Az illegális migráció tekintetében, “a számok és a tények egyre riasztóbbak” - jelentette ki Orbán Viktor a magyar-szerb-osztrák csúcstalálkozó után. A gazdagok óriási összegekkel fogják segíteni a cégeiket, a szegényebbek nem tudják. “Ez a kannibalizmus kezdete” az EU-ban - fogalmazott. Azt is bejelentette: nagyszabású energetikai együttműködést t
A Ringo Starr & His All-Starr zenekar kénytelen volt lemondani a szombat esti koncertet, miután Ringo Starr olyan rosszul érezte magát, hogy nem tudott színpadra állni.
Ki van a bolognaimaszk mögött? Valaki, akinek a dalait te magad is ismered, csak eddig nem biztos, hogy tudtál róla. És valaki, akire nagyon érdemes odafigyelni.
Ez már a többedik cikkem, és végre elérek oda, hogy a méhészetről is elkezdjek beszélni. Az előző cikkek gondos után járást igényeltek több részletükben, mert hiába tudok valamit, ha le akarom írni, csak leellenőrzöm még egyszer. Ebben a cikkben erre nem volt szükség, ugyanis az elejétől a végéig kizárólag saját tapasztalatot írok le.
A korábbinál is szélesebb körből kerülhettek ki idén a Prima Primissima Díj jelöltjei, mert az elismerés több kategóriáját is kibővítették. A jelöltek hagyományosan a magyar tudomány, művészet, kultúra és sport példaértékű teljesítményt nyújtó képviselői.
Hamarosan indulnak az őszi GLAMOUR-napok, méghozzá október 6. és 9. között, így itt a kiváló lehetőség beszerezni az őszi-téli szezon legtrendibb darabjait.
Továbbra sem lassít a labdarúgó-NB I-ben az újonc Kecskemét: a szezon előtt sokak által biztos kiesőnek tartott KTE a 9. fordulóban óriási meglepetést szerezve elvette a címvédő és listavezető Ferencváros veretlenségét, s a tabella második helyére lépett fel. Lassan kijelenthető, Szabó István vezetőedző együttese a Nemzetek Ligája A divíziójában cs
Az olajfinomítók őszi európai karbantartási szezonja és a francia sztrájkok is nagy mértékben rontanak a dízelpiaci kilátásokon, elemzők szerint a kínálat nem várt beszűkülése még feljebb tolhatja a gázolaj árát, és ez igazából csak hab a tortán, rövidesen életbe lép ugyanis az orosz finomított termékekre vonatkozó behozatali tilalom. De mennyire s
A magyarok túlnyomó többsége nem rendelkezik 500 ezer forintnál több megtakarítással, és akinek van, az is jellemzően készpénzben, a bankszámláján, valamint bankbetétben tartja, melyek a legkevésbé értékálló formák - ez derült ki a Pénzcentrum legújabb, több mint 25 ezer magyar megkérdezésével készült felméréséből. De rákérdeztünk arra is, hányan é
A pozitív fegyelmezés módszere nem büntetés- és jutalomközpontú, hanem szeretetorientált, és arra helyezi a hangsúlyt, hogy fontos készségeket tanítson meg a felnövekvő gyerekeknek.
Akik leginkább az otthoni „mozizást" részesítik előnyben rengeteg újdonsággal találkozhatnak. A Netflix most októberben is számtalan sorozattal és filmmel rukkol elő, amiket érdemes lesz megtekinteni.
Sébastien Ogier vb címvédőként a legközelebbről tudta figyelni Kalle Rovanpera világbajnokká koronázását Új-Zélandon. A nyolcszoros rally világbajnok szerint nagyon kiérdemelte a vb címet 22 éves csapattársa. Sébastien Ogier bár szerette volna megszerezni az Új-Zéland Rally győzelmét, amit 2010-ben az utolsó szakaszon egy forgás miatt nem tudott m
A vállalkozó szellemű ausztrál fiú kisebb híresség lett Sydneyben, de ez nem hatotta meg az önkormányzatot. Két panasz miatt meg kell szüntetnie hétvégi kis „boltját”.
A hosszabb, szünet nélküli időszak a diákok számára lesz megterhelő, a hosszabb téli szünet pedig a családok rezsiszámláit növelheti - mondta a Szülői Összefogás Közösség képviselője. A Nemzeti Pedagóguskar elnöke szerint változhat még a tanév hossza is.
James Gunn feleségül vette a gyönyörű színésznőt, Jennifer Hollandet, akivel együtt dolgoztak a The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag, valamint a Peacemaker – Békeharcos című sorozaton.
A magyar belügyi tárca vezetője megköszönte Ausztriának és Csehországnak az általuk a schengeni külső határ védelmében Magyarországnak nyújtott segítséget.
75 éves korában elhunyt Sacheen Littlefeather, színésznő és kisebbségi jogi aktivista, akit azután ismert meg a nyilvánosság, hogy 1973-ban Marlon Brando nevében visszautasította az Oscar-díjat, melyet A keresztapa című filmben nyújtott alakításáért ítéltek a színésznek - közölte az amerikai filmakadémia.
Gyulán, a Vigadóban osztották ki a Kiváló Vállalkozói Díjakat, az Irodalmi Prima díjat, valamint a Magyar Tudomány és a Magyar Zeneművészetéért Prima díjakat.
Az Ipsos piac- és közvélemény-kutató cég nemrég egy kutatást közölt, melynek keretében 34 országban mérték fel, hogy a lakosság mit gondol a saját egészségügyi rendszeréről. A magyarországi helyzet több mint döbbenetes végeredménnyel zárult.
A magyar vállalat halasztott fizetésben állapodott meg a téli időszakra az a Gazprommal. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint ez megszakítja a gáz tőzsdei ára és a forint árfolyama közötti szoros együttmozgást.
Három napot ülésezik a héten az Országgyűlés. A hétfői határozathozatal után interpellációk és azonnali kérdések hangzanak el az Országgyűlésben. Az azonnali kérdések óráját a HírTV, Facebook- és YouTube-csatornánk élőben közvetíti.
Minden eddiginél több, összesen 56 könyvet jelöltek idén a kiadók és/vagy a szerzők a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjra (összehasonlításul: ez a szám 2021-ben 40, 2020-ban 19 volt). Az elismerést idén nyolcadik alkalommal osztják ki, és célja a legerősebb pályakezdő prózaírók bemutatása. A jelölt könyvek listáját a Könyves Magazin szerk
Az Európai Unió újabb szankciós csomagra készül, amely annak ellenére, hogy a magyar kormány ezekből itthon belpolitikai gumicsontot alkotott, továbbra sem érinti azokat a területeket, amely miatt magyar vétó fenyegetne. Többek között erről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli Monitor című műsorában.