2022. november 9. szerda

nov. 9
8:42
Itt a lista: ezeken a településeken teljesen megszűnhet az orvosi ügyelet (Pénzcentrum)
Az orvosi ügyeleti rendszert is átalakítaná a kormány: a tervek szerint országosan 81 járásnak lenne 102 ügyeleti központja, a mostani majdnem 300 helyett. A Népszava közölte azt is, hogy mely településeken tervezik teljesen megszüntetni az ügyeleti ellátást.
nov. 9
8:42
A forint nagy napja: áll, mint kés a vajban, az USA-választás nem lökte át a 400-on – cikkünk frissül (vg.hu)
Egyelőre kivárnak a befektetők, nem lesz egyszerű menet a 400-as szint tartós letörése, már ha sikerül.
nov. 9
8:42
Priyanka Chopra nyerte meg a Miss World szépségversenyt 2000-ben: már akkor is gyönyörű volt (Joy)
Az indiai származású Priyanka már 18 évesen teljesítette egyik legnagyobb álmát!
nov. 9
8:42
Újabb dolog, amire figyelniük kell a kkv-knak, ha nőni akarnak (MMonline)
Annak ellenére, hogy egyre többet költenek informatikára, a kis- és közepes vállalatok (KKV-k) nincsenek felkészülve a növekedésből fakadó kiberbiztonsági kockázatokra – többek között ez derült ki az Analysys Mason elemzéséből, amit a Check Point Software Technologies tett közzé. A felmérés szerint, miközben a KKV-k értik a technológiai befektetése
nov. 9
8:42
Vizsgálják a kínai fokhagymaszállítmányokat (Magyar Nemzet)
A vámszabályok kijátszásával kerülhetett az áru az Európai Unióba.
nov. 9
8:42
Elképesztő: A Németországban élő magyar énekesnő megmutatta, mennyiért vásárol a német Aldiban (Nyugati Fény)
Hát, így.
nov. 9
8:42
Mesterséges intelligencia vezérli a Coca-Cola HBC Magyarország logisztikai folyamatait (Magyar Mezőgazdaság)
Hazánk legnagyobb üdítőital gyártója, a Coca-Cola HBC Magyarország a közelmúltban 750 millió forintot meghaladó értékű beruházásokat hajtott végre logisztikai folyamatainak fejlesztése céljából. A hazai élelmiszeripari szereplők közül elsőként a vállalat dunaharaszti központi raktárában álltak munkába mesterséges intelligencia által működtetett rob
nov. 9
8:42
Magyar származású győztese is van a félidős választásoknak az Egyesült Államokban (rtl.hu)
Rebecca A. Balint édesapja 1957-ben emigrált az Egyesült Államokba.
nov. 9
8:48
Megcsúszott a fürdőszobában, most az életéért küzd a családanya (BorsOnline)
Borzalmas balesetet szenvedett a nő, aki jelenleg is kórházi ágyához van kötve.
nov. 9
8:48
Irgalmatlan tolongás a cseh elnöki székért (Infostart)
Nem kevesebb mint 21 aspiráns van.
nov. 9
8:48
Októberben közel két éve az első alkalommal csökkentek a termelői árak Kínában (ProfitLine)
Októberben közel két éve az első alkalommal csökkentek éves bázison a termelői árak Kínában a pekingi nemzeti statisztikai hivatal szerdai jelentése alapján.
nov. 9
8:48
Tovább gyengült a forint a dollárral szemben (ATV)
Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéshez képest az euróval és a svájci frankkal szemben, a dollár ellenében viszont gyengült kissé.
nov. 9
8:48
Mi történt? Opitz Barbi szakíthatott szerelmével, Alberttel (Life)
Néhány nappal ezelőtt még arról szóltak a hírek, hogy hatalmas a szerelem Opitz Barbi és Serleg Albert között, mostanra azonban valami megváltozott.
nov. 9
8:48
Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama (Magyar Hírlap)
Az előző esti jegyzéshez képest az euróval és a svájci frankkal szemben mérsékelt volt a változás, a dollár ellenében viszont gyengült kissé a magyar fizetőeszköz.
nov. 9
8:48
Csák János: A kormány sínen tartja az országot (Demokrata)
Magyarország cselekvőképes, a kormány egységes abban, hogy akárhogy alakulnak a szankciók, az országot sínen tartja – mondta a miniszter Pesterzsébeten.
nov. 9
8:48
Tyrannosaurus rex-koponyát árvereznek el (Magyar Nemzet)
A kétméteres fosszília 76 millió éves, de a koponyacsontok legnagyobb része és a T. rex számos foga is fennmaradt.
nov. 9
8:48
Megtalálták a dél-koreaiak az északiak rakétáját – ezt derítették ki róla (rtl.hu)
Oroszország nemrég hasonló típusú rakétát használt az ukrajnai háborúban.
