2022. november 9. szerda

nov. 9
7:54
Mentőket riasztottak a Hungária körúthoz, villamosok rohantak egymásba – helyszíni fotók (BorsOnline)
Villamosok ütköztek össze a Hungária körúton.
nov. 9
7:54
Megpróbálták eltussolni a Kréta rendszer feltörését (444.hu)
A magyar közoktatásban tanulók minden adatát kezelő eKRÉTA ZRt. illetékesei már szeptemberben tudták, hogy a hekkerek hozzáfértek a rendszerükhöz, de inkább hallgattak a támadásról.
nov. 9
7:54
Oldalazással indított szerdán a forint (vg.hu)
Alig változott a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákhoz képest.
nov. 9
7:54
Baján is segíti a pályakezdő fiatalokat a hazai McDonald’s és a United Way Magyarország (Márkamonitor)
A hazai McDonald’s arra törekszik, hogy jelenlétével a gazdasági, társadalmi és természeti környezetben egyaránt pozitív változások megvalósulásához járuljon hozzá, hogy visszaadjon azoknak a közösségeknek, amelyektől ő maga is nagyon sokat kap, így helyileg releváns ügyekben nyújtson segítséget – írják.   „Az egyik legnagyobb munkáltatóként fontos
nov. 9
7:54
Összefogott 3 kiadó, közösen nyitnak könyvesboltot Budapesten (Igényesférfi.hu)
Három magyar könyvkiadó, a HVG könyvek, a Centrál Kiadói Csoport és a 21. Század Kiadó összefogott, hogy BookUp néven, Budapest belvárosában közösen nyissanak könyvesboltot.
nov. 9
7:54
Ukrajnában 90 százalékban befejeződtek a vetési munkák (Agrofórum)
Ukrajna 2022/23-as őszi gabonavetése 90%-ban befejeződött november 7-ig – közölte a kijevi mezőgazdasági minisztérium.
nov. 9
7:54
Legyőzte a gyermekbénulást, majd a világ egyik legjobb sportolójává vált – Ismerjétek meg Wilma Rudolph, „a fekete gazella” életét (WMN)
Nemcsak versenytársaival, de a súlyos betegségekkel is megküzdött, majd nemzetközi sportikonként történelmet írt.
nov. 9
7:54
Annyi a Tungsramnak (Mínuszos)
Az elutasított csődegyezségi ajánlat miatt felszámolási eljárás indul a Tungsramnál, a társaság azonban folytatja a gyártást, de bejelentette 750 ember csoportos létszámleépítését – közölte a társaság. A tavasszal elrendelt csődeljárásban rendelkezésre álló hat hónapos törvényi határidő november közepén lejár, de miután hétfőn az EXIM Bank elutasít
nov. 9
7:54
„Ne dobj ki semmit!” – így öltöztek liszteszsákokból az amerikaiak a nagy világválság idején (egy.hu)
Minél nagyobb a nehézség, annál erősebb fokozatra kapcsol a kreativitás – többek között ezért tapasztalhatjuk, hogy aki igazán nagy bajban van, kevesebb energiát fordít panaszkodásra. Az 1930-as, 40-es évek Amerikájában lett volna ok a csüggedésre, hiszen a nagy gazdasági világválság mindenkit alapvető méltóságában tépázott meg. Ebben a nehéz helyz
nov. 9
8:00
Nem tudja a forint, merre induljon el szerda reggel (Menedzsment Fórum)
Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéshez képest az euróval és a svájci frankkal szemben, a dollár ellenében viszont gyengült kissé. A hónap eleje óta a forint mindhárom devizával, különösen a dollárral szemben erősödött.
nov. 9
8:00
A veszélyhelyzet meghosszabbítását is tárgyalja szerdán az Országgyűlés (Adózóna)
A magyar jelnyelv napjára emlékezik szerdán az Országgyűlés, amelynek napirendjén szerepel az orosz-ukrán háború miatti veszélyhelyzet meghosszabbítása is.
