2022. október 1. szombat

okt. 1
9:11
Együtt megy igazán a külön országba szakadt testvérpárnak (Magyar Nemzet)
Inaki és Nico Williams repíti a Bilbaót, amely már a harmadik a spanyol labdarúgó-bajnokságban.
okt. 1
9:12
Egy kémia tanára volt a Kölcsey Gimnáziumnak, őt is kirúgták – a tüntetés folytatódik (Blikk)
Péntek este a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt több száz diák gyűlt össze, együtt álltak ki a kirúgott tanáraikért. Transzparensekkel is tiltakoztak, az egyiken az szerepelt "El a kezekkel a tanárainktól!" A demonstráció rendőri felügyelet mellett zajlott, az utcát is lezárták a forgalom elől.
okt. 1
9:12
Csökkent a Nestlé Hungária nyeresége az első fél évben (ProfitLine)
Emelkedő forgalom mellett 1,483 miliárd forintra csökkent a Nestlé Hungária nyeresége az első fél évben a tavalyi 1,975 milliárd forintról - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett jelentésben.
okt. 1
9:12
Hihetetlen mennyi takarmányt állítottak elő 2021-ben (Agroinform)
A keveréktakarmányok hatvan százaléka gabonafélékből állt.
okt. 1
9:12
Balhé a Blaha Lujza téren, egy machete is előkerült az összetűzés során (ATV)
A helyszíni információk szerint két társaság esett egymásnak a Népszínház utca környékén péntek délután.
okt. 1
9:12
Szingapúr átment brutálisba: Vettel szerint csak üti a versenyzőket (m4sport.hu)
Brutálissá vált az idei autókkal a szingapúri versenypálya a helyszín rekordgyőztese, Sebastian Vettel szerint.
okt. 1
9:14
Itt van Orbán Viktor bejelentése a plusz nyugdíjról (Blikk)
A miniszterelnök szombat reggel a közösségi-média oldalán jelentkezett egy videóval, amelyben bejelentette, hogy a nyugdíjasok november 10 és 15. között kapják majd meg, az inflációs nyugdíjkiegészítésüket, és hozzáetette: úgy látja nyugdíjprémiumra is fogja futni idén.
okt. 1
9:15
Sz. Bíró Zoltán: A Nyugat célja már az, hogy stratégiai vereséget mérjenek az oroszokra (SzMo)
Meddig tarthat a háború? Ki robbanthatta fel az Északi Áramlat vezetékeit? Lesz-e télen gázhiány Magyarországon? Erről beszélgettek szakértők a Corvinuson.
okt. 1
9:15
Az Ian-hurrikán legkevesebb 42 halálos áldozatot hagyott maga után Floridában (Life)
Floridában már legkevesebb 42 halálos áldozatot találtak meg az Ian-hurrikán után a mentőegységek - közölték az állam hatóságai pénteken az esti órákban.
okt. 1
9:15
Ezrek osztják a meghökkentő videót, amiben a túlélésre játszik egy magyar kisnyugdíjas (Nyugati Fény)
Ennél tragikusabb paródiát még nem láttunk.
okt. 1
9:15
Zelenszkij: Az ukrán erők jelentős eredményeket értek el a keleti fronton (Mandiner)
„Mindenki hallotta, hogy mi történik Limanban, a donyecki régióban” – mondta az elnök.
okt. 1
9:18
Ausztrál bronzérem a női kosárlabda vb-n (Infostart)
A házigazda ausztrál csapat bronzérmesként zárt a Sydneyben zajló női kosárlabda-világbajnokságon, miután harminc ponttal legyőzte Kanada együttesét a szombati helyosztó mérkőzésen.
okt. 1
9:18
Tíz magyarnak is jól indul a hétvégéje: komolyabb összeg ütötte a markukat a szuperlottón (Pénzcentrum)
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2022/39. heti, pénteki nyerőszámait. Telitalálatos nyertes ezúttal sem volt, a legmagasabb magyar nyeremény a 5. nyerőosztályban, 4+1 találatért járt: nettó 110 525 forintot vihet haza tíz szerencsés játékos.
