2022. november 9. szerda

nov. 9
10:06
Blaha Lujza tér: egy kis liget Budapest közepén (Infostart)
Már a fákat, dísznövényeket ültetik, és hamarosan be is fejeződik a tér felújítása. Zöldebb lesz a környék, javul a mikroklíma.
nov. 9
10:06
Előkerült a hacker, aki feltörte a magyar diákok rendszerét (Portfolio)
Hétfőn derült ki, hogy néhány héttel ezelőtt sikeres adathalász támadás érte a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer, azaz a KRÉTA fejlesztőcégét, az eKRÉTA Informatikai Zrt.-t. Az esetről értesülő Telexnél jelentkezett az egyik hacker, aki a jelek szerint részt vett a támadásban, és újabb részleteket árult el a történtekről.
nov. 9
10:06
Fizet a Bosch a dízelbotrány miatt (autopro)
Megállapodott a kaliforniai hatóságokkal a német beszállító.
nov. 9
10:06
Elkészült a kajak-kenusok menetrendje a kvalifikációs vb-ig (m4sport.hu)
Az első versenyre 2023 május 5-én kerül sor.
nov. 9
10:06
Itt a bejelentés az új árstopokról – kövesse velünk élőben a kormányinfót (vg.hu)
A kormány úgy döntött, hogy a tojásra és a burgonyára terjeszti ki a hatósági árat. Újabb extraprofitadót vezetnek be, az utolsó akadály is elhárul az EU-s pénzekről való megállapodás elől. Az is kiderült, mikor számolhatják újra a gáz és áram árát. Cikkünk frissül!
nov. 9
10:06
Nem először viselkedett furcsán a gimnazista, aki matematika órán ugrott a mélybe Balatonfüreden (Life)
Ahogy arról mi is hírt adtunk, kiugrott egy balatonfüredi gimnázium ablakából egy 17 éves fiú, Zsombor. A fiú csodával határos módon túlélte a zuhanást, a fiú osztályával iskolapszichológus beszéli át a történteket.
nov. 9
10:06
Nyolcvan fát ültetnek a Blaha Lujza térre (Magyar Hírlap)
A tér nagy részén korábban vízáteresztő fugázással kialakított burkolatot építettek.
nov. 9
10:06
A válságban még gazdagabbak lettek a tőkések (MMonline)
Nem ártott a válság a tőkejövedelemmel rendelkező magyarok gazdagságának sőt, míg 2020-ban 1800 milliárd, addig tavaly már 2300 milliárd forint volt a tőkejövedelmük. A NAV 2021-es adatai alapján 294 ezer magánszemély vallott be tőkejövedelmet (pl.: osztalékból, árfolyamnyereségből, tartós befektetésből). Habár ez 30 ezer fővel több, mint 2020-ban,
nov. 9
10:06
A Fifa egykori elnöke már bánja, hogy Katar rendezheti a vb-t (Magyar Nemzet)
Sepp Blatter nem az általában emlegetett indokok miatt tartja hibásnak a korábbi döntést.
nov. 9
10:08
Céges rezsicsökkentés: fontos nyilatkozattételi határidőről küld levelet az MVM Next (Portfolio)
Amint arra a Portfolio ma reggeli cikke is felhívta a figyelmet: rengeteg kis- és középvállalkozásnak kell november 30-ig nyilatkozatot tennie a végső menedékes szolgáltatás keretében arról, hogy januártól mely kereskedőtől tervezi vásárolni a földgáz és az áramot, és éppen ezzel kapcsolatban kezdett tájékoztató leveleket kiküldeni az MVM Next, min
nov. 9
10:08
Meglepi Wolffot, amit a színfalak mögött lát Hamiltontól és Russelltől (m4sport.hu)
Miközben Lewis Hamilton próbálja terelgetni George Russellt a Mercedesnél, Toto Wolff olyasmiket lát közöttük, amit csapattársak között még nem tapasztalt.
nov. 9
10:08
A börtönből adott interjút Aurelio: elárulta, mi hiányzik neki a legjobban a kinti életből (Life)
Aurelio jelenleg is börtönbüntetését tölti. Az ünnepek közeledtével úgy érzi, élete legnehezebb időszaka elé néz. Az egykori valóságshow-győztes féléves kislányáról, és mindennapjairól is őszintén beszélt.
