Beleütközött egy tűzoltóautóba egy felszálló repülőgép pénteken Peruban, a balesetben két tűzoltó meghalt, egy életveszélyesen megsérült - közölte a limai repülőtéri hatóság.
Idén jelentősen nőtt azoknak a jelenleg szülőkkel élő 19-29 éves fiataloknak az aránya, akik bizonytalanok abban, mikor hagyhatják el a “mamahotelt” - derül ki a K&H ifjúsági indexből. Az idei harmadik negyedévben 48 százalékuk nem tudta megtippelni az elköltözés időpontját, ami jóval meghaladja az egy évvel korábbi 37 százalékos arányt. A szül
Miután idén lezárult a nyugdíjkorhatár hosszú évekig tartó emelése Magyarországon, érdemes végiggondolni, hogy mennyire fenntarthatók a jelenlegi rendszerek. Cikkem első részében bemutatom, hogy miért recseg-ropog a több mint 100 éves múltra visszatekintő rendszer.
Az LMBTQ-szakíró elégedett az ifjúsági queer olvasnivalók választékával. Ezekben a gyerekkönyvekben jellemzően olyan karakterek szerepelnek, akiknek neme nehezen meghatározható, képlékeny, illetve a férfi-női felosztáson kívül állónak tartják magukat.
A laskagomba is igazi superfood, mégis sokkal kevésbé ismerjük jótékony hatásait, felhasználási lehetőségeit, mint a csiperkének. Talán ez az egyik oka, amiért a csiperkéhez képest jóval kevesebbet fogyasztunk belőle, annak ellenére, hogy gyulladáscsökkentő hatása erősebb, kevesebb kalória van benne és ízvilága is jellegzetesebb.
A milánói Fabbrica del Vapore kiállítótérben látható autót 1979-ben festette ki művészien Warhol. Az aktivisták akciója után alig lehetett látni valamit a BMW-ből, körülötte pedig óriási festékfoltok borították a padlót. Az Utolsó Nemzedék elnevezésű csoport aktivistái az éghajlatra káros intézkedések - így a széntüzelésű erőművek újranyitása és
Az ukrán-magyar határszakaszon 6075-en léptek be pénteken Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4087-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.
A Trend FM-en futó Fintech Világa legújabb adásában Suppan Márton, a Peak alapítója és Érczfalvi András műsorvezető feltárnak néhány kevésbé egyértelmű okot, ami a fintech szektor látszólagos krízise és a leépítések mögött rejlik. A podcastben szó esik a fintech világ legérdekesebb aktualitásairól is.
Az Agrárminisztérium nagyra becsüli a magyar méhészek munkáját, ami megmutatkozik abban, hogy az ágazat fejlődését számos intézkedéssel kívánjuk segíteni - mondta Nagy István agrárminiszter Dunavarsányon, a Fulmer-mézfeldolgozó átadásán, pénteken.
A déli határon folyamatosan szolgálatba álló határvadászoknak nemcsak a magyar-szerb határ túloldalán “dolgozó” embercsempészekkel kell – olykor szó szerint is – felvenniük a harcot, hanem már a határ innenső oldalán is, ahová ezek a bűnözők meglepően kreatív módszerrel próbálnak beférkőzni: felvételre jelentkeznek a határvadász századokba.
A japán kocka tesztet pszichológusok fejlesztették ki 2000-ben: ez az egyik legjobb személyiségteszt, amelynek lényege, hogy kitöltésével még többet megtudhatsz önmagadról. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a tudatalattidban eddig rejtegetett dolgokat is előhívja. Adsz neki egy esélyt?
Nincs irigylésre méltó helyzetben Robert Habeck. A német alkancellár és gazdasági miniszter legfőbb gondja a háztartások, illetve a vállalatok energiaterheinek csökkentése. Az 53 éves miniszter tart attól, hogy beleőszül mindebbe.
Az FTX kriptotőzsde, amely nemrég csődvédelmet kért, kirúgta három felsővezetőjét, köztük a társ-alapító Gary Wangot - jelentette pénteken a Wall Street Journal az FTX szóvivőjére hivatkozva.
A Financial Times című lap szerint az ukrán elnök azt kérte Valerij Zaluzsnijtól, az ukrán erők főparancsnokától, hogy vegyen vissza a nyilvános szereplésekből.
A Melody Maker zenekar fél évvel ezelőtt lépett először színpadra, azóta pedig a közönség nagy kedvenceivé váltak. Bebe, Julian és Bedhy a szakma által régóta ismerik egymást, azonban a közös munka még közelebb hozta őket, ma már a munkakapcsolatból barátság alakult ki közöttük.
Úgy tűnik Daniel Ricciardo a Red Bull tartalékversenyzője lesz 2023-ban, azonban Pato O’Ward továbbra is az IndyCar-ba csábítja őt. Ricciardo korábban már többször is elmondta, hogy jelenleg a Forma-1-re koncentrál, ráadásul az oválok miatt az IndyCar valószínűleg soha nem lesz opció nála Pato O’Ward aki a McLaren F1-es csapatával tesztel Abu-Dzabi