nov. 9
8:50
A veszélyhelyzet meghosszabbítását tárgyalják a képviselők (Demokrata)
Emellett lefolytatják a kormánypártiak által benyújtott, az Aranybulla jelentőségéről szóló törvényjavaslat vitáját.
nov. 9
8:50
Szerecsendió (Magyar Nemzet)
Háborút kirobbantani bármilyen ürüggyel lehetséges, és szinte bármilyen célért folytatható.
nov. 9
8:54
Pénzügyminiszter: eredményes a takarékos gazdálkodás (ProfitLine)
Eredményes a takarékos gazdálkodás: szeptember után októberben is 100 milliárd feletti többlettel zárt a költségvetés, ez az elmúlt 20 év harmadik legnagyobb októberi többlete - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
nov. 9
8:54
Jó és rossz hír is érkezett a benzinkutakról (ATV)
Nagyot drágul a benzin, de olcsóbb lesz a gázolaj.
nov. 9
8:54
Az elsüllyesztett Moszkva cirkáló eltűnt szakácsának is behívót küldött az orosz hadsereg (444.hu)
Pedig a családja április óta hiába keresi.
nov. 9
8:54
Egy 42 évvel ezelőtti tanulságnak köszönheti a Red Bull az idei dominanciát (m4sport.hu)
42 évvel ezelőtt gyakornoknak vették fel egy F1-es csapathoz, és egyből az „aerodinamikai részleg” vezetője lett. Adrian Newey elmesélte, hogyan játszott kulcsszerepet mindez abban, hogy a Red Bull mindenkit lepipált idén a szabályváltozásokhoz való alkalmazkodásban.
nov. 9
8:54
Király Linda előcsalogatta Marics Peti könnyeit (Promotions)
Könnyeket hagytunk Ázsiában.
nov. 9
8:54
Sylvester Stallone olyan dologra mondott nemet, amire nem sokan lettek volna képesek (Hamu és Gyémánt)
Sylvester Stallone óriásit szalasztott, amikor nemet mondott a Rambo IV-re, ahol 34 millió dollárt kereshetett volna.
nov. 9
8:54
Márki-Zay Péter: Orbánnak sikerült, megállította Brüsszelt! (Mandiner)
Nem is jönnek az európai uniós források.
nov. 9
8:54
A fejlesztők megpróbálták elhallgatni a Kréta feltörését (Forbes)
Már szeptemberben tudomást szereztek a Kréta feltöréséről a fejlesztők és megpróbálták elkenni a történteket. A hekkerek jelentkeztek a Telexnél és elmondták, mi áll a támadás hátterében.
nov. 9
8:54
A világ legnagyobb digitális kamerája készül egy kaliforniai kutatólaborban (Magyar Nemzet)
A kamera már el is készítette az első 3200 megapixeles fotót, a legnagyobbat, amely valaha készült egyetlen kattintással.
nov. 9
8:54
Orbán Viktor Szijjártó Péterrel, Nagy Mártonnal és Orbán Balázzsal Szamarkandba utazik (rtl.hu)
Az üzbég városba velük tart csaknem 60 magyar üzletember.
nov. 9
8:56
Pelosit újraválasztották, nagyon örül (Mandiner)
A 82 éves Pelosit is újraválasztották Kaliforniában, tizenkilencedik alkalommal 1987 óta, a Képviselőház demokrata elnöke üdvözli a demokraták eddigi eredményeit.
nov. 9
9:00
Mit okozott a járvány és a háború az épírőiparban? (Piac és Profit)
A koronavírus járvány, illetve Ukrajna orosz inváziója jelentősen megzavarta a globális ellátási piacot. A két esemény hatással volt és van többek között a mezőgazdaságra, az élelmiszeriparra, illetve az építőiparra egyaránt.
nov. 9
9:00
Heti járványadatok: 4556 új fertőzött, 92 halott (Infostart)
Ezer alá esett a koronavírus miatt kórházban ápoltak száma.
nov. 9
9:00
A cukorbetegség egyik legsúlyosabb szövődménye a lábszárfekély - Mire figyeljünk? (ProfitLine)
A diabétesz világnapot minden évben november 14-én ünnepeljük. Hazánkban megközelítőleg 1 millió diagnosztizált cukorbeteg van, becslések szerint viszont további több százezer ember élhet úgy, hogy nem is tud anyagcsere-betegségéről.
nov. 9
9:00
Ez a húsféle már luxuscikk (Agroinform)
A marharostélyos lassan, de biztosan megfizethetetlenné válik.
