2022. november 6. vasárnap

nov. 6
9:20
Ezer határvadász állhat szolgálatba a tél beálltáig (hirado.hu)
Az első magyar határvadász ezreden kívül több száz új jelentkező kiképzése is megkezdődött.
nov. 6
9:24
Újabb fontos parancsnokát váltotta le Putyin, az ukránok még pusztítóbb fegyvereket kaphatnak (Menedzsment Fórum)
A központi katonai körzet parancsnokát a csecsenek és a Wagner-csoport kritizálta, a SCALP rakéták a teljes Krím-félszigetet elérhetik. Háborús hírösszefoglaló.
nov. 6
9:24
Leclerc még nem érzi úgy, hogy gondolkodnia kell a jövőjén (F1világ)
A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc azt mondja, egyelőre még nem gondolkodik azon, mi lesz akkor, ha lejár jelenlegi szerződése az olasz csapatnál.
nov. 6
9:24
Így teljesített a BUX a héten (ProfitLine)
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a hét mindössze három kereskedési napján, a BUX 42 629,68 ponton zárt pénteken, 1575,97 ponttal, 3,84 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
nov. 6
9:24
Mit tehetünk hasi görcs ellen? (WebBeteg)
A hasi fájdalom egy gyakran előforduló tünet. Jelentkezhet önállóan is, de gyakrabban társulnak mellé egyéb kellemetlen problémák, mint hányinger, hányás, hasmenés, láz, izzadás, rossz közérzet és gyengeség.
nov. 6
9:24
Itt a rezsiválság újabb áldozata: bezár a legendás vidéki színház (Pénzcentrum)
A kialakult gazdasági körülmények miatt újabb intézmény kényszerül bezárni kapuit. Most a kecskeméti színház jelentette be, hogy kénytelenek bezárni, januárra leállítják működésüket,hogy így spóroljanak a fűtéssel.
nov. 6
9:24
X-faktor: ismét kiestek ketten (Márkamonitor)
Az X-Faktor 2022-es évadának harmadik élő showjában a versenyzőknek már két produkcióval kellett bizonyítaniuk. A továbbjutást jelképező két székért pedig hatalmas harc folyt. Végül Bodrogi Enikő és a Synergy számára véget ért az X-Faktor.   Az X-Faktor 2022-es évadának versenyzői a harmadik élő showban már két produkcióval léptek a közönség és a m
nov. 6
9:24
Herceg Erika melltartó nélkül zsűrizett az X-faktorban (Promotions)
Herceg Erika mellei még dagadtak a büszkeségtől az adás elején, aztán két versenyzőt is elveszített.
nov. 6
9:24
Dráma az Mls döntőjében, Gazdag Dániel megint főszereplő volt (Magyar Nemzet)
A magyar válogatott középpályás gólt lőtt, de a tizenegyespárbajban ő is hibázott.
nov. 6
9:24
Neonfényekkel felturbózott F1-es autóval parádézott a Mercedes Las Vegasban (Racing)
A Forma-1 nagyszabású nyitóbulit rendezett a kaszinók fővárosában, amelyen Lewis Hamilton, George Russell és Sergio Pérez is bemutatózott.
nov. 6
9:24
A Nagydobosi sütőtök titka (Magyar Mezőgazdaság)
A Filep család közel két évtizede termeszt sütőtököt 8 hektáron Mátészalka határában. A házaspár elkötelezett a nagydobosi sütőtök, e különleges élettani hatásokkal és ízvilággal rendelkező növény népszerűsítése mellett, hogy méltó helyet kapjon a táplálkozásunkban. Fáradozásuk nem hiábavaló, az általuk termesztett sütőtök évről évre ismertebb és k
nov. 6
9:26
Újabb jelét adta keresztényellenességének a Facebook (Magyar Nemzet)
A hazai piacon vezetőnek számító közösségimédia-felület újra gyanúsan részrehajló módon tesz különbséget a tartalmak között.
nov. 6
9:28
Olaszország engedélyezte egy migránsmentő hajó kikötését (Magyar Nemzet)
Ellátásra szoruló kiskorúak miatt tettek kivételt.
