Gantner Barnabás külpolitikai szerkesztő elemezte az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos legfrissebb történéseket, majd Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértővel, Tárik Meszárral, a Migrációkutató Intézet kutatójával, Futó Boglárka és Duna György tudósítókkal beszélgettünk.
Lassan tíz éve próbálunk időről időre interjút kérni a miniszterelnöktől, hiába. De sajnos még a sajtóirodáját vezető államtitkár sem áll rendelkezésünkre.
A dél-koreai hírszerzés szerint a lány, aki az interkontinentális ballisztikus rakéta tesztjén készült képeken látható a diktátor második gyermeke Dzsu Ae.
Megtörtént a Nemzeti Tőkeholding felállítása, amivel a kormány szerint egy központilag irányított, hatékony, állami hátterű finanszírozási rendszer jön létre, amely hozzájárul, hogy mintegy 1000 milliárd forintnyi új forrás kerüljön a gazdaságba.
A tegnapi nap nem volt túl eseménydús a tőzsdéken, a mai nap azonban már tartogat több, piacokat befolyásoló gazdasági eseményt is, idehaza az MNB kamatdöntő ülése jön majd; az egynapos betét bevezetése miatt bár az alapkamat tulajdonképpen lényegét vesztette, de a kamatdöntésre attól még kiemelten figyelhetnek a befektetők, az itt megfogalmazott g
Kim Dzsong Un második gyermeke lehet az a tízéves lány, akivel az észak-koreai diktátor a múlt héten jelent meg először a nyilvánosság előtt egy rakétaindítás során - közölte a dél-koreai hírszerzés kedden.
Nagyon úgy tűnik, hogy Vilmos és Harry kapcsolata nem javul, sőt mi több, a korábbi jó testvéri viszonynak mára már nyoma sincs, a szakértők szerint pedig ez még jó ideig így maradhat…
Az amerikai külügyminisztérium közleményben reagált arra, hogy Ankara nemrég hadműveletet helyezett kilátásba a szíriai kurd fegyveres szervezetek ellen.
Az MTA Erdészeti Tudományos Bizottságának eseményén az elmúlt időszak legfontosabb kutatási témáit és eredményeit mutatták be Az erdészeti tudományok története Magyarországon címmel megjelent kötet mellett, melyben a szerzők összegyűjtötték 1897-től, az önálló Erdészeti Kísérleti Állomás megalapításától kezdve a legfontosabb kutatási témákat és ere
Oktatóvideóval támogatja a kereskedőket a jogszerű árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatban a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy a vásárlók könnyebben mérlegelhessék az ígért kedvezményeket - hívta fel a figyelmet a nemzeti versenyhatóság kedden.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) azt javasolja a katari labdarúgó-világbajnokságra (vb) utazóknak, hogy aki teheti, külön telefont használjon a helyben kötelezővé tett applikációk telepítéséhez.
Társaság 2020. évben fejlesztési tartalékot képzett, amit a megváltozott gazdasági körülmények miatt nem fog tudni felhasználni. Van-e lehetőség ilyen esetben önellenőrzés keretében módosítani a 2020. évre vonatozóan a társaságiadó-bevallást? – kérdezte olvasónk. Pölöskei Pálné okleveles könyvvizsgáló válaszolt.
A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a kormány a 2024 második felében esedékes magyar uniós soros elnökség operatív feladatainak előkészítéséért és lebonyolításáért felelős kormánybiztossá nevezi ki Kovács Zoltánt, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárt.
Az Európai Bizottság célja az algatermelés jelentős növelése az Eu-ban. Az ágazatot az „Alga-kezdeményezés” részeként stabillá és fenntarthatóvá akarják tenni, hogy megfeleljen a növekvő keresletnek.
A novemberben indult influencer főzőverseny első részében Sápi Vivien, az egyik legtöbbet követett hazai TikTokker az Év TikTokkere díj nyertese főzött Gáspár Beával, a műsor házigazdájával és műsorvezetőjével. Az online sorozat a Gyermelyi Youtube csatornáján és weboldalán tekinthető meg, 4 héten keresztül, egy-egy epizódban fogják az influencerek
A magyar jobboldal jól teszi, hogy nem kér elnézést, az antiszemitizmus ma főleg baloldali, és a floridai eredmények reményre adnak okot - mondja a Mandinernek Matan Peleg, az Im Tircu izraeli jobboldali szervezet vezérigazgatója.
