A második negyedévtől érezhető lassulást a Duna House szakemberei szerint a változó gazdasági helyzet és az ennek következtében dráguló hitelkamatok okozzák.
Rékasi Károly és Détár Enikő a rengeteg elfoglaltságuk és projektjeik ellenére igyekeznek annyi időt együtt tölteni a gyerekeikkel, amennyit csak tudnak. Bár a két színész már évekkel ezelőtt elvált, azóta is jó kapcsolatban maradtak. A művésznő most megmutatta, mennyit változott az elmúlt időszakban közös fiuk, Zsigmond, aki már 21 éves.
„Köszönet a szülővárosom, Krivij Rih 129. dandárja katonáinak, akik kitűntek jó eredményekkel, és felszabadították egyebek mellett Arhanhelszkét és Miroljubivkát” – jelentette ki Volodimir Zelenszkij videóüzenetében.
Az idei szezon legnagyobb meglepetését az újonc Kecskemét okozta azzal, hogy a legutóbbi fordulóban 2-0-ra legyőzte az eddig veretlen, sőt 100 százalékos bajnokot.
Az uniós pénzek lehívása érdekében az Országgyűlés elfogadta a Büntetőeljárási törvény módosítását, de a kormány az Alkotmánybíróság előzetes normakontrollját kéri, melyről kedden dönt a Ház. A javaslatcsomag többi eleméről ugyancsak kedden szavaznak a honatyák.
A portugáliai Lisszabonban megrendezett szeptemberi esemény, a The Business Booster keretein belül bejelentették, hogy a Santander Asset Management (Santander AM) és az EIT InnoEnergy összefogásával új kockázati tőkealapot hoznak létre, amelyen keresztül a jövőben az energiaátállást segítő induló vállalkozásokat kívánják támogatni.
Két kamion összeütközött az 512-es úton Kalocsánál hétfőn délelőtt, az egyik sofőr életét vesztette. Az érintett útszakaszt lezárták - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n. A tájékoztatás szerint az 512-es számú út és a Paksi köz kereszteződésénél történt balesetet az okozhatta, hogy az egyik kamion nem adta meg a kötele
„Áldassék a gyümölcs!”, azaz készülünk a következő Hello, WMN!-estünkre, amelyen azt a témát járjuk majd körül, köz- vagy magánügy-e a gyerekvállalás. Hadas Kriszta az egyik vendégünk lesz az eseményen, olvassátok el addig is a gondolatait!
A gazdaságfejlesztési miniszter rámutatott: a hétfői intézkedések közül az egyik részben úgy működik, mint egy ársapka, a másikkal találtak minimum másfél milliárd eurót.
Szeptemberben több mint 37 ezer eladó lakás- és házhirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők. Ez ugyanannyi, mint egy évvel korábban, és 4 százalékkal több feladott hirdetést jelent augusztushoz képest. A házak friss kínálata 7 éves szeptemberi rekordot jelent, mert az ősz első hónapjában 2015 óta nem hirdettek meg annyi házat eladás
Csökkent szeptemberben a BÉT forgalma augusztushoz és az előző év azonos időszakához képest is – derül ki a magyar tőzsde ma publikált havi statisztikáiból. A brókercégek versenyében ezúttal is a Wood kerekedett felül, de a Concorde csak minimálisan maradt le szeptemberben a részvényforgalom tekintetében, az Erste pedig tartotta harmadik helyét.
Szergej Lavrov szerint Oroszország nem távoli országokban zajló, kitalált történetekre reagál, hanem megvédi határait, és "valódi népirtástól" oltalmazza meg a népét.
A Török Áramlat vezetéken keresztül durván fél évre elegendő gáztartalékot halmozott fel Magyarország – derül ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter legfrissebb videójából.
Európa egyik legvonzóbb kortárs képzőművészeti találkozóhelyévé válik a Bálna Budapest, ahol október 6-9. között négy kontinens közel 30 országából érkező
Amit iszol, az több kalóriát tartalmazhat, mint egy egész étkezés, nem is beszélve a rengeteg cukorról, mesterséges összetevőkről és egyéb egészségtelen adalékanyagokról.
A világ egyik legnagyobb nyílt hozzáférésű folyóirat-kiadója több mint 500 tanulmányt vont vissza etikátlan tevékenységek miatt. A megjelent tudományos cikkek
A dollár gyengülésének következtében ma jelentősen javult napközben a nemzetközi hangulat, ennek megfelelően a magyar tőzsde is jól teljesített, mind a 4 hazai blue chip pluszban zárta a hét első kereskedési napját. Az emelkedést a Mol és a Richter részvényei vezették.
Szeptember végéig az egész évre tervezett adósságfinanszírozás 86 százaléka teljesült, vagyis időarányosan jól áll az ország forrásbevonása – közölte hétfőn az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A legjobban az intézményi forintkötvény-piac áll, de a lakossági forrásbevonás is teljesült eddig időarányosan, még az új, magasabb kamatozású papírok nélk
A megtermelt ételek harmadát nem eszi meg senki. Néhány tehetséges magyar fiatal olyan üzleti modellt alkotott a maradék hasznosítására, amellyel az eladók és a vevők is jól járnak. Jelenleg már a közép-kelet-európai bővítésén dolgoznak.
Jelentősen megváltoztatná az egészségügyi ellátást az Orbán-kormány elé kerülő új javaslatcsomag. A Magyar Orvosi Kamara máris jelezte, elfogadhatatlannak tartja a tervezett változtatásokat.