Yulasyi Miranda megállíthatatlan, zsinórban másodszor nyerte meg az Sztárban sztár leszek adását, Molnár Sanyi ismét veszélyzónába került, Köllő Babett pedig polcnak öltözött.
Az elképzeléseink szerint alakulnak a dolgok az idén, és jövőre is növekedésre számítunk – mondja Kosaras Klaudia. Az Atmedia kereskedelmi igazgatója szerint noha rengeteg bizonytalansággal szembesülnek a piacon, a tévére továbbra is jelentős szerep hárul. - Tavaly elég jó évet zártatok. Az idei milyen lesz? Vagy messze még a vége? - Már látjuk az
Az erős áremelési és béremelési szándékoknak köszönhetően egyre közelebb kerülhet a gazdaság a klasszikus ár-bér spirálhoz, ha a várakozások immár tartósan ezen a szinten ragadnak be és az árazási, illetve bérkövetelési igényeket ehhez igazítják folyamatosan a szereplők - közölték a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mai adatai kapcsán a Magyar Ba
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a károsultak tájékoztatásának elmulasztása, illetve a nem-életbiztosítási termékeknél a kárrendezési tájékoztató pontatlanságai miatt bírságolta meg a társaságokat.
Az ukrán hadsereg által lelőtt orosz Szu–25SM harci repülőgép pilótájának kamerája által készült videó került fel az internetre. A hihetetlen felvételen keresztül akárki átélheti, milyen megrázó pillanatokon megy át egy pilóta, akit célba vett egy légvédelmi rakéta.
Elkötelezett a kormány a költségvetési fegyelem fenntartása mellett és reményeim szerint a büdzsé októberben is többletes lehet a kiadási intézkedések nyomán – mondta hétfőn Varga Mihály a Reuters tudósítása szerint.
A Freeway kriptopénz platform további értesítésig leállította a “Supercharger” magas hozamú termékével kapcsolatos tranzakciókat és szolgáltatásokat. A Freeway-ről korábban már
A vállalatok hosszú távú céljai nem változtak, az oda vezető út viszont összegabalyodott, a munkaerő feladata pedig sokkal magasabb hozzáadott érték előállítása lesz – egyebek mellett erről beszélt Rózsai Rezső, a KPMG vezérigazgatója a Porfolio Checklist pénteki adásában.
A biztosítók döntően megfelelően alkalmazzák a tavaly életbe lépett új kárrendezési szabályokat, ezért csak kisebb hiányosságokat talált a jegybank; így összesen 11 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki hat biztosítóra a károsultak tájékoztatásának elmulasztása, illetve a nem-életbiztosítási termékeknél a kárrendezési tájékoztató
Gyengüléssel kezdett hétfő kora reggel a forint az euróval szemben, így lassan megint a 410-es lélektani határ felé közelít a jegyzés. Továbbra is a szokásosnál nagyobb kilengések jellemzik az árfolyamot, ezt jelzi a reggeli fél százalékos forintgyengülés is.
A Holtankoljak.hu legfrissebb információi szerint szerdán jelentősen csökkennek majd a hazai üzemanyagárak. A mérséklődést szokás szerint az üzemanyagok beszerzési árára
Hiába ért célba balesete ellenére a hetedik helyen, Fernando Alonsót a Haas óvásának következtében megbüntették az USA Nagydíj után. Az Alpine azonban nem hagyja annyiban a dolgot. Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke, illetve Kevin Magnussen már korábban hangot adott abbéli nemtetszésének, hogy az idei szezonban több alkalommal is előfordult, hogy
Egy hongkongi egyetem által kifejlesztett bélmikrobiom csökkentheti a koronavírus-fertőzések kockázatát egyes betegeknél – írja a Financial Times a kutatók közlésére hivatkozva.
Manapság egyre nagyobb figyelmet kapott a fenntartható életmód. Megtanultuk, hogy rendkívül fontos, hogy odafigyeljünk magunkra és a környezetünkre, ugyanis később (és már sajnos most is) megfigyelhetjük, hogy számos negatív hatása van és lesz a bolygónkra, ha nem cselekszünk.