okt. 1
9:18
Szijjártó Péter: megkezdődött Oroszországban a paksi reaktortartályok gyártása (Portfolio)
Amíg Pakson a földmunkák zajlanak, addig Oroszországban megkezdődött az atomerőmű bővítéséhez szükséges reaktortartályok gyártása - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombat reggeli bejegyzésében a Facebook-oldalán.
okt. 1
9:18
4 milliós villanyautó újonnan? A Tata megcsinálta! (Autónavigátor)
Na jó, valójában az aktuális árfolyammal számolva 4,5 millió forintról indul a Tata kimondottan hazai, tehát az indiai piacra szánt
okt. 1
9:18
Óriási hiba miatt kellett búcsúznia a Séfek séfe versenyzőjének (Ripost)
A pirosak foghatják a fejüket...
okt. 1
9:21
Szívszorító üzenetet hagyott az öngyilkos műsorvezető (BorsOnline)
A csinos hiradós szerelmi bánat miatt dönthetett úgy, hogy ennyire fiatalon véget vet életének.
okt. 1
9:21
Ősi időkből itt maradt, brutális erejű ragadozó támadhatott és ölhetett meg embereket Franciaországban? (Promotions)
A szemtanúk leírása tökéletesen illik a Hyaenodonra.
okt. 1
9:21
Újabb segélyt nyújt Ukrajnának a Világbank (Mandiner)
További 530 millió dolláros támogatást nyújt Ukrajnának a Világbank.
okt. 1
9:21
Az omega-3 zsírsavak összefüggésbe hozhatók a serdülők figyelmi teljesítményével (Magyar Mezőgazdaság)
A dokozahexaénsav (DHA) a serdülők nagyobb szelektív és tartós figyelemre való képességével, míg az alfa-linolénsav (ALA) az alacsonyabb impulzivitással hozható összefüggésbe - derül ki az ISGlobal, a "la Caixa" Alapítvány és a Pere Virgili Egészségkutató Intézet (Ispv) által támogatott központ által közösen vezetett tanulmányból.
okt. 1
9:21
Itt az első felvétel, így tért vissza Villeneuve 26 év után (Racing)
Huszonöt évvel világbajnoki címének megnyerése után ismét Forma-1-es autót vezetett Jacques Villeneuve. Mint arról korábban beszámoltunk, Jacques Villeneuve 2006 után ismét Forma-1-es autót vezetett, amikor az idei Olasz Nagydíj után bepattant a 2021-es Alpine pilótafülkéjébe. A szeptember 18-án, Monzában rendezett tesztről semmilyen fotót vagy vid
okt. 1
9:24
Az én gyerekem nem válogatós - A francia módszerrel működik (Vital)
A francia gyerekek nem válogatósak, sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztanak, mindent megesznek a spenóttól a cékláig és mindezt örömmel teszik.
okt. 1
9:24
ORFK: Több mint 14 ezren érkeztek Ukrajnából pénteken (hirado.hu)
Vonattal 33 ember, köztük 15 gyerek érkezett Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve.
okt. 1
9:24
Felmentették az országos kórházfőigazgató-helyettest (Portfolio)
Felmentette az országos kórházfőigazgató-helyettest a miniszterelnök.
okt. 1
9:24
Fontos bejelentést tett Szijjártó Péter a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban (ATV)
Amíg Pakson a földmunkák zajlanak, addig Oroszországban megkezdődött az atomerőmű bővítéséhez szükséges reaktortartályok gyártás - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombat reggel a Facebook-oldalán.
okt. 1
9:24
Szijjártó: Amíg Pakson a földmunkák zajlanak, Oroszországban elkezdődött a reaktortartályok gyártása (444.hu)
„A nukleáris hatóságtól minden engedélyt megkaptunk a mintegy 330 tonna súlyú, több mint 11 méter magas elemek legyártásához és a magyar szakemberek is elvégezték a szükséges vizsgálatokat.”