nov. 9
9:00
Félidős választás - Ha szoros az eredmény, akkor automatikusan újraszámlálás történik (hirado.hu)
Az Amerikai Egyesült Államok nyugati partján is véget értek a félidős választások. A szavazatok számlálása folyamatosan zajlik. Az eddigi eredményekből, amelyek hangsúlyozottan még csupán részeredmények, az látszik, hogy bejött a közvélemény-kutatók előrejelzése, miszerint a republikánusok előretörtek a képviselőházban, a szenátusban azonban szoros
nov. 9
9:00
Téged is érinthet az andropauza (Ripost)
Mutatjuk, hogyan kezelhető.
nov. 9
9:00
Rejtett kamerával mentek magyar és szlovák boltokba, és megnézték, mennyit ér az átlagfizetés (SzMo)
Az RTL Fókusz című műsora emellett külföldön élő magyarokat kérdeztett arról, hogy ahol ők laknak, mennyivel drágult az élelmiszer.
nov. 9
9:00
Kibékíthetetlen ellentétek? Íme, a 10 legmegosztóbb szuperhősfilm (Mafab)
Az emberek szeretnek kritizálni, sőt, vannak olyanok, akik konkrétan ebből élnek. A filmek világában igen gyakran előfordul, hogy a kritikusok és a rajongók véleménye gyökeresen eltér egymástól. Amiben a kritikusok szakmai értékeket keresnek, de nem találnak, ezért a mélybe rántják az adott alkotást, ugyanott a rajongók kellemes szórakozást találna
nov. 9
9:00
Látványos csillaghullás várható a jövő héten (Mínuszos)
Novemberben 18-áról 19-ére virradóan várhatóan egy látványos kitörést produkál a Leonidák meteorraj, amelynek eredményeként akár óránként száznál is több hullócsillagot figyelhetünk meg a hajnali égbolton. A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint, bár a Leonidák meteorraj rendszerint nem szokott sok hullócsillaggal gazdagítani minket, mégis n
nov. 9
9:00
Varga Mihály: Eredményes a takarékos gazdálkodás (Demokrata)
Szeptember után októberben is százmilliárd forint feletti többlettel zárt a költségvetés – írta a pénzügyminiszter.
nov. 9
9:00
Gulyás Gergely: Trianon ma is fáj minden magyarnak (Demokrata)
Az elmúlt évszázadban megtanultuk, egy nemzet nemcsak egy országban egyesülhet – mondta a miniszter a Béke: A nemzetek felett című film díszbemutatóján.
nov. 9
9:00
Több tízezer kormányhibás Teslát hívnak vissza (10perc.hu)
Az amerikai közlekedésibiztonsági hatóság kijelentette, hogy ezekben az autókban használt elektronika nem biztonságos.
nov. 9
9:00
A Győr norvég kapusa értetlenül áll a magyarok teljesítménye előtt (Magyar Nemzet)
Silje Solberg nehéz meccsre számított a magyar válogatott ellen, és azt kapta tőlünk, amit várt.
nov. 9
9:00
Friss: Elutazik Orbán, hogy a diktátor haverjával smúzolhasson - Szijjártót is magával viszi (Nyugati Fény)
Kihagyhatatlan találkozó.
nov. 9
9:00
Az orosz hadsereg behívólevelet küldött egy eltűnt szakácsnak, aki az áprilisban elsüllyedt csatahajón szolgált (rtl.hu)
A férfi testét azóta nem találják, mióta elsüllyedt a Moszkva cirkáló, azonban levél érkezett neki, hogy harcolni kéne.
nov. 9
9:06
Igazi rémálommá vált a nagybevásárlás - elképesztő drágulás a hazai boltokban (Menedzsment Fórum)
Egy év alatt 42,7 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak a hazai hipermarketekben, a tojás, a kenyér és a sajt ára két és félszeresére nőtt.
nov. 9
9:06
Newey elárulta, honnan tudta, hogy a „delfinezés” problémát okoz majd 2022-ben (F1világ)
Rendkívül érdekes interjút adott a minap a Red Bull Forma-1-es csapatának tervezőguruja, Adrian Newey, aki arról beszélt, minek köszönhető az, hogy az osztrák istállót az idei szezonban szinte egyáltalán nem hátráltatta a „delfinezés” jelensége.
nov. 9
9:06
MVM Next: november végéiig nyilatkozniuk kell a végső menedékes ügyfeleknek (hirado.hu)
Az NVM Next megkezdte a tájékoztató levelek kiküldését.
nov. 9
9:06
Újabb nagy adag Tesla-részvényt adott el Elon Musk (Portfolio)
Újabb 4 milliárd dollárnyi Tesla-részvényt értékesített Elon Musk azt követően, hogy lezárta a Twitter-akvizíciót – írja a CNBC a vállalat tőzsdei közleménye alapján.
nov. 9
9:06
Demokrata győzelem? – amerikai választás (TőzsdeFórum)
Szoros a verseny Amerikában, a Republikánus többség még elmarad.

Keresés