nov. 9
8:00
Bajban a magyarok: kemény spórolásba kezdtünk a válság miatt (ATV)
Jövedelmi viszonyoktól függetlenül valamennyi társadalmi csoport tagjai igyekeznek racionalizálni kiadásaikat.
nov. 9
8:00
Elég a ködösítésből! – Ez terheli meg a szervezeted (Ripost)
Itt van a felső légúti megbetegedések időszaka.
nov. 9
8:00
Ködös és borús őszi nap lesz a szerdai (vg.hu)
Szerdán 9–18 fok között alakul a hőmérséklet, a derűsebb délen lesz melegebb.
nov. 9
8:00
Rendkívüli kormányinfó: fontos bejelentések jöhetnek az új ársapkás termékekről 10 órakor (SzMo)
A szakértő szerint az ársapkák az általános inflációt növelni fogják, hiszen ezeket a veszteségeket a kereskedők át fogják terhelni más termékekre.
nov. 9
8:00
Elhunyt a világhírű zenész: "A világ a valaha élt legnagyobb énekest veszítette el" (Life)
Elhunyt 76 éves korában Dan McCafferty, a Nazareth skót hard rock zenekar alapító tagja - jelentette be kedden az együttes Facebook-oldalán.
nov. 9
8:00
Ferenc pápa: Afrika problémáit Afrikában kell megoldani (Magyar Hírlap)
A Szentatya az egykori gyarmatosító hatalmak felelősségét hangsúlyozta a kontinens helyzete kapcsán.
nov. 9
8:00
Vámos nem hiszi, hogy a norvégok lebecsültek minket az elején (Magyar Nemzet)
Az irányító úgy érzi, ha megint felszívja magát a csapat, akkor képes lesz pontokat szerezni az Eb középdöntőjében.
nov. 9
8:06
Lemondott az agresszivitással vádolt brit kabinetminiszter (Infostart)
Sir Gavin Williamson, a brit kormány tárca nélküli kabinetminisztere ellen hosszabb ideje komoly panaszok merültek fel kollégáival szembeni agresszív viselkedésmódja miatt.
nov. 9
8:06
101 magyar településen szüntetné meg a háziorvosi ügyeletet a kormány (444.hu)
A járások harmadában így egyáltalán nem lesz háziorvosi ügyeleti központ.
nov. 9
8:06
Állt a parkolóban, lelőttek mellette valakit, megpróbált segíteni, de egy másik ember odarohant és félrelökte, amitől úgy beverte a fejét, hogy meghalt (444.hu)
Ez az egész egy amerikai szupermarket parkolójában történt, a félrelökőről pedig kiderült, hogy rendőr.
nov. 9
8:06
Megtalálták és kielemezték az egyik észak-koreai rakéta maradványait Dél-Koreában (vg.hu)
A védelmi tárca közleménye szerint egy föld-föld rakétaként bevethető eszközt találtak.
nov. 9
8:06
Elvitték minden idők legnagyobb lottónyereményét: valaki 818 milliárd forinttal lett gazdagabb (Life)
Elvitték a történelmi 2,04 milliárd dolláros (818 milliárd forint) lottónyereményt az Egyesült Államokban a Powerball keddi sorsolásán - közölték a szerencsejáték honlapján.
nov. 9
8:06
Schobert Norbikával és Csutival jön a Farm VIP 3. évada - bejelentették az új versenyzőket (Promotions)
Meglepő nevek is vannak a Farm VIP idei játékosai között.
nov. 9
8:06
Elfogynak a hatósági áras termékek a kutakról (Forbes)
A kifizetések elmaradásáról, a támogatás hiányáról, a rájuk erőltetett szabályokról és ezek következményeiről számol be a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ). És ez most nem csak a cégeket érinti.
nov. 9
8:06
Amerikai orosz nagykövet: Sugárkatasztrófa kapujában állunk (Mandiner)
Anatolij Antonov szerint az ukránok vagy piszkos bombát vetnek be, vagy atomerőművet fognak támadni.