okt. 1
9:24
Ezek a legjobb hialuronsavas szérumok: hidratálják, feltöltik a bőrt (Femcafe)
Ha teljesen új szintre szeretnéd emelni bőrápolási rutinodat, akkor mindenképpen érdemes beszerezned egy hialuronsavas szérumot.
okt. 1
9:24
Nagy István: megkezdték a tűzifa átcsoportosítását az országon belül (vg.hu)
A Tűzifaprogramhoz kapcsolódóan elindult a tűzifa országon belüli átcsoportosítása - jelentette be közösségi oldalára szombaton feltöltött videójában az agrárminiszter.
okt. 1
9:26
Négynapos munkahetet vezet be a Libri-Bookline (hirado.hu)
A könyvkereskedelemmel foglalkozó cég mintegy 650 alkalmazottjából 130–140 dolgozót érinthet a négynapos munkahét.
okt. 1
9:27
Orbán Viktor bejelentette, mikor érkezik a nyugdíj-kiegészítés - és még egy jó hírt közölt (BorsOnline)
Orbán Viktor a gazdasági növekedést látva úgy látja, lehetőségük lesz nyugdíjprémiumot fizetni idén is a magyar nyugdíjasoknak.
okt. 1
9:27
Videón a Google Pixel 7 Pro (GSMring)
Az amerikai vállalat hamarosan hivatalosan is bemutathatja a Google Pixel 7 Pro okostelefont, amit most egy bemutató videóban is megtekinthetünk. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. A Google új okostelefonjairól már több hónapja olvashatunk és hamarosan végre meg is jelenhetnek, amit több hír is alátámaszt. A Google Pixel 7 Pro készülék lesz a sorozat
okt. 1
9:30
Íme, az első érmék, amelyeken már Károly király arcképe van (Blikk)
Elkészültek az első érmék Károly király portréjával. Az új 50 pennys heteken belül forgalomba kerül.
okt. 1
9:30
Rengeteg helyen lesz áramszünet az országban, kérjen Ön is segítséget! (ProfitLine)
Tervezett áramszünetek lesznek Pest megye és Budapest környékén - hívja fel a figyelmet az E.ON szolgáltató hivatalos honlapján és e-mailben küldött hírlevelekben is. Érdemes a közeljövőben figyelni a dátumokra, mert akár vállalkozóként, akár lakossági ügyfélként kellemetlenségeket okozhat, ha nem tudjuk előre az áramszünetek időpontját. Most már e
okt. 1
9:30
2 millió háztartásban ment el az áram, legalább 42-en haltak meg a Ian-hurrikán miatt (Portfolio)
Floridában már legkevesebb 42 halálos áldozatot találtak meg az Ian-hurrikán után a mentőegységek - közölték az állam hatóságai pénteken az esti órákban.
okt. 1
9:30
Szijjártó: Két országban is dolgoznak a paksi erőmű új blokkján (hirado.hu)
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán számolt be a beruházás fejleményeiről.
okt. 1
9:33
Robert Fico: Ukrajna NATO-ba való belépése a harmadik világháború felé tett lépés lenne (Mandiner)
„Pártom képviselőit arra fogom biztatni, hogy ha sor kerülne ilyen szavazásra a parlamentben, akkor Ukrajna NATO-csatlakozása ellen szavazzanak” – jelentette ki Fico.
okt. 1
9:33
Most érkezett: Rettenetesen kiakadt a kölcseys tanárok kirúgásán az ATV népszerű műsorvezetője (Nyugati Fény)
Felháborodott.