nov. 9
10:08
Se hó, se ónos eső nem lesz holnap (Magyar Hírlap)
Viszont szép ködös reggel lesz.
nov. 9
10:10
Rendkívüli közgyűlésen döntenek az MKB és a Takarékbank összeolvasztásáról és a névváltoztatásról (Portfolio)
Szeptember végén jelentették be, hogy 2023 májusától MBH Bank Nyrt.-ként fog működni a Budapest Bankot idén tavasszal, a Takarékbankot pedig jövő tavasszal magába olvasztó MKB Bank. A keddi piaczárás után meghirdették a beolvasztásról döntő rendkívüli közgyűlést is. A közzétett dokumentumok szerint a törvényi megfelelés érdekében egy 3,2 milliárd f
nov. 9
10:12
A krumplira és a tojásra is ársapka kerül - Kormányinfó percről percre (Menedzsment Fórum)
Tegnap Orbán Viktor Facebook-posztjából az derült ki, hogy összeült a kormány. Ma pedig egy órával a KSH inflációs jelentését követően, 10 órakor Kormányinfót tart Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra, amelyet percről percre tudósítunk. Itt tudja követni az elhangzottakat.
nov. 9
10:12
Mészáros Lőrinc vett egy energiakereskedő céget (Blikk)
A Mészáros Csoporthoz tartozó termelővállalatok kiszámítható és stabil energiaellátásának érdekében sikeresen zárult az energiakereskedelemmel és innovatív beruházásokkal foglalkozó Central Energy Trade Kft. akvizíciója. A vállalatcsoporthoz csatlakozó társaságnak kizárólag a cégcsoportos ügyfelek kiszolgálása lesz a feladata.
nov. 9
10:12
Készlethiány és korlátozások várhatóak a kisbenzinkutakon (Agroinform)
A Független Benzinkutak Szövetsége szerint a tagoknak már régen elfogytak a tartalékaik, a veszteségeik pedig elérhetik a százmilliárd forintot.
nov. 9
10:12
Az Európai Tanács elnöke szerint is drága az amerikai és norvég gáz (hirado.hu)
Charles Michel nemtetszését fejezte ki az amerikai és a norvég gáz magas ára miatt az ENSZ Egyiptomban rendezett klímakonferenciáján.
nov. 9
10:12
Elképesztő eredmény Vermontban: Először lesz nő a képviselő, ráadásul magyar származású (ATV)
A demokrata párti Becca Balint nyerte Vermont állam egyetlen képviselőházi helyéért folyó versenyt a félidős kongresszusi választásokon.
nov. 9
10:12
Mészáros Lőrinc belevág az energiakereskedelembe (444.hu)
Hogy biztosítsa termelővállalatai kiszámítható és stabil energiaellátását.
nov. 9
10:12
Az ársapka tartja fenn a hazai autózás egy részét (vg.hu)
Jó eséllyel hamarosan meghosszabbítják a normál benzin és gázolaj hatósági árának hatályát.
nov. 9
10:12
Döntött a kormány: a tojás és az étkezési burgonya is árstopos lesz! (Mandiner)
Kövesse velünk a friss bejelentéseket! Közvetítésünk!
nov. 9
10:12
A fideszes EP-képviselő elmagyarázta: Orbán tulajdonképpen nem is szavazta meg a szankciókat (Nyugati Fény)
Jó tudni.
nov. 9
10:12
Az FIA elnök nem kertel: A fenyegető viselkedés tönkreteszi az F1-et (Racing)
Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke a héten arra figyelmeztetett, hogy az online visszaélések, köztük az önkéntesek és a hivatalos személyek elleni halálos fenyegetések tönkreteszik a Forma-1-et, ha nem ellenőrzik őket. A nemzetközi motorsportot irányító testület vezetője elmondta, hogy egy női steward nemrég halálos fenyegetéseket kapott, míg a sz
nov. 9
10:12
Egyetlen frissítéssel lett egy megvásárolható autóból robottaxi (Villanyautósok)
Ilyenre még nem volt példa Kínában.
nov. 9
10:12
A kisnyugdíjasok pár tízezer forintra, a milliós nyugdíjban részesülők viszont akár félmillióra is számíthatnak (rtl.hu)
Az alacsonyabb nyugdíjban részesülők kiegészítése lényegében minimális összeget jelent.