Rangos díjakat kapott az elmúlt hónapokban a Spar Magyarország. Többszörösen ismerték el az idei StarStore – Év kereskedője versenyen, valamint saját márkás innovatív termékei és fenntarthatósági törekvései is számos díjat nyertek. „A Spar számára rendkívül fontos a folyamatos megújulás, a változó vásárlói igényeknek megfelelő egyre magasabb szín
A beruházások gyorsabbá, tervezhetőbbé és költséghatékonyabbá válása létfontosságú kérdés, ehhez pedig az építőipar digitalizációján, és ezen belül is a BIM-re, vagyis az építményinformációs modell alapú működésre való áttérésen keresztül vezet az út.
Nemrégiben az egyik leginkább családbarát és népszerű kórház szülészetén mondott fel meglehetősen sok munkatárs, főleg szülésznők. Néhány forrás szerint azért, mert a bérük hálapénz nélkül nem elég.
Az MNB témavizsgálatának megállapítása szerint a biztosítók döntően megfelelően alkalmazzák a tavaly életbe lépett új kárrendezési szabályokat, így csak kisebb hiányosságok merültek fel. Vizsgálata nyomán a jegybank összesen 11 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki hat biztosítóra a károsultak felé történő tájékoztatások elmulasztása,
Jelentősen csökkennek az üzemanyagárak szerdától, az árváltozás pedig egyben azt is jelenti, hogy újabb történelmi csúcsot fog elérni a gázolaj prémiuma a 95-ös benzinhez képest.
Számtalan mesében feltűnik a gonosz mostoha alakja, aki elhatározza, hogy tönkreteszi mostohagyermekei életét. De mi a gyökere ennek az ősi archetípusnak?
Ezen a héten is folytatódik a gázár esése a holland TTF gáztőzsdén, többek között annak köszönhető a már hetek óta tartó meredek lejtmenet, hogy a vártnál enyhébb lehet a tél a kontinensen, ez pedig segíthet a fogyasztás mérséklésében. Emellett az európai gáztárolók is közel maximális telítettségben vannak, továbbá a csütörtöki EU-csúcson fontos gá
Angelina Jolie hatalmas dobásra készül – egy ikonikus szereppel tér vissza a filmvászonra, miután az utóbbi időben filmrendezőként és producerként is többször bizonyította tehetségét.
Azt mondják, az emberek a pacalt illetően három csoportra oszthatók: aki szereti, aki utálja, és aki még soha nem próbálta. Te melyikbe tartozol? Reméljük, ha a harmadikba, akkor most sikerül téged meggyőznünk, hogy az elsőben a helyed! Tegyél bendőt a bendődbe, hiszen ma van a pacal világnapja!
Csaknem egymillió gépjárműnek, köztük több mint félmillió személygépkocsinak esik még mindig január elsejére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) évfordulója, esetükben a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (Fbamsz) közel 100 ezer szerződésváltásra számít az év végi váltási időszakban, és mintegy 10 százalékos átlagd
Jelentősen csökkennek az üzemanyagárak szerdától, az árváltozás pedig egyben azt is jelenti, hogy újabb történelmi csúcsot fog elérni a gázolaj prémiuma a 95-ös benzinhez képest.
Az európai árakat meghatározó holland gáztőzsdén ma reggel megawattóránként 100 euró körüli áron lehetett vásárolni. Ez azt jelenti, hogy az uniós energiaszankciók előtti szinten kapható jelenleg a legfontosabb energiahordozó.
A Tesla 9 százalékkal csökkenti a Model 3 és Model Y modelljeinek induló árát Kínában, miután megtörni látszik az iparágban tapasztalt növekedési tendencia a kereslet mérséklődése és a recessziós félelmek közepette - írja a Reuters.
Kora délelőtt némileg erősödött, később viszont ismét zuhanni kezdett a forint. 410 felett alakult az árszint reggel az euróval szemben, magasabban a péntek estinél. Kisebb erősödés után délelőtt ismét gyengülés kezdődött, a dollár is 417 felett járt. 11 óra körül már 412 forint fölé emelkedett az euró jegyzése, a dolláré 419 fölé. Azóta további gy
A német Uniper a gázmegtakarítás érdekében bezárja központi irodáinak felét, valamint csökkenti a hőmérsékletet a nyitva maradt irodáiban - írja a Reuters.