2022. november 4. péntek

nov. 4
7:54
Spanyolországban győzött az MU; minden csapat nyolcpontos lett az F csoportban – íme, az Európa-liga és az Ekl utolsó fordulójának összefoglalója (m4sport.hu)
Sallai Roland csapata veretlenül zárt, de Szalai Attiláék is csoportelsőként jutottak tovább.
nov. 4
7:54
Az orvosok daganatot találtak Sharon Stone szervezetében, műtéten esett át a világhírű színésznő (Femcafe)
Az Elemi ösztön színésznője bevallotta: először félrediagnosztizálták, majd amikor új orvost keresett, kiderült, hogy egy nagy kiterjedésű daganat van a testében.
nov. 4
7:54
Erős földrengés rázta meg Salvadort (vg.hu)
.
nov. 4
7:54
Nyári Dia Frohner Fecóról: Olyanok voltunk, mint egy házaspár, akik már nem szexelnek, de nagyon jó barátok (SzMo)
Azt is mondta még, hogy egyetlen pillanatig sem gondolt arra a haciendában töltött éjszakái alatt, hogy egy férfival osztozik egy ágyon.
nov. 4
7:54
"Sajnos mellőlem sokan végleg elmentek" - Vitray Tamás az életéről nyilatkozott (Life)
Vitrey Tamás visszavonult a szereplésektől, már nem is hiányzik neki a tévézés. A Kossuth-díjas műsorezető november 5-én tölti a 90. életévét, ennek apropóján elmondta, hogy érzi magát, és hogyan ünnepel majd.
nov. 4
7:54
Tíz perc jóga máris tízzel több, mint a semmi – Apró lépések a jóllétedért a Mat on the Moon alapítójával (WMN)
Kovács Eszter a tárgyalóasztal mellől nyargalt át a jógaszőnyegre, hogy a kiégését megelőzze. Azóta összetartó közösséget épített, akikkel együtt sajátítják el a világ különböző jólléti szokásait. Azt vallja, hogy a gyakorlásnak kell az emberhez idomulnia, nem fordítva, a tapasztalatait pedig egy könyvben is megírta – hogy a „köszi, jól” ne csak au
nov. 4
7:54
Csalás történt az Ötöslottó sorsoláson két éve? Hatalmas botrány tört ki akkoriban, és még mindig felemlegetik (Promotions)
Botrányt okozott az egyik 2020-as ötöslottó sorsolás.
nov. 4
7:54
Magyarország első az uniós adócsökkentési rangsorban (Magyar Hírlap)
Varga Mihály felhívta a figyelmet, hogy ezt a tényt az Eurostat is megerősítette.
nov. 4
7:54
Csúcson a magyar csúcsgasztro: csak úgy szórták a Michelin-csillagokat (Forbes)
Két kétcsillagos étterem mellett több új szereplő is csillagot kapott a Michelin-től, nagy estéje volt tegnap a magyar csúcsgasztronómiának.
nov. 4
7:54
Vállalhatatlan kijelentés: ennél aligha süllyedhetne mélyebbre a háromszoros F1-es világbajnok (Racing)
Legutóbbi rasszista megszólalása után kevesen gondolták, hogy egyszer azt is alul fogja múlni, de most megtette.
nov. 4
8:00
Erősödött péntek reggelre a forint (Adózóna)
Erősödött péntek reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest a nemzetközi devizakereskedelemben: 0,2 százalékkal az euró és a svájci frank, 0,5 százalékkal a dollár ellenében – közölte az MTI.
nov. 4
8:00
Hatévesen kezdett el zongorázni „a 19. század Mozartja” (hirado.hu)
A Felix Mendelssohn által vezényelt lipcsei változatban kelt új életre Bach Máté-passiója 2013-ban a Magyar Állami Operaházban.
nov. 4
8:00
Helen Fielding új Bridget Jones-filmen dolgozik (Könyves Magazin)
Helen Fielding új Bridget Jones-filmen dolgozik
nov. 4
8:00
Forint: erősen indult a péntek reggel (Forbes)
Erősödött péntek reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
nov. 4
8:06
A Wizz Air-en nem fog a válság, sőt (Piac és Profit)
A Wizz Air utasforgalma 112 százalékkal, bevétele 149 százalékkal, működési eredménye 32,5 százalékkal emelkedett 2023-as pénzügyi éve szeptemberrel zárult első fél évében az előző év azonos időszakához képest - közölte a diszkont légitársaság.
nov. 4
8:06
Havasi Katalin: veszélyes a gyerekek oltatlansága az influenzaszezonban (Infostart)
A korábbinál jóval intenzívebb influenzaszezonra és az oltás fontosságára figyelmeztet a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.
