Ifj. Fogarasi Attila mindhárom szakaszt megnyerte a Zemplén Rally2 mezőnyében, így magabiztos előnyre tett szert Kocsis Imre és Ruszó Krisztián előtt. Ifj. Fogarasi Attila és Toloczkó Péter közel került első idei sikeréhez, miután megnyerte a Zemplén Rally első három szakaszát, és ezáltal 34.4 másodperc előnyre tett szert Kocsis Imre és Henszelman
A termelők teljes erővel dolgozva mindent megtesznek, hogy legyen elég tojás karácsonyra, de az árstop miatt hosszabb távon nem lehet kizárni az ellátási hiányt - közölte az MTI-vel pénteken a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége.
Az aláírók nagy értéknek tartják „a szólás szabadságát, a sajtó szabadságát,” de elutasítanak „minden olyan közbeszédbeli megnyilvánulást, amely bármely embertársunkat emberi méltóságában megalázza.”
Totális káosz uralkodott a Ferrari boxfalán a Sao Pauló-i Nagydíj időmérő edzésén – és már a Charles Leclerc-rel elkövetett baki előtt is. A Red Bull tanácsadója élcelődik, a szakértők kínosnak érzik a fejetlenséget.
A 2013-as Rush (Hajsza a győzelemért) filmben Daniel Brühl alakítja Niki Laudát, Chris Hemsworth pedig James Huntot. A két főszereplő mellett azonban valami más is ellopta a showt: egy 1976-os McLaren M23 replika, amelyet a filmhez építettek, és amely most kalapács alá kerül. A filmben használt 1976-os McLaren M23 talán a lehető legközelebb áll az
Egy olyan orrspray fejlesztésén dolgoziknak kutatók, amelynek napi egy-kétszeri alkalmazásával reményeik szerint meg lehetne előzni, hogy a SARS-CoV-2 akár egyetlen sejtünket is megfertőzhesse.
A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) orosz elnöke, Arkagyij Dvorkovics kizárta annak lehetőségét, hogy Oroszország rendezze meg a világbajnoki döntőt Jan Nyepomnyascsij és Ting Li-zsen között.
Az e-szorongás, vagyis az online jelenlét okozta stressz egyre többeknek lehet ismerős. A jelenség kiégéshez, depresszióhoz és alvászavarhoz vezethet és így hosszú távon komoly egészségügyi kockázatokat hordoz magában az új életstílusunk, hogy az irodai munka tulajdonképpen bárhonnan, bármikor elvégezhető.
A szívszoríó történetről a La Provincia Pavese olasz lap számolt be: egy 40 éves nő elhunyt álmában, a vele otthon tartózkodó kislánya pedig azt hitte, csak mélyen alszik.
A néphit sok nevezetes naphoz fűződő babonát őriz, melyek még jelen korunkban is meglepően gyakran beigazolódtak. Akadnak köztük olyanok, amelyeket még manapság is szívesen hangoztatunk, és bizony olyanok is, ami már kicsit kopottak és porosak.
Nemrégiben minden idők legnagyobb magyarországi kokainfogását jegyzőkönyvezhették a rendőrök a csepeli szabadkikötőben. A 71 kilónyi szállítmány értéke 10-14 milliárd forint lehet – ám ez csak egy kisebb szelete az Európát elérő kokainhullámnak.
Párja unszolására kereste fel az orvosát a TNT-ből ismert Inti, amikor kiderült, nagy a baj. Szívkatéterezést hajtottak végre rajta, és élete végéig gyógyszereket kell szednie.
Elszálltak a takarmányárak, drágult az energia, ebből az egyenletből a húsiparban is csak áremelés tudott kijönni, mivel a cégeknek a növekvő bérköltségeket is ki kell gazdálkodniuk. Durva visszaesés még nincs, de már érezhető annak a hatása, hogy az emberek elkezdték meghúzni a nadrágszíjat.
A 106-os km-nél egy Seat Leon, már csúszva érkezett az autópályára. A sofőr elvesztette uralmát az autó felett, irányíthatatlanná vált. A forgalommal szembe fordulva, egy autó és egy kamion között még éppen átcsúszott, majd a szalagkorlátnak ütközött háttal. Elképesztő szerencse, hogy centikkel, de elkerülte a többi, szabályosan közlekedő járműv
Rasovszky Kristóf holtversenyben megnyerte a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatát, amelynek záróversenyén, az izraeli Eilatban Betlehem Dávid bronzérmesként végzett.
Hamarosan elérkezik a novemberi shoppingőrület, ugyanis nyakunkon az eMAG Black Friday! A karácsonyi vásárlási láz kezdetének tekinthető fekete péntek idén is jelentős árzuhanásokkal vár minket, de természetesen most is ‒ mint mindig ‒ fontos a tudatosság. Mit érdemes beszerezned a leárazások alatt? Ebben a cikkben összegyűjtöttünk néhány dolgot, a
Walid Regragui, a marokkói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 26 fős keretét a világbajnokságra, meglepetésre kimaradt a Ferencváros két kulcsjátékosa, Samy és Ryan Mmaee. A marokkói rajongók értetlenül állnak a helyzet előtt.
Fekete Párduc: Wakanda Forever 2022. november 11-én kerül a mozikba. A közelgő folytatás trailerei a 2018-as Fekete Párduc méltó utódjának igérkezik, amely több karaktert is felsorakoztat más Marvel-kiadványokból. A film tartalmazza majd a várva várt Vasszív debütálását, és egy új Marvel-gonoszt is lelepleznek.
A Japán Rally szombat esti szuperspeciál szakaszán leleplezték a Rally2-es Toyota Yaris alapjárművét Juha Kankkunen vezetésével. A Japán Rally második napját lezáró szuperspeciál szakaszon bemutatták azt az alapjárművet, melyre a Toyota Yaris Rally2 fog épülni. Az autót elsőként nyilvános Juha Kankkunen vezethette. Az autóra jövőre kiterjedt tes