nov. 9
10:18
A tojásra és az étkezési burgonyára is kiterjeszti a kormány az árstopot (hirado.hu)
A kormány úgy döntött, hogy a friss tojásra és az étkezési burgonyára is kiterjeszti az árstopot az év végéig – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón. Ismertette: a kormány továbbra is elkötelezett a rezsicsökkentés fenntartása mellett, aminek az egyik kulcsfontosságú eleme a rendszerhasználati díj
nov. 9
10:18
Az antibiotikum-keverékek hatékonysága és egyes antibiotikumok (WebBeteg)
Lázár Viktória, az ELKH Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársa az általa kifejlesztett új eljárással folytatott vizsgálatokkal kimutatta, hogy az antibiotikum-keverékek alkalmazása során sokszor nem várt, kedvezőtlen kölcsönhatások jelentkeznek, ami miatt a keverékek hatékonysága sokszor nagyságrendekkel gyengébb, mint az önállóan alkalm
nov. 9
10:18
November végéiig nyilatkozniuk kell a végső menedékes ügyfeleknek (ProfitLine)
Az NVM Next megkezdte az augusztus 1. óta egyetemes szolgáltatásra már nem jogosult, úgynevezett végső menedékes ellátás december 31-i megszűnésével kapcsolatos teendőkről szóló tájékoztató levelek kiküldését. Az érintettek novembervégéig nyilatkozhatnak az MVM Next online felületén arról, hogy jövő év elejétől milyen módon kívánják energiaellátásu
nov. 9
10:18
Kiderült a nagy Ginkgo biloba titok: megéri marékszám szedni a méregdrága tablettákat? (Pénzcentrum)
Hamarosan kezdődik a vizsgaidőszak, az egyetemisták pedig már most gondolkodhatnak azon, hogy hány vizsgájuk lesz, mikor, és legfőképpen hogyan fognak erre mind felkészülni. A kampányszerű tanulásnak mindig megvan a kára, hiába szedünk ugyanis a vizsgaidőszak alatt agyteljesítményt fokozó készítményeket, a szakértő szerint ezzel nem feltétlen segít
nov. 9
10:18
Rendkívüli kormányinfó: perceken belül bejelentést tesz az Orbán-kormány (ATV)
Kivételes időpontban tartanak kormányinfót. Kövesse velünk!
nov. 9
10:18
Lesújtó adatok érkeztek a magyarok pénzügyeiről: mindenkit brutálisan megrángat a válság (Pénzcentrum)
A magyarok anyagi helyzetét, pénzügyi tudatosságát hivatott vizsgálni az a kutatás, amelyet már tizenegyedszer adtak közre. A háború miatt kitört infláció és energiaválság nagyon komolyan megrángatta a magyarokat: tízből kilenc magyar szerint nehezebben élünk, mint egy éve ilyenkor, és sokan már a tartalékaikat élik fel, vagy nagyobb vásárlásokról
nov. 9
10:18
Így tanul magyarul a Sztárban sztár leszek! versenyzője (Ripost)
Yuli tarol a Sztárban sztár leszek! színpadán.
nov. 9
10:18
Több pénzmosásgyanús ügyletet nem szűrt ki a Takarékbank (vg.hu)
Az MNB több mint 42 millió forint bírságot szabott ki a pénzintézetre a feltárt hiányosságok miatt.
nov. 9
10:18
Floridai luxusbirtokára ment pihenni Mártha Imre, a budapesti közművezér – itthagyta a kukásokat, és vett egy 10 milliós gyémántgyűrűt (BorsOnline)
Miközben a Fkf munkatársainak bérkövetelései továbbra sem rendezettek, és a kukások lényegében bármikor újra sztrájkba kezdhetnek, a budapesti közműholding teljhatalmú ura Floridába utazott nyaralni. A Metropol információ szerint Mártha Imre nem kevesebb, mint két hetet töltött az amerikai milliárdosok kedvenc üdülőhelyén, a floridai Naples városáb
nov. 9
10:18
Látványos csillaghullás várható a jövő héten (Life)
Novemberben 18-áról 19-ére virradóan várhatóan egy látványos kitörést produkál a Leonidák meteorraj, amelynek eredményeként akár óránként száznál is több hullócsillagot figyelhetünk meg a hajnali égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
nov. 9
10:18
Mit hozott és mit vitt eddig az árstop? (Demokrata)
A kormány nemsokára újabb terméknél vezethet be hatósági árat.
