Kihúzták az Ötöslottó 46. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a 47. játékhéten szép kerek összegért, 800 millió forintért szállhatnak harcba a szerencselovagok.
A Fókusz stábja egy több mint 40 éves versenyautóval vágott neki Afrikának, ahol a sivatagi homodűnék után trópusi sárdagonyába érkeztek. A 2022-es Budapest-Bamako a kalandtúra történetének leghosszabb és legkeményebb útvonalát hozta, csaknem 10 ezer kilométert utaztak négykeréken.
Mióta Elon Musk és befektetőtársai felvásárolták a Twittert, azóta foglalkoztatja a közvéleményt, hogy vajon visszatérhet-e a platformra minden idők egyik legnagyobb hatású twitterezője, a korábbi amerikai elnök Donald Trump. Musk most arról indított szavazást, hogy visszatérjen-e Trump a Twitterre, erre reagált most a magyar miniszterelnök.
A lezárult vételi ajánlati procedúra alapján a Waberer's International 8,4 százalékát kitevő részvénymennyiséghez jutott két fő tulajdonosa, az MHB Optimum Zrt. és a High Yield Vagyonkezelő Zrt. - közölte a Waberer's a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A francia RMC beszámolója szerint Karim Benzema nem volt képes végigcsinálni a francia labdarúgó-válogatott első teljes edzését a világbajnokság helyszínén Katarban.
A Marylandi Egyetem rovarszakértői egy kísérletben bizonyították be, hogy a laboratóriumban ideális körülmények közt tartott mézelő méhek csak fele annyi ideig élnek, mint az 1970-es években végzett ugyanilyen vizsgálatok tesztállatai. Mindez egybevág az amerikai méhészek tapasztalataival, miszerint felgyorsult a kolóniák pusztulása, és csökkent a
A címvédő Pick Szeged magabiztosan győzött az újonc Budai Farkasok csapata ellen, míg a Balatonfüred nagy csatában kikapott Dabason a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján.
Egy Louis Vuitton-reklám kapcsán posztolt a két legendás aranylabdás focista, akik a képen még csak a sakktáblán csapnak össze, de nemsokára már a pályán fognak.
A Dancing with the Stars hetedik adásában kétség sem férhet hozzá, kire tapadt a legtöbb szem a műsor kezdetekor. Gelencsér Timi ruhája olyan aprócskára sikeredett, hogy bizony épp ezért nehéz volt nem észrevenni!
December 5-én jótékonysági táncgálát rendez a Budapesti Operettszínház Tóth Nikolettért, a teátrum fiatal balerinájáért, aki súlyos balesetet szenvedett a terézvárosi házomlásban.
Előbb úgy dönt, a sisakfestésében versenyez, aztán testőri szolgálatot kínál számára – Fernando Alonso gondoskodna arról, hogy szép legyen Sebatian Vettel búcsúversenye.
A 13-14 évesek negyede, míg a 15-16 éveseknek közel harmada kapcsolatban van olyan "ismerőssel", akit személyesen sosem látott - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kommunikációs igazgatósága, idézve 2020-as kutatását közleményében.
Bár testi és mentális egészségünkre köztudottan jótékony hatással van a szaunázás, elsősorban a hideg idő beköszöntével érezzük úgy, hogy szívesen melegednénk fel kívül-beül egy finn szaunában, esetleg egy illóolajos szeánszon. A szaunavilágok látogatottsága ennek megfelelően ősszel és télen ugrik meg látványosan, amikor olyanok is bemerészkednek,
Kevesebb megfelelési kényszer és szégyenérzet, nagyobb önbizalom és önismeret, őszintébb kommunikáció a partnerrel. Mindez csak egyet jelenthet a szexben: nagyobb élvezetet és több orgazmust!
Forró pillanatokkal nyitott a Dancing with The Stars szombati adása. Gabriella Spanic aprócska ruhájából ugyanis szó szerint kibuggyantak hatalmas mellei. Alighanem jobban, mint azt szerette volna.