nov. 6
9:30
Rá sem lehet ismerni a Reszkessetek betörők! sztárjára: így néz ki most Macaulay Culkin (Blikk)
Magyarországon évtizedek óta nincs karácsony Kevin nélkül, minden idők legnépszerűbb vígjátékának sztárja szinte családtagnak számít az ünnepek alatt. A főszereplőt játszó, most 42 éves Macaulay Culkin élete azonban közel sem alakult zökkenőmentesen a hatalmas siker után, összeállításunkban megmutatjuk mekkora átalakuláson ment keresztül a színész
nov. 6
9:30
Kegyetlen pusztítást végzett a Nalgae trópusi vihar (HírTV)
Több mint 4,62 millió embert érintett a Fülöp-szigeteken a dél-kelet-ázsiai országra lecsapó Nalgae trópusi vihar - derült ki a helyi katasztrófavédelem vasárnapi beszámolójából.
nov. 6
9:30
Olaszország engedélyezte egy illegális bevándorlókat szállító mentőhajó kikötését (ATV)
Olaszország engedélyezte, hogy vasárnap kora reggel egy humanitárius mentőhajó 179 migránssal a fedélzetén befusson egy szicíliai kikötőbe, és megkezdje a kiskorúak partra szállítását, miközben elutasította három másik, további 900 embert szállító hajó biztonságos kikötésre vonatkozó kérését a közeli vizeken - írja az MTI.
nov. 6
9:30
Kövér László: Ami most zajlik, az Európa gazdaságának szándékolt tönkretétele (Magyar Nemzet)
A házelnök szerint nem az oroszok használják fegyverként a gázt, hanem az Európai Bizottság a szankciókon keresztül.
nov. 6
9:30
Görög intézet: ketyegő bomba Európa LNG-mániája (Mandiner)
„Ketyegő bomba” a cseppfolyósított gáz (LNG) hajókon keresztüli szállítása Európa számára, véli az Analyst nevű görög kutatóközpont. Az intézet elemzése szerint azon kívül, hogy a vezetékes szállításhoz képest egy kiszámíthatatlan és megbízhatatlan módszerről van szó, a szállítmányok időzítése is az iparág spekulánsaitól függ.
nov. 6
9:30
Az Egyesült Államok azt szeretné, ha Ukrajna nyitottságot mutatna a béketárgyalásra (rtl.hu)
Nem akarják rákényszeríteni Kijevet, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz az oroszokkal, csak a háború következményeitől szenvedő országok támogatását szeretnék a látszattal fenntartani.
nov. 6
9:36
Századvég: rövidtávon nem várható a földgázárak mérséklődése (Infostart)
Az elmúlt egy-másfél hónapban volt egy árkorrekció a földgázpiacon, de az árszintek továbbra is nagyon magasak - jelentette ki a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője.
nov. 6
9:36
Közel 5 millió emberre csapott le a trópusi vihar (hirado.hu)
A jelentés szerint 156 ember meghalt, több mint egymillió embert menekítettek ki vihar útjából, őket 954 menekült központban helyezték el.
nov. 6
9:36
Hárommillió embert evakuálhatnak Kijevből, ha végleg elmegy az áram (444.hu)
A legrosszabbra is felkészülnek.
nov. 6
9:36
Színes egyéniségeket villantott a Nissan Las Vegasban (Autónavigátor)
A Nissan nem aprózta el jelenlétét a 2022-es Las Vegas-i SEMA Show-n, több koncepcióautóval is érkezett. Ezek érdekessége, hogy nem
nov. 6
9:36
Láttad már így Hódi Pamelát? (Ripost)
Hódi Pamelát barátnői fotózták le.
nov. 6
9:36
Bartus László: Az ATV ugyanolyan prosti csatorna, mint a „Prosti” Srácok (Mandiner)
Németh Sándor televíziójába az Orbán-rezsim dönti a pénzt, az ATV pedig az orbáni fasiszta propagandagyár egyik zászlóshajója, csak a funkciója más.
