Nem fulladt unalomba az Országgyűlés hétfői ülésnapja sem. Leginkább a DK színeiben felszólaló Varju László mondandója bővelkedett kemény kifejezésekben - természetesen nem épp dicsérő jelzőket használt a kormányra.
Az Egyesült Királyságban ezen a télen jelentős kockázata van a gázhiánynak, ami hatással lehet az áramellátásra - figyelmeztet az Ofgem iparági szabályozó vállalat.
A magyar női válogatott 3:0-ra kikapott hétfőn a második helyen kiemelt japán együttestől a Csengtuban zajló asztalitenisz csapat-világbajnokság harmadik fordulójában.
A hazai vállalatok túlnyomó többsége – 90 százaléka – egyetért azzal, hogy jelentősen csökkent a munkavállalók reáljövedelme 2022-ben. Hasonló az aránya azoknak is, akik úgy gondolják, hogy minden munkavállaló megérzi az emelkedő élelmiszerárak hatását, miközben a válaszadók 85 százaléka szerint a dolgozók jelentős részét a rezsiárnövekedés is sújt
Az eddigiekkel összhangban, október 14-16 között folytatódik a közel egy évtizedes múlttal rendelkező Bortriatlon, amelynek idei harmadik állomásában a Kárpát-medence legelterjedtebb fehér szőlőfajtája, az Olasz rizling kerül fókuszba. A Rizling Vakáció program keretén belül 10 helyszínen, számtalan meglepetéssel, boros játékkal, ínycsiklandó étele
Október 17-től indul a Párharc a TV2-n! Már csak néhány nap, és kezdetét veszi 8 vakmerő sztárpáros életének talán egyik legnagyobb közös kalandja, a Párharc! Küzdelem az idővel és a többi párral, óriási felismerések a saját határaikat illetően, olyan szituációk, amelyek egy nagy párkapcsolati teszttel is felérnek. Elképesztően látványos pályák, so
Elemzők szerint nem valószínű, hogy a döntéshozók lépéseket tesznek a dollár erősödésének mérséklésére a globális pénzügyi zavarok növekvő kockázata ellenére, főként azért, mert az erős zöldhasú segít az amerikai infláció elleni küzdelemben - írja a Wall Street Journal.
Számos ízelítőn, videón és fotón láthattuk már a vadonatúj Maserati GranTurismót, ugyanakkor a hivatalos bemutatóra egészen mostanáig kellett várnunk – és még most is csak részben történt meg mindez. Az olaszok végre lerántották a leplet az autóról, és bár az utasteret egyelőre még mindig nem mutatták meg, a legfontosabbakat, azaz a műszaki adatoka
A zene a valóságnak egy olyan dimenziója, amely a kommunikációs szándékon túl képes harmóniát teremteni. A legszentebb dolgokat nem lehet elmondani, csak elénekelni, vélekedett Dr. Baán Izsák, a Szent Mauríciusz Monostor perjele a múlt hétvégén először megrendezett Gellért Ünnepen. Márpedig éneklésre, zenélésre akadt módja az előadóknak és a látoga
Sajtóhírek szerint már csak a hivatalos bejelentés van hátra, de napokon belül az is megérkezhet Nyck de Vries szerződtetéséről. Amennyiben valaki akár csak az átigazolási szempontból gyakran meglepetéseket tartogató F1-es nyári szünet végén azt mondja, hogy Nyck de Vries 2023-ban az Alpha Taurival debütálhat, vélhetően sokan bolondnak nézték voln
Regisztráljon a Techtogether 2022 konferenciára és kiállításra, jöjjön el a Bálnába és találkozzon a járműipart is meghatározó innovatív ipari trendek hazai képviselőivel!
Tavaly történt a szörnyű és megdöbbentő eset, amikor H. András egy hármas osztályzat miatt késsel megszúrkálta tanárnőjét. Állítása szerint semmire nem emlékszik a történtekből, ma azonban az üggyel kapcsolatban ítéletet hoztak.
A halasztott fizetés lehetőségének a szerződésbe történő időszakos beemelése növeli az MVM Csoport finanszírozási mozgásterét, illetve likviditási biztonságát.
Az Európai Bizottság szeptember 14-én közzétett egy jelentős rendeleti javaslatot, amely átmeneti jelleggel, de igen mélyen érintheti majd az energiapiacot. A javaslatot Gombkötő Bálint, a PwC Magyarország adóigazgatója mutatja be.
A Porsche részvényei hétfőn, a tőzsdei bevezetést követő harmadik kereskedési napon a kibocsátási ár alá estek. A nagy figyelemmel kísért IPO több mint 25 év óta a legnagyobb tőzsdei bevezetés volt Németországban, annak ellenére, hogy a globális piacokon jelentősen megnőtt a volatilitás - írja a Reuters.
Napjainkban a Gdpr szóval úton, útfélen találkozhatunk. Kiváltképp akkor, ha egyéni vállalkozók vagyunk, vagy egy vállalat adatkezelésével foglalkozunk. Ilyen esetekben azonban tisztában kell lennünk a fogalom pontos jelentésével, és azzal, hogy mire kell odafigyelni, annak érdekében, hogy ne kapjon cégünk komolyan bírságokat.