nov. 9
8:12
Fűtés Ukrajnában – A tél már rendben lesz (Infostart)
A földgáz- és szénkészletek elegendőek az ország miniszterelnöke szerint.
nov. 9
8:12
Kizárhatják Magyarországot a kulcsfontosságú szlovén vasúti projektből (Portfolio)
Kizárhatják a külföldi befektetőket a több mint egymilliárd eurós vasúti beruházásból Szlovéniában – írja az Euractiv egy frissen benyújtott törvényjavaslat alapján. Ez elsősorban Magyarországot érintené, hiszen a hírek szerint 200 millió euróval beszálltunk volna a projektbe.
nov. 9
8:12
Az Orbán-kormány napokon belül különleges dolgot tesz a nyugdíjasokkal (ATV)
A Magyar Államkincstár hamarosan utalja a nyugdíjkiegészítést, és nyugdíjprémiumra is számíthatnak.
nov. 9
8:12
USA-választás: Guam szigetén három évtized után nyert újra republikánus jelölt (vg.hu)
A sziget polgárai szavazati joggal nem rendelkező küldöttet választhatnak.
nov. 9
8:12
A republikánusok előnyét jelzi több hírcsatorna (Magyar Hírlap)
A CNN amerikai hírtelevízió szerint a 435 képviselőházi helyből eddig 186-ot nyertek meg jobboldali jelöltek, míg a demokrata párti indulók 161 képviselője jutott be eddig az alsóházba.
nov. 9
8:18
Felcsúton él a legtöbb magyar nagytőkés (Menedzsment Fórum)
Az egy tőkésre jutó nettó jövedelem 7,7 millió forint volt; a települések közt Felcsúton volt a legmagasabb az egy lakosra jutó tőkejövedelem, 14 millió forint - számolta ki a GKI.
nov. 9
8:18
Gáspár Győző teljesen kikészítette Gelencsér Timit, a fiatal lány sírva omlott össze a kamerák előtt: „Én ebből nem kérek többet, az biztos!” (Blikk)
Gelencsér Timi a kamerák előtt tört meg, miután egy lelkileg megterhelő napot kellett eltöltenie Gáspár Győzővel az Ázsia Expresszben. Nem könnyítette meg a dolgát az édesapa makacssága, illetve az, hogy nem akart vele együttműködni. A riporter sírva vallott megrázó élményéről.
nov. 9
8:18
Oroszlán, ideje észrevenni a szépet és jót (Metropol)
Fontos megtalálni a kivezető utat a monotóniából.
nov. 9
8:18
Ma dől el a veszélyhelyzet sorsa, és közben lassabb lehet a posta (Portfolio)
Az Országgyűlés mai napirendjén szerepel az orosz-ukrán háború miatti veszélyhelyzet meghosszabbítása. A gazdasági ügyek közül említést érdemel a a csődeljárással, a lakások és a helyiségek bérletével kapcsolatos szabályozás módosítása, illetve az, hogy a posta mostantól lassabb lehet: az elsőbbségi levelek legalább 85 százalékát a feladást követő
nov. 9
8:18
Varga Mihály: Eredményes a takarékos gazdálkodás (hirado.hu)
Eredményes a takarékos gazdálkodás: szeptember után októberben is 100 milliárd feletti többlettel zárt a költségvetés – írta közösségi oldalán Varga Mihály. A pénzügyminiszter hozzátette: ez az elmúlt 20 év harmadik legnagyobb októberi többlete.
nov. 9
8:18
Aranybulla, avagy a nemesi szabadságjogok nyolcszázados kódexe (hirado.hu)
A nemesi szabadságjogok nagy kódexére, az Aranybullára úgy tekinthetünk, mint a kontinentális Európa első alaptörvénye.
nov. 9
8:18
Rejtélyes fakivágások borzolják a kedélyeket Óbudán (Ripost)
Újabb rejtélyes fakivágásra került sor Óbudán.