nov. 6
9:36
Kiröhögték Orbánt az ukránok, aki nem merte leírni, ki verte le az 56-os forradalmat (Nyugati Fény)
Mém lett belőle.
nov. 6
9:38
Washington Post: az USA zárt ajtók mögött arra kéri Ukrajnát, hogy mutasson nyitottságot az Oroszországgal való tárgyalásokra (Mandiner)
A lap értesülései szerint ezzel Ukrajna elérheti, hogy a többi állam továbbra is támogassa őket.
nov. 6
9:42
Matolcsy György ennyit fog keresni a jegybanktörvény átszabása után (ProfitLine)
Átszabja a kormány a jegybanktörvényt. A jogszabálytervezet szerint újabb adósságféket vezethet be a magánszemélyek hiteleire az MNB elnöke, akinek a fizetését az Állami Számvevőszék elnökének béréhez kötik - de mekkora összeg ez? Ezután a jegybanknak a nyeresége 50 százalékát kötelezően be kell fizetnie a költségvetésnek, ha viszont a büdzsének ke
nov. 6
9:42
Úgy felforgatja Musk a Twittert, hogy a felhasználó rá sem ismer (vg.hu)
Más formátumban posztolhatunk majd, eltérő lesz a keresés, és pénzt is lehet keresni.
nov. 6
9:42
Rózsa György: A szerelemről 100 évesen sem szabad lemondani! (BorsOnline)
Rózsa György jó kedélye a régi, ám egy sajnálatos esés miatt lábadozni kényszerül, emiatt le kellett mondania várva várt kirándulásait. Addig is imádott unokájával tölti az idejét, akiről „elfogultság nélkül” leszögezte: a legokosabb, legszebb kisfiú. Nemrég ünnepelte 75. születésnapját.
nov. 6
9:42
Több mint 12 ezer menekült érkezett Ukrajnából (Magyar Nemzet)
Az ukrán–magyar határszakaszon 6215-en, a román–magyar határszakaszon pedig 5940-en léptek be Magyarország területére.
nov. 6
9:48
Több ponton módosítaná a jegybanktörvényt a kormány (Portfolio)
Számos ponton módosítaná a kormány a jegybanktörvényt a Pénzügyminisztérium által egyeztetésre bocsátott törvénytervezet szerint – írja a Bank360.hu-ra hivatkozva a hvg.hu. A tervezet szerint, amely az Országgyűlés honlapján is elérhető, 1. a jegybanknak a nyeresége 50 százalékát kötelezően be kell fizetnie a költségvetésnek, viszont 2. nagy jegyba
nov. 6
9:48
Igazi bunkó: ételérzékenysége miatt hagyta faképnél randipartnerét az étteremben ez a férfi (Life)
Sokakat felháborított az a történet, melyet a TikTokon osztott meg egy Renan Pacheco nevű férfi. Az erős francia akcentussal beszélő úriember amerikai randevúpartneréről panaszkodott, aki egyedi étrendje miatt vált számára ellenszenvessé.
nov. 6
9:48
Botrányosan távozott, de csak dicsérik az egykori kapitányt (Magyar Nemzet)
Bár Aubameyang korábban beszólt neki, Arteta nem adta vissza a „kölcsönt” a Chelsea és az Arsenal derbije előtt.
nov. 6
9:51
A Twitter alapítója bocsánatot kért (TőzsdeFórum)
alapítója személyes felelősséget vállalt azért, hogy a közösségi médiacégnél olyan helyzet alakult ki, hogy az új tulajdonos a dolgozók felétől kénytelen megválni.
nov. 6
9:54
Jól dolgozott Matolcsy György? A fizetését mindenesetre szépen megemeli a kormány (Menedzsment Fórum)
Az MNB vezetőinek bérét megemelné, a nyereség felét viszont elvonná a kormány az új jegybanktörvény-tervezet szerint.
nov. 6
9:54
Macskagyökér, tyúkturbolya: mesebeli növények (Agrofórum)
Biztosan emlékszünk az ikonikus jelenetre a Lúdas Matyiból, ahol a Vajákos Biri néne a macskagyökérről, tyúkturbolyáról beszélt. Mesebeli gyógyfüveket hoztam mai témának.