nov. 9
10:18
Baloldali ellenkonzultációt indít az Amerikából támogatott mozgalom (Demokrata)
„Civil nemzeti konzultációt” hirdetett a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom.
nov. 9
10:18
Már 21 százalék felett jár a háborús infláció (Mandiner)
Az élelmiszerek 40%-kal, az energia 64,4%-kal drágult. Összefoglaló!
nov. 9
10:18
Energiakereskedő céggel erősít a Mészáros Csoport (Magyar Nemzet)
A vállalatcsoporthoz csatlakozó társaságnak kizárólag a cégcsoportos ügyfelek kiszolgálása lesz a feladata.
nov. 9
10:20
Herczeg Zoltán: „úgy jó a buli, ha kemény” - döbbenetes videó! (BorsOnline)
Döbbenetes videó látott napvilágot arról, ahogy a kokainnal poénkodik barátaival Herczeg Zoltán. A felvétel az egyik divatbemutatóján készült, melyen Herczeg és barátai egy percig sem titkolják, miről beszélgetnek. A divattervező még mindig rács mögött van.
nov. 9
10:20
Home office vagy távmunka? – az Apple durván bekeményít (Mandiner)
Az Apple részben visszaállt a járvány előtti  rendszerhez, és visszarendelte a dolgozóit a cég irodáiba, a Twitter viszont közölte, hogy az alkalmazottaknak nem kell attól félnie, hogy fel kell adniuk a kényelmes otthoni munkavégzést. Ki döntött jól?
nov. 9
10:24
42 milliós büntetést kapott Mészáros Lőrinc érdekeltsége (Piac és Profit)
Az MNB összesen több mint 42 millió forint bírságot szabott ki a Takarékbankra a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságai miatt. A bank több pénzmosásgyanús ügyletet egyáltalán nem, vagy nem haladéktalanul jelentett be, illetve több esetben nem tett ismételt bejelentést sem az illetékes hatóságnak,
nov. 9
10:24
A Netflix is lecsapna a sportközvetítésekre (Infostart)
A streamingszolgáltató a hírek szerint nemrég ajánlatot tett néhány ATP tenisztorna közvetítési jogára, de nem kapta meg.
nov. 9
10:24
Ritka, kánaáni nyelvű feliratot találtak egy elefántcsont fésűn Izraelben (hirado.hu)
A 3,5 centiméterszer 2,5 centiméteres lelet időszámításuk előtt 1700 környékén keletkezhetett.
nov. 9
10:24
Elon Musk négymilliárd dollár értékben adott el Tesla-részvényeket (444.hu)
Most, hogy lezárta a Twitter 44 milliárdos felvásárlását.
nov. 9
10:24
Pastorék az idény végén távoznak a Pick Szegedtől (m4sport.hu)
Pastor és Krivokapic szerződése közös megegyezéssel megszűnik 2023. június 30-án.
nov. 9
10:24
A Márkamonitor rádióműsorának mai vendége Csikesz Erika (Márkamonitor)
Csikesz Erika, a Tv2 Csoport értékesítési igazgatója 2005-ben diplomázott a Corvinuson, de már diákkorában asszisztensként dolgozott a televíziónál. Az elmúlt 17 évet majdnem teljes egészében a Tv2 sales csapatában töltötte, leszámítva azt a másfél éves kitérőt, amíg a Sláger Rádió vezérigazgatója volt.   A beszélgetés elején visszatekintünk a hama
nov. 9
10:24
Készlethiány várható a hatósági áras üzemanyagokból (Igényesférfi.hu)
A Független Benzinkutak Szövetségének számos tagja még nem kapta meg a jogszabályban meghatározott kormányzati támogatást, emiatt arra kell számítani, hogy benzinkútjaiknál készlethiány lép fel a hatósági áras termékekből.
nov. 9
10:24
Rosszul lett és leesett egy vonatról Molnár Gusztáv (SzMo)
Egy szemtanú azt állítja, hogy néhány nappal ezelőtt kórházba szállították Molnár Gusztávot.

Keresés