nov. 4
8:06
Tüzérségi lőgyakorlattal folytatta a fegyverkezést Észak-Korea (vg.hu)
Az elmúlt napokban különféle rakétatesztekkel borzolta a kedélyeken Phenjan.
nov. 4
8:06
Ők kapják a 2022-es Déry-díjakat (Könyves Magazin)
Ők kapják a 2022-es Déry-díjakat
nov. 4
8:06
Mikroműholdak segíthetnek a vízpazarlás csökkentésében (Bitport)
A német ConstellR technológiája az űrből monitorozná a vízkészleteket és a vízszükségletet, ezen keresztül pedig világszerte megóvná élelmiszer-ellátási láncokat is.
nov. 4
8:06
Földrengés volt Törökország nyugati részén (Magyar Hírlap)
Sokan megijedtek, egy minaret leomlott.
nov. 4
8:06
Észak-Korea tüzérségi lőgyakorlatot tartott (Demokrata)
Észak-Korea tüzérségi lőgyakorlatot tartott péntekre virradóan.
nov. 4
8:06
Több mint 11 ezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 191 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
nov. 4
8:06
A Pentagon vezetője szerint az ukránok képesek visszafoglalni Herszont (Mandiner)
„Ez jelentős vereséget jelentene Oroszország számára szomszédja elleni inváziójában” – mondta az amerikai védelmi miniszter.
nov. 4
8:08
Földi László: A tét a szabad életünk megtartása vagy elvesztése (Mandiner)
Van azonban minden nemzet érdekével szemben álló titkos világ, amely pont azért él konspirált módon, mert az igazi célját így szeretné elrejteni.
nov. 4
8:12
Megugrott a Wizz Air első féléves forgalma és bevétele (ProfitLine)
A Wizz Air utasforgalma 112 százalékkal, bevétele 149 százalékkal, működési eredménye 32,5 százalékkal emelkedett 2023-as pénzügyi éve szeptemberrel zárult első fél évében az előző év azonos időszakához képest - közölte a diszkont légitársaság az MTI-vel csütörtökön.
nov. 4
8:12
Telefonon közölték saját halálhírét egy nővel (hirado.hu)
A nő csupán érdeklődni szeretett volna a munkaügyi hivatalnál, miért állították le az egészségügyi segélyének kifizetését.
nov. 4
8:12
Törökországban is erős földrengés okozott pánikot (vg.hu)
.
nov. 4
8:12
Hatalmas pánik tört ki: földrengés volt a közkedvelt nyaralóhelyen (BorsOnline)
Pánikot keltő földrengés volt Törökország nyugati részén.
nov. 4
8:12
Helytálló „világháborúról” beszélni (Demokrata)
A világháború veszélye és az atomfegyverekkel való fenyegetőzés is szóba került a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsorban.
nov. 4
8:12
Adót csaltak a katások? Megdöbbentő számok cáfolják a korábbi érveket (Forbes)
A kormány többek között a visszaélésekkel magyarázta, hogy miért kellett drasztikusan átalakítani a kata adórendszerét.
nov. 4
8:12
Navracsics Tibor bírálta a Fidesz döntését: Elmondta, mit tart hatalmas hibának (Nyugati Fény)
Nem véletlenül lépett át a KDNP-be.
nov. 4
8:14
Megismétlődött a győri tanárkéselés: Rossz jegy miatt gyilkolt a tini (BorsOnline)
Egy parkban támadt rá egy barátjával együtt.
nov. 4
8:14
Ember az embertelenségben (Demokrata)
Nevét Izraelben utcák, Budapesten mások mellett emléktáblák, szobrok hirdetik. Az 1896-ban született Reviczky Imrére emlékezünk.
nov. 4
8:18
Hatalmas pánik tört ki: földrengés volt a közkedvelt nyaralóhelyen (BorsOnline)
Pánikot keltő földrengés volt Törökország nyugati részén.
nov. 4
8:18
Újabb észak-koreai rakétasorozat, az USA lépéseket tesz (Infostart)
Észak-Korea tüzérségi lőgyakorlatot tartott péntekre virradóan, amelynek során mintegy 80 tüzérségi lövedéket lőtt ki egy tengeri határzónába - közölte Dél-Korea.
nov. 4
8:18
Turda Adrienn: Mi, anyák a logisztikában jók vagyunk (Metropol)
Turda Adrienn közel 25 éve van a szakmában mint műsorvezető, és közben életet adott egy kislánynak. Anyaként igyekszik egyensúlyt találni a karrierje és a család között, ami nem mindig könnyű.
nov. 4
8:18
Gyászol a Ferrari, elhunyt a legenda (Ripost)
Korábban még díszpolgári címet is kapott.