nov. 6
9:54
Megmérgezték Mátyás királyt? Tébolyító kínok közt halt meg a magyar uralkodó (Promotions)
Agyvérzés vagy mérgezés okozta Mátyás király halálát?
nov. 6
9:54
Jakab Péter legújabb TikTok-videójában egy téglafalat ütlegel, majd bejelenti, hogy Orbán „elmebeteg” (Mandiner)
„Ez a küzdelem nem rólam szól, hanem egy nemzetről, amelyet foglyul ejtett egy elmebeteg” – fogalmazott a bukott politikus, miután „kiütéssel győzött” a fal ellen.
nov. 6
9:54
Kiröhögték Orbánt az ukránok, aki nem merte leírni, ki verte le az 56-os forradalmat (Nyugati Fény)
Mém lett belőle.
nov. 6
9:54
Rezsiválság - eltűnhet a krumpli és a hagyma az üzletek polcairól (10perc.hu)
A magas energiaárak miatt sokan inkább gyorsan piacra vinnék az árut, a betárolás költsége ugyanis nagyon megugrott az elmúlt hónapokban.
nov. 6
10:00
Hatalmasat bakizott Csobot Adél és Hegyes Berci a Dancing with the Starsban (Blikk)
Csobot Adélnak és Hegyes Bercinek nem sikerült egy emelés a Dancing with the Stars műsorában, a táncuk után bepótolták.
nov. 6
10:00
Rrobotvezérelt gyártásba kezd a miskolci Toolstyle Kft. alkatrészgyártó (ProfitLine)
A miskolci székhelyű Toolstyle Szerszám- és Alkatrészgyártó Kft. 119,26 millió uniós támogatást nyert el a Széchenyi Terv Plusz programban, amellyel elindulnak a robotvezérelt gyártás felé - közölte a cég az MTI-vel.
nov. 6
10:00
Területi követelések Ukrajnával szemben? A lengyelek és a románok kiakadtak Putyinra, Magyarország nem reagált (ATV)
Vlagyimir Putyin az orosz Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából mondott november 4-i beszédében jelentette ki, hogy országoknak területi követeléseik vannak Ukrajnával szemben. Három országot említett: Romániát, Lengyelországot és Magyarországot.
nov. 6
10:00
Nádai Anikó: Egyszerűen nem bírok leállni! (Ripost)
Anikó néhány napja hozta meg a döntést.
nov. 6
10:06
Felfedezték a Földhöz legközelebbi fekete lyukat (Infostart)
Tömege a Nap négyszeresével ér fel, és háromszor közelebb van a Földhöz, mint az eddig legközelebbinek tartott azonos jelenség.
nov. 6
10:06
Nyitrai Zsolt: A nyugdíjasok számíthatnak a kormányra (hirado.hu)
A miniszterelnöki biztos elmondta, a szépkorúak idén is számíthatnak nyugdíjprémiumra, és a háborús szankciók okozta nehéz helyzet ellenére jövőre is lesz nyugdíjemelés.
nov. 6
10:06
A Disney Worldben nyaralt a körözött férfi, tetoválása buktatta le (hirado.hu)
Szabadnapos rendőr szúrt ki egy körözött férfit, miközben mindketten egy floridai vidámparkban szórakoztak.
nov. 6
10:06
Kamilla gonoszabb, mint hittük: a királyné borzalmas dolgot művelt Katalinnal, majdnem tönkrement miatta a hercegné egész élete (Femcafe)
Christopher Andersen királyi életrajzíró szerint Kamilla a felelős azért, hogy Vilmos oly sokáig nem kérte meg Katalin kezét, sőt mi több, 2007-es szakításuk is az újdonsült királyné miatt történt…
nov. 6
10:06
A létkérdések miatt aggódik az első modern celeb (Mafab)
Hamarosan visszatér a mozivászonra Csizmás, a kandúr, aki a Shrek-univerzum egyik kedvenc karaktere volt, ezért kapott önálló filmeket.

Keresés