Nagy port kavart a románoknál, de a horvát kormány is kifejezte nemtetszését, miután Orbán Viktor miniszterelnök egy hosszú, a Nagy-Magyarországot ábrázoló sállal a nyaka körül jelent meg a Magyarország–Görögország barátságos meccsen.
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök egy Twitter-üzenetben jelentette be, hogy mostantól a kanadai állampolgárok is vásárolhatnak ukrán államkötvényeket, ezzel is segítve Ukrajnát az oroszok elleni háborúban.
A Kína és az Egyesült Államok közötti válságkommunikáció javításáról, Tajvanról és Észak-Koreáról is egyeztetett kedden Kambodzsában Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter és kínai kollégája, Vej Feng-ho - jelentette be az Egyesült Államok védelmi minisztériuma (Pentagon).
A Venezuelában született zongoraművész, Andres Carciente 76 év elteltével, a Mandiner segítségével találta meg a zsidó származású édesanyja megmentőinek leszármazottjait. A Túróczy-házaspár kedden kora délután kapja meg posztumusz Izrael állam egyik legrangosabb kitüntetését, a „Világ Igaza” elismerést.
Radikális átalakítások jöhetnek az egészségügyben. A javaslatok, amiket benyújtott a kormány, érintik az egészségügyi ellátórendszer szinte valamennyi szegmensét. Hogy mi valósulhat meg és milyen változásokat jelenthet, arról dr. Rékassy Balázs orvos, egészségügyi közgazdász beszélt a Reggeliben.
A 71 éves szövetségi kapitányról még áprilisban derült ki, hogy prosztatarákban szenved, kora miatt feltehetően ez az utolsó világbajnoksága ezen a poszton.
Az amerikai újságíró, Grant Wahl a Twitteren számolt be arról, hogyan vették őrizetbe, mire utasították, majd hogyan engedték el. A FIFA sem maradt szótlan.
Az elmúlt évszázadok során a különböző fejlesztések miatt az emberiség számos gyilkos betegséget küzdött le, de még mindig rengeteg olyan probléma van, amire megoldást kell találniuk a kutatóknak. Az elkövetkezendő években azonban még az eddigieknél is nagyobb fejlődésen mehet keresztül az egészségügyi szféra, az alábbi cikkben pedig öt olyan forra
A Mol részvényárfolyama vélhetően a tegnapi bejelentésnek köszönhetően emelkedik, miszerint Vecsés határában gazdasági hasznosításra alkalmas olajat talált a társaság, az új kút napi 600 hordó termeléssel indul, későbbi tervezett 700-1000 hordós termelése mintegy 5 százalékkal növelheti Magyarország kőolajkitermelését.
Sokan csillagesésről beszélnek a közelmúltbeli Michelin Guide kapcsán, amely több hazai éttermet is kitüntetett. Jókuti András, étteremkritikus, a Világevő blog írója árnyalja a képet a Pénzcentrumnak. Interjú
A hibrid-unortodox kamatcsökkentésről szól Zsiday Viktor legújabb bejegyzése, melyben a gazdasági miniszter által végrehajtott intézkedésről mond véleményt.
Oscar Piastri kedden első alkalommal lépett pályára a McLaren versenyzőjeként, a szezon utáni teszten, Abu Dhabiban. Az egynapos teszten mind a 10 csapat részt vesz, és minden csapat két autót használ a nap folyamán. A McLaren egyik autóját egy fiatal újonc Piastri vezeti, aki 2023-ban a csapat versenyzőjeként debütál, honfitársa, Daniel Ricciardo
Nem vehető biztosra a recesszió az eurózónában, és ha lesz is, az rövid és enyhe lesz - válaszolták a Portfolio megkeresésére külföldi elemzők. A gazdasági aktivitás lassulása miatt a munkanélküliség kis mértékben emelkedhet, de a munkaerőpiacon sem számíthatunk drámai visszaesésre. Sőt, tartósan inkább a munkaerőhiány okozhat problémát a valutaöve