2022. november 22. kedd

nov. 22
10:22
Véleményt mondott az OTP a Rábáról (Portfolio)
A Rába múlt héten közzétett gyorsjelentését követően az OTP friss elemzéssel jelentkezett, melyben megismételte eladási ajánlását és célárát a részvényre.
nov. 22
10:24
Nemzeti Tőkeholding alakul, hogy jobb legyen (Piac és Profit)
A november 17-én megtörtént bejegyzésével megalakult a Nemzeti Tőkeholding Zrt. Az intézmény felállításával egy központilag irányított, hatékony, állami hátterű finanszírozási rendszer jön létre, amely hozzájárul, hogy mintegy 1000 milliárd forintnyi új forrás kerüljön a gazdaságba - jelentette be közleményében Nagy Márton, gazdaságfejlesztési mini
nov. 22
10:24
Korábban indult az Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtése (Alternatív Energia)
Lévai Anikó, a szolnoki családok átmeneti otthonában részt vett az első mézeskalácsszívek elkészítésében, amelyekkel – folytatva a hagyományt – az adományozók támogatását köszönik meg. Elmondta: a háború és az energiaár-emelkedések miatt kialakult helyzet miatt a családok is nehezebb helyzetbe kerültek, így a rászorulókat segítő segélyszervezet még
nov. 22
10:24
Elsőre nem pont így képzeltük - A metaverzum lesz a 2030-as évek idősotthona? (Portfolio)
Az elmúlt tíz év adatait megvizsgálva azt láthatjuk, hogy az idősebb korosztályok gőzerővel érik utol a fiatalabbakat az okostelefonok és a közösségi média használatának a területén. Mindeközben a Mark Zuckerberg vezette Meta Platforms (leánykori nevén: Facebook) mindent egy lapra feltéve építi a jövő metaverzumát. Lehet, hogy ők már arra játszanak
nov. 22
10:24
Se telefonszáma, se saját honlapja nincs az Integritás Hatóságnak, és az iroda sem fogadóképes (SzMo)
Pedig elvileg szombat óta működik az EU-s pénzek felhasználását ellenőrző hatóság.
nov. 22
10:24
India hadat üzent a kamu értékeléseknek (Bitport)
Az érintett online platformoknak hatékonyabb módszereket kell bevetniük a hamis és megtévesztő információk kiszűrésére.
nov. 22
10:24
Termékbemutatós csalással vádolnak tizenhárom embert (Magyar Hírlap)
A termékbemutatók során a banda tagjai jobbára idős sértetteknek értékesítették jelentősen túlárazott, de valós egészségügyi hatást nem nyújtó termékeiket.
nov. 22
10:24
Koncz Zsófia helyretette Bakos Bernadettet (Demokrata)
Jó lenne, ha az ellenzék megengedné, hogy Lantos Csaba kifejthesse az elképzeléseit, mielőtt következtetéseket vonnak le, mondta Koncz Zsófia.
nov. 22
10:24
Stabilan magas hozamú korai és középérésű kukoricák (Mezőhír)
A megfelelő feltételek mellett a megújuló portfólió minden mezőgazdasági termelői igényre tud megoldást nyújtani.
nov. 22
10:24
Képeken a reggeli buszbaleset: nyolcan sérültek meg (Autószektor)
Fotók: MTI/Mihádák Zoltán A mentők azt írták, hogy a balesethez több mentőegységet riasztottak. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán azt közölte, hogy baleset miatt lezárták a XVII. kerületi Helikopter utat a Lőrinci út közelében. Azt írták, hogy a 46-os autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Lőrinci út megállót, a 168E autób
nov. 22
10:24
Lux Róberttől búcsúzunk (Magyar Mezőgazdaság)
Őszinte fájdalommal tudatjuk, hogy szervezetünk volt főtitkára, kedves kollégánk, dr. Lux Róbert életének 83. évében, 2022. november 5-én elhunyt.
nov. 22
10:24
Megjött a Ford kilencszemélyes villanyautója (Villanyautósok)
Nagyon kellett már egy ilyen a Fordtól.