nov. 4
8:18
Teljes központosításra készül a kormány az egészségügyben (Azenpenzem)
Mintegy fél tucat törvény módosítását kezdeményezi a kormány az egészségügy átalakításáról szóló csomaggal. A terv szerint számos ellátást a megyei centrum kórházakba költöztetnek, a kisebb háziorvosi praxisok pedig megszűnhetnek. Az orvosi ügyelet teljes egészében a mentőkhöz kerülhet, a laborvizsgálatokat egyetlen állami cégre bíznák.
nov. 4
8:18
Magyarország is belekeveredhet Brüsszel és Washington vámháborújába (vg.hu)
Az Európai Bizottság szerint elfogadhatatlan, hogy Joe Biden inflációcsökkentést célzó csomagja hátrányos helyzetbe hozza a kontinens elektromos autókat és akkumulátorokat gyártó vállalatait.
nov. 4
8:18
Különleges kiállítás nyílt a Kálmán Makláry Fine Arts Galériában (Márkamonitor)
A világhírű dél-koreai alkotók kuriózumnak számító munkái egyszerre egy időben láthatók a londoni Hofa Galériában, a Velencei Biennálé alkalmából, a velencei Palazzo Contarini Polignac-ban, az antwenperi Leonhard’s Galériában és a budapesti Kálmán Makláry Fine Arts Harmony of Korea című tárlatán.   A művészek különböző korosztályokat képviselnek, d
nov. 4
8:18
Kisbabát vár Kustánczi Lia: "Régóta vártam már ezt a pillanatot" (Life)
Hatalmas örömhírről számolt be a magyar DJ, Kustánczi Lia: kisbabát vár.
nov. 4
8:18
A hamis mosoly is boldoggá tehet (Magyar Nemzet)
Egy nemzetközi tudóscsoport igazolta, hogy a mesterségesen produkált mosoly természetes jókedvet idéz elő.
nov. 4
8:18
Vitray Tamás: Sajnos mellőlem sokan végleg elmentek (rtl.hu)
A tévés legenda hosszú idő után adott interjút.
nov. 4
8:24
Közel ezer illegális határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök csütörtökön (hirado.hu)
Magyarország területén csütörtökön embercsempészés miatt 10 ember ellen indult büntetőeljárás.
nov. 4
8:24
Megszólaltak a pedagógusok a béremelésről: itt van 50 ezer szakmabeli véleménye (Portfolio)
Több tízezer pedagógus töltötte ki júniusban és szeptemberben a Belügyminisztérium kétkörös online kutatását, amelyben egyebek mellett arra voltak kíváncsiak, hogy az oktatásban dolgozók mennyire elégedettek a helyzetükkel – írja a Népszava.
nov. 4
8:24
Erősödött a forint (ATV)
0,2 százalékot tudott javítani az euró és a svájci frank, 0,5 százalékkal a dollár ellenében
nov. 4
8:24
Három győzelem nyomában: a magyar válogatott lehetséges útja a legjobb nyolcba a női kézilabda Eb-n (m4sport.hu)
A magyar női kézilabda-válogatott a Golovin-éra első Európa-bajnokságára készül. A szövetségi kapitány kedden kijelölte a csapat 18 fős utazó keretét a pénteken kezdődő kontinensviadalra, ahol a szövetségi célkitűzés szerint a legjobb nyolcban szeretné látni Klujber Katrinékat, ehhez legalább három győzelemre lesz szükség. Magyarország eddig mind a
nov. 4
8:24
Elajándékozott honvédelem: az ukrajnai háború az amerikai fegyverkészletek kimerülésével fenyeget (vg.hu)
Az Egyesült Államok hamarosan két NASAMS légvédelmi rendszert telepít Ukrajnába, ami a drónoktól kezdve a ballisztikus rakétákon át a vadászgépekig mindent le tud szedni. Ennek megfelelőn az ára is az eget verdesi.
nov. 4
8:24
21 éve mutatták be az első Harry Potter-filmet - Ennyit változtak azóta a szereplők (Glamour)
Immáron 21 éve, hogy a Harry Potter-filmek első része, a Harry Potter és a Bölcsek köve megjelent, és hatalmas siker lett. Az egyes filmek elkészítéséhez szükséges idő miatt természetesen elkerülhetetlen volt, hogy az egyes karakterek és az őket alakító színészek is jelentős változásokon menjenek át. Mégis nehéz elhinni, hogy a három főszereplőt al
nov. 4
8:24
20 éves lett A Nőkért és a Tudományért díj: "Mindenki életéből hiányzik az elismerés" (Life)
Idén 20. alkalommal adta kivételes tehetségű hazai kutatónőknek az akadémikusokból álló zsűri a L'Oréal A Nőkért és a Tudományért 6 millió forint összdíjazású elismerését. A díjjal azt szeretnék elérni, hogy minél több tehetséges, sikeres nő legyen ismert és elismert, segítve ezzel is a pályafutásukat és a kutatásaikat.

Keresés