okt. 1
9:33
Tänak egy hajszállal vezet az Új-Zéland-ralin (Autószektor)
Mindössze 7 másodperc választja el az első négy helyezettet az első teljes nap után az Új-Zéland-ralin, pedig a mezőny az egész bajnokság leghosszabb napját teljesítette, az Auckland közelében megrendezett hat gyorsasági szakasz hossza összesen 158,5 km volt. Ott Tänak ragadta magához a kezdeményezést a csütörtök esti szuperspeciál megnyerésével, d
okt. 1
9:33
Ismét ballisztikus rakétákkal kísérletezett Észak-Korea (rtl.hu)
A tengerbe lőtték őket.
okt. 1
9:36
Orbán Viktor: gondoskodunk az idősekről – novemberben érkezik az emelt összegű nyugdíj (Infostart)
Ismét lesz inflációs nyugdíj-kiegészítés és nyugdíjprémium is.
okt. 1
9:36
Úttörők Magyarországon: ennél a cégnél mostantól csak heti négy napot kell dolgozni (Blikk)
Öthónapos tesztidőszakkal rövidített munkahétre áll át a Libri-Bookline Zrt., a könyvkereskedelemmel foglalkozó cég október 1-től négynapos, 34 órás munkahetet vezet be.
okt. 1
9:36
Negatívra rontotta Nagy-Britannia kilátását az S (Portfolio)
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Nagy-Britannia "AA/A-1 plusz" szintű államadós-osztályzatának kilátását az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ezzel egy időben megerősítette a brit besorolásokat.
okt. 1
9:39
Orbán Viktor megnyugtató bejelentést tett a plusznyugdíjról (SzMo)
Úgy látja nyugdíjprémiumra is fogja futni idén, és a 13. havi sincs veszélyben.
okt. 1
9:39
Elindultak a tűzifaprogram országon belüli átcsoportosításai (Magyar Hírlap)
Nagyon nagy az érdeklődés a program iránt, ezért az állami erdészetek az erdőkben gazdagabb vidékekről faanyagot szállítanak át oda, ahol kevesebb az erdő vagy többen élnek +VIDEÓ.
okt. 1
9:39
Az állam megvette Orbán Viktor kedvenc napilapját (Forbes)
A cél: az értékmegőrzés. A Nemzeti Sport jövőre lesz 120 éves. Eddig a fideszes médiaalapítványnál volt. Egy tegnap késő este kiadott közleményből derült ki, október elsejétől a Nemzeti Sport az állami tulajdonú gazdasági társaság, a Nemzeti Sportügynökség tulajdonába kerül. Mint írják, az adásvétellel az ügynökség legfőbb célja az értékmegőrzés me
okt. 1
9:39
Mindenkinek jut tűzifa (Magyar Nemzet)
Országon belüli átcsoportosításokra is szükség van a tűzifaprogramban.
okt. 1
9:41
Megvétózta Moszkva a népszavazásokat elítélő Ensz-határozatot (Magyar Nemzet)
A Biztonsági Tanácsban tíz tagállam támogatta a határozatot, Kína, India, Brazília és Gabon tartózkodott.
okt. 1
9:42
Orbán Viktor: gondoskodunk az idősekről (hirado.hu)
A kormányfő közösségi oldalán jelentette be a hírt, miszerint az idén másodszor kapnak nyugdíj-kiegészítést és nyugdíjprémiumot az idősek.
okt. 1
9:42
Hivatalos: megjelent a rendelet az új távhődíjakról és a szolgáltatók támogatásáról (Pénzcentrum)
A többségében önkormányzati tulajdonú távhőszolgáltatókat súlyosan érinti az energiaválság, hiszen a költségeik a rezsiemeléssel megsokszorozódtak. A kormány emiatt kénytelen volt bővíteni a távhőkasszát, amiről a hivatalos rendelet péntek este jelent meg a Magyar Közlönyben.
okt. 1
9:42
Ukrajna: csővezetéken érkezhet az étolaj (Agroinform)
Új alapokra helyezik az ország mezőgazdaságát: a tervek szerint kevesebb gabonát termelnek majd.

Keresés