nov. 22
10:30
Ha már szedünk vitaminokat, melyek legyenek a legfontosabbak? (Vital)
Újabb és újabb vírus hullámról szólnak a híradások. Egyesek már kezdenek belefásulni, míg mások egyre jobban pánikolnak. Utóbbiak vannak egyre többen. Mivel a félelem jelentős mentális stresszt jelent, gyengíti az immunrendszert. Ezért nem a pánik a megoldás, hanem a tudatos életmód.
nov. 22
10:30
Concorde: venni kell a Nyomda részvényeit, nagy a felértékelődési potenciál (Portfolio)
Nem változtatott a Nyomda részvényeire vonatkozó célárán a Concorde elemzője a társaság tegnap, piaczárás után publikált gyorsjelentését követően. A célár továbbra is 1940 forint, a részvényekre vonatkozó ajánlása vétel.
nov. 22
10:30
Reynders bejelentése: rövid időn belül döntenek a magyar helyreállítási tervről (ATV)
"Most arra törekszünk, hogy a lehető leghamarabb befejezzük a magyar terv értékelését" - jelentette ki az uniós igazságügyi biztos tegnap a helyreállítási EU-s ezermilliárdok kapcsán. Gulyás Gergely november végi-decemberi eleji forgatókönyvet valószínüsített.
nov. 22
10:30
Ezért nem hat valójában a reggeli kávéd (Femcafe)
Sokan hiszik, hogy a kávéban található éltető koffeinre reggel, ébredés után van a legnagyobb szükségünk. Ha te is ekkor fogyasztod az első bögre feketéd, akkor van egy rossz hírünk.
nov. 22
10:30
A hancúrkirálynő VV Reni ragadozóként vitte ágyba VV Barnát (Promotions)
VV Bibi is összebújt VV Laminnal, pedig nem pasizni ment a villába.
nov. 22
10:30
Átsírta a meccsnapot a gyászoló walesi hátvéd (Magyar Hírlap)
Neco Williams az amerikaiak elleni találkozó reggelén tudta meg, hogy meghalt a nagyapja.
nov. 22
10:30
Lengyel online divatáruház lépett a magyar piacra (MMonline)
Az e-kereskedelem előretörése hazánkban is megfigyelhető és a dinamikusan növekvő magyar piacon immár a Lengyelországban, Romániában és Ukrajnában jelentős piaci részesedéssel bíró, a varsói székhelyű, lengyel AZA Group-hoz tartozó Born2be online divatáruház is elindította szolgáltatását. A gyorsan változó, ugyanakkor széles kínálatáról ismert kere
nov. 22
10:30
Mellár Tamás drámázik: „Mi leszünk Putyin utolsó csatlósa?” (Demokrata)
Fürjes Balázs úgy reagált, hogy a képviselő ne sértegesse a magyarokat, mert ez az ország senkinek sem csatlósa.
nov. 22
10:30
Vona Gábor: Mit akarhatott Majka? (Mandiner)
A populista, leuralós NER-rendszernek már egyértelműen Majka a szimbóluma.
nov. 22
10:30
Most érkezett: Magyarország is megszavazta, a Nato súlyosan elítélte Oroszországot (Nyugati Fény)
Orbán csak itthon bátor.
nov. 22
10:30
Olaszország két WRC futamot rendezhet 2023-ban? (Racing)
A legendás olasz pályára ismét WRC mezőny gurul?
nov. 22
10:36
Meredeken nő az informatikusok fizetése - ennyit lehet keresni (Piac és Profit)
A jelenlegi nehéz gazdasági helyzet sok szektorra hatással van, azonban az informatikai iparágat, és azon belül az IT munkaerőpiacot látszólag kevéssé érinti. Hazai és külföldi szinten a tavalyi évhez képest sok munkakörben növekedtek a bérek, átlagosan közel 30 százalékkal. De mi várható a következő időszakban? A Bluebird piaci körképe.
nov. 22
10:36
Van Gaalért küzdenek a hollandok (Infostart)
Virgil van Dijk csapatkapitány megindító szavakkal ecsetelte hétfőn az Oranje hozzáállását.
