, a történelmet az ukránok pusztítják. Az oroszok meg Ukrajnát pusztítják.
nov. 6
20:36
„A második lombiknál összesen 40 injekciót adtam be magamnak” – Meddőségről és a gyógymódról készítettek megrázó filmet (SzMo)
Veress Krisztina riportjában anyák, orvosok, egy pap és egy filmrendező is megszólal a mesterséges megtermékenyítésről.
nov. 6
20:42
Magyar vereség a horvátoktól (HírTV)
A magyar női kézilabda-válogatott meglepően simán, 21-18-ra kikapott Horvátországtól az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, vasárnap Ljubljanában.
nov. 6
20:42
Curtis nyerte a Celeb vagyok, ments ki innent (SzMo)
A játék végén már csak két embert kellett legyőznie, és ez a rappernek sikerült.
nov. 6
20:48
Futballtörténeti relikviát árvereznek el az állatvédők: mutatjuk a különleges darabot (Blikk)
A magyar válogatottban játszott utolsó meccs után Szalai Ádám és a teljes csapat által dedikált Dibusz Dénes-focimezt bocsát árverésre Eszkuláp Állatvédő Egyesület.
nov. 6
20:48
Újra pályára lépett Sallai Roland Bundesliga-meccsen (Infostart)
A magyar válogatott Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburg hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Kölnt a német labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának zárómérkőzésén.
nov. 6
20:48
Tömegesen semmisítik meg az oroszok a polgári hajókat Herszon megyében (Magyar Hírlap)
Vitalij Klicsko kijevi polgármester biztosított mindenkit arról, hogy nincs ok a pánikra.
nov. 6
20:48
Bódi Ábel: Az esőerdők védelme? Dehogyis, inkább Sorosé! (Mandiner)
A Rainforest Alliance az esőerdők megőrzéséért jött létre. Csakhogy a háttérben felbukkan Soros is.
nov. 6
20:54
Klicsko: A kijeviek készüljenek fel a legrosszabbra (HírTV)
Kijev polgármestere felszólítja a lakosságot, hogy készüljenek fel a legrosszabbra – adta hírül a The Guardian.
nov. 6
20:54
Ukrán vezérkar: az oroszok tömegesen semmisítik meg a polgári hajókat (Demokrata)
A kijevi katonai vezetés közlése szerint folytatódik a lakosság erőszakos kitelepítése.
nov. 6
21:00
Ördög Nóra az öregedésről vallott, azt is elmondta, plasztikáztatna-e (Blikk)
A mindig mosolygós Ördög Nóra őszintén beszélt arról, hogy milyen érzései voltak a karrierje kezdetén, illetve felhozta azt is, hogy mennyire tud önazonos maradni a televíziós műsorok forgatása során. Az öregedéssel kapcsolatban kijelentette: lehetséges, hogy vállalná a plasztikai beavatkozást.
nov. 6
21:00
Kétszázas stáb, 12 tonna kábel, tenyésztett bogarak: ilyen valójában a Celeb vagyok, ments ki innen! (Blikk)
"Békeidőben" a raftingpályaként szolgáló folyótól és az őserdőben élő állatoktól hangos a Rio Claro Reserva Natural nevű természetvédelmi terület. Pár hete azonban az RTL Celeb vagyok, ments ki innen! több mint kétszáz fős stábja lakja be a rezervátumot. Az RTL és a műsort gyártó cég, a Paprika Studios tavasszal döntött a kolumbiai helyszín mellett
nov. 6
21:06
Kocsis Tibor újra elhagyta az országot Kolumbia után: mesebeli helyen romantikáznak a párjával (Blikk)
Kocsis Tibor két hétig élvezhette a kolumbiai dzsungel szépségeit a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorában. A bátorságpróbák és az időjárás viszontagságai néha rajta is kifogtak, amiről most részletesebben is beszélt. Az énekes azt is elmondta, hogy elutazott a párjával egy varázslatos helyre, mert szüksége van egy kis kikapcsolódásra.
nov. 6
21:06
Orbán Viktor megköszönte (Infostart)
Az olasz kormányfőnek mondott köszönetet Orbán Viktor.

Keresés