nov. 9
8:18
Tízmilliókat vittek haza a tőkések Magyarországon (Azenpenzem)
Közel 300 ezer személy vallott be tőkejövedelmet a NAV 2021-es adatai alapján, ők átlagosan nettó 7,7 millió forinthoz jutottak. Közülük a felső 10 százalék, 15 ezer tőkés átlagosan nettó 29,5 millió forintot tehetett zsebre - adta hírül a GKI.
nov. 9
8:18
Amerikában egy író is behúzott egy szenátori széket (Könyves Magazin)
Amerikában egy író is behúzott egy szenátori széket
nov. 9
8:18
Nehezen találom a szavakat... – Könnyek között vallott Berki Krisztián édesapja (BorsOnline)
Berki Krisztián szülei harminc éve váltak el, és bár sosem távolodtak el teljesen egymástól, a gyász újra összekovácsolta az egyszer már megingott szövetségüket. Hogy miért halt meg  a fiuk, azt nem tudják – csak azt, hogy sosem lesznek képesek feldolgozni a veszteséget.
nov. 9
8:18
Betört a mentőkhöz, életmentő felszereléseket lopott egy 30 év körüli férfi Nagykanizsán (Life)
Egy 30 év körüli férfi vasárnap betört a a Nagykanizsai Mentőállomásra, és értékes eszközöket lopott el. Az esetről az országos Mentőszolgálat számolt be közösségi oldalán.
nov. 9
8:18
A Google-lel okosítja fel autóit a Renault (Bitport)
A két vállalat egy hosszú évekre visszanyúló partnerséget kapcsol magasabb fokozatba, hogy közösen alkossák meg a jövő szoftveresen definiált járműveit.
nov. 9
8:18
Újabb törvényt fogadtak el a Brüsszellel való megállapodás érdekében (Demokrata)
Továbbra is azért dolgozunk, hogy a magyar emberek megkapják a nekik járó forrásokat – írta az igazságügyi miniszter.
nov. 9
8:18
Várja már a havat? Hát, nem lesz szerencséje, egyelőre... (Köpönyeg)
A tél az utóbbi években hazánkban is nagyon sok helyen inkább csak lucskos volt, ha láttunk is havat, az napok alatt szürkévé, majd semmivé
nov. 9
8:18
A magyarok harmada érzi anyagi biztonságban magát, de csak 15 százalékuk elégedett a helyzetével (10perc.hu)
A lakosság 61 százaléka legfeljebb egy hónapig lenne képes megélni, ha elveszítené a biztos jövedelmét.
nov. 9
8:20
Nagyon erős az OTP - Jöhetnek az új rekordok (Portfolio)
A Mol és a Richter után csütörtök hajnalban az OTP is új rekordokról számolhat be, az elemzői várakozások alapján a bankcsoport bevétele és működési eredménye is korábban soha nem látott szintre emelkedhetett, és a 147 milliárd forint profit is kiemelkedő. A rekordokkal az OTP beállhat a sorba a Mol és a Richter mögé, a két cég az elmúlt napokban t
nov. 9
8:24
Orbán Viktor Erdogannal is tárgyal a napokban (Privátbankár)
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az üzbegisztáni Szamarkandba utazik a Türk Államok Szervezetének kilencedik csúcstalálkozójára; a kormányfő kétoldalú tárgyalásokat is folytat a türk államok vezetőivel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
nov. 9
8:24
Örök érték – Az új Honda Civic, amiben nem tud csalódni (Blikk)
Ahogyan minden, az autózás világa is folyamatos változásokon megy keresztül. Lehet szó szívómotorról, turbós nyomatékról vagy éppen a villanyosítás első lépésének számító hibridről, a Honda egyfajta biztos pontként alkotja meg a Civic-generációkat. Ezek a modellek nem tudnak kevesebbet vagy többet, mint amit az adott kor megkíván, viszont megbízhat
nov. 9
8:24
A Ferencvároshoz látogat a Paks – sport a tévében (Infostart)
Az Újpest pedig a Fehérvárt fogadja. Az angol Ligakupában Manchester City–Chelsea rangadót rendeznek.

Keresés