nov. 22
10:36
Huszonöt év után lesz újra Pantera-koncert Budapesten: már a dátum és a pontos helyszín is megvan (Blikk)
Utolsó budapesti koncertje után 25 évvel az amerikai Pantera újra fellép a magyar fővárosban. Minden idők egyik legfontosabb metálzenekara 2023. május 30-án a Barba Negrában játszik.
nov. 22
10:36
80 ezer forintra büntették Kassai Dánielt, aki Hadházynak segített megszervezni az Mtva előtti tüntetést (444.hu)
A hatóság szerint visszaélt a gyülekezési joggal. Hadházyék fellebbeznek.
nov. 22
10:36
Gyors változásra van szükség a bioüzemanyagok terén (autopro)
Több szén-dioxidot generál, mint amennyit megtakarít a gázolaj szója- és pálmaolajból készítése, az egyéb problémákról nem is beszélve.
nov. 22
10:36
Michael J. Fox: ez a szörnyű betegség ajándék is egyben (Igényesférfi.hu)
Michael J. Fox a hétvégén átvette az Amerikai Filmakadémia Jean Hersholt Humanitárius díját. A 61 éves, Parkinson-kórral küzdő színésznek Woody Harrelson adta át a tiszteletbeli Oscar-díjat.
nov. 22
10:36
Felemás siker a Lánchíd felújítása (Magyar Hírlap)
Karácsony Gergelyék alatt drágábban, lassabban és csökkentett műszaki tartalommal készül el a dunai átkelő rekonstrukciója, de a baloldali vezetés büszke a projektre.
nov. 22
10:36
Dollárbaloldal: sötét foltok Karácsony Gergely körül (Demokrata)
Továbbra is sok a tisztázatlan kérdés Karácsony Gergely kampányszervezete körül.
nov. 22
10:36
Lengyel lap a háborúról: Mégis igaza volt Orbán Viktornak (Mandiner)
A Do Rzeczy szerint Biden mára elvágta magát kommunikációban Putyintól, a békéről tehát egyedül Donald Trump tud tárgyalni – ahogy azt Orbán Viktor is említette.
nov. 22
10:36
Újabb szög az uniós pénzek koporsójába? Megvizsgálta a magyar médiahelyzetet az EU-s delegáció (Nyugati Fény)
Nem voltak megelégedve.
nov. 22
10:36
Szakál János: Mi nem csupán dobozolunk, izgalmas tevékenységként tekintünk a csomagolásra (Üzletem)
A folyamatos tanulásban, fejlődésben, innovációban a szorgalommal, kitartással végzett munkában hiszek. Csak így lehet kiváló, minden körülmények között stabilan működő, erős filozófiával rendelkező vállalkozást létrehozni – mondta az Üzletemnek Szakál János, az Sz.Variáns Csomagolástechnikai Kft. tulajdonosa.
nov. 22
10:38
Németh Szilárd: Az állami és önkormányzati bérházakra is kiterjesztik a rezsicsökkentést (Mandiner)
A döntéssel közel kétezer családnak segít a kormány.
nov. 22
10:42
Ellepik a plüssállatok a Kossuth teret: vidéken és Budapesten is folytatódnak a tanártüntetések (Blikk)
A pénteki országos sztrájk lendületével november 22-én, kedden, a magyar közoktatás napján is újra utcára vonulnak tiltakozni a szülők, a tanárok és a diákok a magyar oktatási rendszer megreformálása és a pedagógusbérek növekedése érdekében. Vidéken és Budapesten is több eseménnyel várják a szimpatizánsokat a szervezők.
nov. 22
10:42
Brutálisan hosszú munkaidőkeretet vezetett be a kormány a turizmusban, a vendéglátásban, a fuvarozásban (Adózóna)
Akár 24 havi munkaidőkeretben is lehet foglalkoztatni a munkavállalókat a szállodákban, éttermekben, kocsmákban, fitnesz- és konditermekben a turizmus-vendéglátás ágazatot segítő intézkedésekről szóló, a Magyar Közlöny 190. számában kihirdetett 468/2022. kormányrendelet szerint.
nov. 22
10:42
Ekkora összeget bukott idén Elon Musk (ProfitLine)
Elon Musk, aki a világ leggazdagabb embere, több mint 100 milliárd dollárral lett szegényebb az idén - jelentette kedden a Bloomberg.
