A Mads Östberg, Johan Johansson norvég, svéd kettős nyerte a Mercarius rali országos bajnokság idényzáró futamát, a vasárnap zárult Zemplén-ralit, ezzel pedig az abszolút bajnoki címet is elhódította.
A 2023-as esküvői trendeket bemutató Bridal Fashion Show-n jártunk, ahol szebbnél szebb magyar tervezői darabokat vehettünk szemügyre. Akinek a közeljövőben lesz esküvője, itt biztosan szerzett inspirációt!
Jó hír, hogy négy sikeres évad után most kibővül a Szentkirályi Tehetségprogram. A korábban utánpótláskorú sportolókat segítő kezdeményezés az idei évtől divattagozattal egészül ki, amelynek célja a feltörekvő hazai divattervezők támogatása. Várják a jelentkezésed, ha divattervező vagy, vagy annak készülsz!
Cs. Király Tamás emellett kérdéseket kapott a Lakmusztól is, az úgynevezett „tényellenőrök” Nógrádi György szerepeltetésének miértjére is kíváncsiak voltak.
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Szerzőnk ma felfedi, mi teszi boldoggá a tűz elemű csillagjegyeket, vagyis a Kost, az Oroszlánt és a Nyilast.
Hibázni emberi dolog, azonban vannak, akiknek még a legapróbb tetteire is olyan alaposan figyel a világ, hogy aligha valószínű, hogy ne derülne ki, ha valamit nem helyesen tettek, vagy egyszerűen kellemetlen szituációba keveredtek. Tipikusan ilyenek a királyi családok tagjai, akiknek gyakorlatilag minden nyilvános megjelenését nagy érdeklődés övezi
A rendszeres szex elengedhetetlenül fontos a boldog párkapcsolat fenntartásához, sőt még egészségjavító hatása is van. Nem is akármilyen! Kilenc pontban összefoglaltuk neked a legfontosabb tudnivalókat arról, milyen pozitív hatásai vannak a rendszeres szexuális életnek. Mire vársz még? Bújj ágyba a kedveseddel!
Néhány napja a portugál fővárosban rendezték meg a technológiai világ egyik fontos seregszemléjét, a Web Summit konferenciát, amelyre – a legjobbak közé – hat magyar innovatív cég is kijutott. Lisszabonban ezúttal 160 országból több mint 71 ezer látogató és több mint 2000 nemzetközi média-képviselő vett részt. Az egyik magyar fejlesztés az online v
A gyerekvárás valószínűleg legizgalmasabb pillanatai azok, mikor a születendő kisbaba először "megmutatja magát" és ha nem is 100%-os biztonsággal, de megjósolható, hogy fiú vagy lány utód fog születni. A következő hónapok a lázas készülődéssel telnek miközben anya, apa, papák és mamák (és a jóbarátok is persze) azon gondolkoznak: hogyan fogják hív
Hétfő este indult a Tv2-n A Nagy Ő. A hölgyek szívének választottja idén Árpa Attila lesz. A filmsztár, rendező elmondta lapunknak, mire vágyik a társkeresésben, és miért vált előnyére a róla elterjedt rosszfiú imázs.
Évtizedek óta használatban lévő sárga csekk befizetésének számtalan módja van. Sokan csak megszokásból nem váltanak egy sokkal kényelmesebb megoldásra.
A világ ezer legjobb üzleti tudományokkal foglalkozó egyetemének, karának vezetői szavazatai alapján a Budapesti Corvinus Egyetem harmadik helyezést ért el a 21 országból versengő kelet-európai üzleti iskolák között.
Ismét megnyitotta kapuit az Rtl tehetségmutatója, ahol két népszerű színész, Nagy Ervin és Scherer Péter segített a játékosoknak kitalálni, hogy ki, miben lehet tehetséges. A maximális nyereményt, 10 millió forintot Nagy Ervin párja, Vivi saját ruházati márkájába fektetné, Viki, Scherer Péter partnere pedig utazásra költené. űA hetedik adásban be
Emeli vezetékes és műholdas szolgáltatásainak listaárát a Digi-csoport januárban — közölte a 4iG leányvállalata. A drágítást a “csodás” magyarországi gazdasági helyzettel indokolták: az infláció és az energiaárak ugyanis jelentősen emelték a működési költségeiket. Az árváltozás a Digi és a hozzá tartozó Invitel valamennyi kábeltévé-, internet-, tel
A Sheldon Industries Zrt. a személyre szabott automatizálási folyamatok megalkotásában végez kiemelkedő munkát. Számos iparágban bizonyította már szakértelmét, többek között az élelmiszeripai csomagoló- és pakolóberendezésükkel. Partnerének üzemében 800 darab lapkasajtot készítenek percenként, a kész termékeket humán munkaerő dobozolja – nehéz, bon
Izrael, Palesztina, Libanon, Szíria és Jordánia területén élő népek beszélték a nyelvet, melynek eddig ismert legkorábbi mondatára egy fésűn találtak rá.
Idén augusztus végéig öt alkalommal is találtak gümőkórral fertőzött szarvasmarha-állományt hazánkban. A Nébih hírportálján megjelent tájékoztatás szerint az éves kötelező ellenőrzésen derült fény a fertőzöttségre, ami a felülvizsgálat szükségességét és hatékonyságát jelzi, hiszen az állatok nem mutatták a betegség tüneteit.
Eddig is lehetett sejteni, de már tanulmány is bizonyítja: a pénzért valóban lehet boldogságot is vásárolni. A Pnas folyóiratban nemrég megjelent tanulmányban leírt kísérlet egyszerű volt: a kutatók 200 embernek adtak egyszeri 10 ezer dollárt, nagyjából négymillió forintot – amelyet két névtelen adományozótól kaptak – , és arra kérték őket
G.w.M és Kulcsár Edina úgy érzik, életük párját találták meg egymásban, és egész életüket együtt akarják leélni. Szerelmük egyik bizonyítéka a csuklójukon lévő közös tetoválás, amelyen egymás nevei szerepelnek. A rapper azonban nemrég egy újabb gesztussal lepte meg Edinát: magára varratta az arcképét.