Nő, édesanya, keresztény és jobboldali – vállalja, hogy nem neutrális. Ez persze önmagában kockázatot jelenthet, hisz mindjárt érkezik a baloldal ítélete - Vélemény.
Szeptemberben az előzetes adatok alapján 653 millió euró hiány keletkezett a külkereskedelmi mérlegben, ezzel folytatódott a magyar gazdaság külső egyensúlyának dinamikus romlása. A tendencia mögött természetesen az energiaimportunk drasztikusan megugró értéke áll.
Ma kétheti adatot közölt a kormányzati koronavírus portál az aktuális járványhelyzetről: két hét alatt összesen 12 051 új fertőzöttet igazoltak. Az elmúlt egy hétben 4 556 új fertőzöttet igazoltak és elhunyt 92 beteg. Jelenleg 985 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 18-an vannak lélegeztetőgépen.
Cikkünkben az immunrendszer csodálatos működésébe adunk bepillantást. Célunk annak tudatosítása, mit miért teszünk, ha az immunrendszer erősítésről beszélünk.
Az élelmiszerek ára kerek 40 százalékkal emelkedett. Gyakorlatilag bármire ársapkát húzhat a kormány, bár az eddigi intézkedések nem bizonyultak alkalmasnak.
A nemzeti versenyhatóság eljárást indított a HelloPay Zrt.-vel szemben, amely számos fesztivál, rendezvény és vendéglátóhely készpénzmentes fizetési rendszerét biztosítja.
Októberben a fogyasztói árak átlagosan 21,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 2,0 százalékkal nőttek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az MVM Next megkezdte az augusztus 1. óta egyetemes szolgáltatásra már nem jogosult, úgynevezett végső menedékes ellátás december 31-i megszűnésével kapcsolatos teendőkről szóló tájékoztató levelek kiküldését. Az érintettek november végéig nyilatkozhatnak az MVM Next online felületén arról, hogy a jövő év elejétől milyen módon kívánják az energiael
Szokatlan módon közölte a Pénzügyminisztérium a havi költségvetési egyenlegadatot: nem az eredetileg meghirdetett 11 órás időpontban jelent meg a fontos szám a minisztérium gyorstájékoztatójában, ahogy korábban minden hónapban, hanem Varga Mihály pénzügyminiszter jelentette be az első ránézésre kedvező számot. Októberben ugyanis 101,3 milliárd fori
A Nemzeti Népegészségügyi Központ friss, ivóvízről szóló jeletése alapján még mindig vannak az országnak olyan részei, ahol gondok vannak a csapvízzel. Azinte mindenhol jó minőségű csapvíz folyik itthon, de továbbra is van 10 olyan település, ahol az arzéntartalom magas. A nagyobb településeken és a fővárosban pedig a víz ólomtartalma lehet aggályo
Az üzbegisztáni csúcstalálkozóra magával viszi Szijjártó Pétert, Nagy Mártont, Orbán Balázst és úgy hatvan magyar üzletembert, „akik az üzbég-magyar üzleti fórum programjain vesznek részt Szamarkandban”.
2022. szeptemberben az export euróban számított értéke 28, az importé 33 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 570 millió euróval romlott. Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 15, az importoldalon 6,5 százalékkal nőtt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a HelloPay fizetőterminálok üzemeltetőjével szemben, mivel – a korábbi versenyhatósági bírságok ellenére – valószínűleg megint tisztességtelen nyomást gyakorol a fogyasztókra az „elvárt” borravaló mértékéről – írja honlapján a GVH.