nov. 22
10:42
„Nem a CIA által vezérelt gyíklények pénzéről van szó” – megszólalt az Action for Democracy vezetője (SzMo)
Korányi Dávid szerint a szervezet egy olyan információs, edukációs, kultúraváltoztató kampányt támogatott, amely kiáll az euroatlanti értékrend, a jogállamiság és a demokrácia mellett, és nem pártpolitikai célra használta az amerikai pénzeket Márki-Zay Péter szervezete.
nov. 22
10:42
Energiahivatal: 86 százalékos a hazai földgáztárolók töltöttsége (Magyar Hírlap)
A hatóság november 15-i adatai szerint 5,44 milliárd köbméter földgáz állt rendelkezésre a hazai tárolókban.
nov. 22
10:42
Rajcsányi Gellért: Akik tényleg bátran visznek politikát a futballba: az iráni válogatott (Mandiner)
Irán csapata nyíltan kiáll saját, elnyomástól szenvedő népük mellett.
nov. 22
10:48
Kormányátalakítás: az átrendeződő erőviszonyok személyi változásokat hozhatnak (Infostart)
Palkovics László megszűnő tárcájának főbb feladatait Nagy Márton és Lázár János minisztériuma kapja. A Magyar Közlönyben megjelentek a változás részletei.
nov. 22
10:48
Kovács Zoltán államtitkár újabb feladatot kapott: hatalmas felelősséggel jár a megbízatás (Blikk)
Új megbízatást kapott a magyar kormánytól Kovács Zoltán. A politikus az államtitkári feladatain felül ezentúl kormánybiztosként is erősíti az Orbán-kormányt. Ezért a munkáért a fizetésén felül külön juttatásban részesül.
nov. 22
10:48
86 százalékos a hazai földgáztárolók töltöttsége (ProfitLine)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) november 15-i adatai szerint a hazai földgáztárolók töltöttsége 5,44 milliárd köbméter volt, ami az összkapacitás 86,02 százaléka.
nov. 22
10:48
Friss lesifotókon Brad Pitt, aki nem csak a vörös szőnyegen szívdöglesztő (Promotions)
Brad Pitt is tiszteletét tette a U2-ból ismert Bono koncertjén.
nov. 22
10:48
A fogyókúrájukhoz használják a cukorbetegség elleni gyógyszert, a betegeknek már nem jut (Hamu és Gyémánt)
Lényegében elkapkodják a cukorbetegek elől a gyógyszereket. Az eredetileg a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére kifejlesztett, szemaglutid hatóanyagot tartalmazó Ozempic nevű gyógyszert rohamosan elkezdték felvásárolni, mivel a TikTokon hatékony fogyókúrás gyógyszerként hirdetik többen is – írja a Futurism. A The Cut cikkében tö
nov. 22
10:48
Átrendeződések a legnagyobb cégeknél – nem csak a Twitternél alakult át a vezetőség (Növekedés)
Elon Musk nemrégiben elbocsájtotta Parag Agrawal vezérigazgatót, miután átvette a vezetést a Twitternél, ezáltal ő is felkerült a 2022-ben távozó vezetők egyre hosszabb listájára.
nov. 22
10:48
Orbán Viktor hat évvel ezelőtti javaslatát dobta be Verhofstadt (Demokrata)
A brüsszeli liberális politikus szerint valódi uniós védelmi szövetségre van szükség.
nov. 22
10:48
Nagy Márton bejelentette: Így akar 1000 milliárd forintot szerezni a kormány (Nyugati Fény)
Kell a gazdaságba.
nov. 22
10:50
MKT-konferencia: A zöld átállás finanszírozása Magyarországon (Növekedés)
Financing of the energy transition in Hungary – ezzel a címmel szervez kétnapos, négy blokkból álló, angol nyelvű online konferenciát a Cambridge Econometrics, a Budapesti Brit Nagykövetség és a Magyar Közgazdasági Társaság 2022. december 12-13-án a Magyar Közgazdasági Társaság YouTube-csatornáján.

Keresés