A Monte dei Paschi di Siena vezetősége és az olasz államkincstár tisztviselői készek felújítani a tárgyalásokat a potenciális vevőkkel, amint a világ legrégebbi bankja a jövő hónapban befejezi a 2,5 milliárd eurós részvénykibocsátást – közölte a Reuters az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva.
Letették az alapkövét az év harmadik legnagyobb magyarországi beruházásnak, amelynek keretében 300 milliárd forint értékben épít üzemet a dél-koreai W-Scope Nyíregyházán - jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nyíregyházán.
A megemelkedett rezsiköltségek a csalók fantáziáját is megmozgatták. Telefonon, rezsitartozásra hivatkozva kérnek a gyanútlan ügyfelektől adatokat, nemritkán pénzt. Ráadásul ezt a NAV nevében teszik, pedig az adóhatóság éppenséggel pont áram- és gázdíjtartozást nem hajt be.
A megugró infláció, a rezsiköltségek emelkedése és a fogyasztók körében tapasztalható bizonytalanság hamar éreztette hatását az online kiskereskedelmi forgalomban is: szeptemberben az e-kereskedelmi cégek 49 százaléka tapasztalt visszaesést a forgalmában, 33 százalékuk esetében ennek mértéke elérte a 30 százalékot is – derül ki az Olcsóbbat.hu gyor
A munkácsi turulszobor eltávolítása kapcsán megkerestük Kárpátalja kormányzóját, a nemrég lapunknak interjút adó Viktor Mikitát – egyelőre nem kaptunk választ kérdéseinkre.
Lukasenka elnök felkészíti a fehérorosz közvéleményt – amely a konfliktus kezdete óta határozottan kiállt a belorusz fegyveres erők bevetése ellen –, miközben formális indoklást keres hazája nagyobb szerepvállalására a konfliktusban. Az ukrajnai háborúban való közvetlen részvétel azonban kockázatos lehet a minszki rezsim számára, sőt magának a Krem
Az elmúlt években körülbelül százezerrel – tavaly év végére 710 ezerre – nőtt azok száma itthon, akik kockázati életbiztosítással gondoskodnak családjuk anyagi biztonságáról. Ezek a biztosítások egy váratlan tragédia (egy haláleset vagy egy súlyos betegség, egészségkárosodás) után jelentenek jellemzően több milliós pénzügyi segítséget a család szám
Megvásárolta az Opus Tigáz a Turulgáz Zrt.-t, így a cég 100 százalékos tulajdonosa lett az Opus energetikai leányvállalata - derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
Alicia Kearns brit parlamenti képviselő szerint Cseng Hszi-jüan saját kezűleg tépkedte a tiltakozók plakátjait és lépett fel a békésen tüntetők ellen vasárnap délután.
Magyarországon is bemutatkoztak a Jcb legújabb rakodógépei és traktorai, amiket szeptember közepén Mezőkövesden ismerhettek meg a hazai agrársajtó képviselői. A Kite Zrt. rendezvényén nemcsak körbejárhattuk, de ki is próbálhattuk az innovatív megoldásokat, többek között a brit gyártó új, elektromos hajtású teleszkópos rakodógépét, vagy az iCon moni
A Danubius Hotel Hungaria, Magyarország legnagyobb szállodája bezár 2022. november 1-jétől, várhatóan 2023. február 28-ig. A Danubius Hotels közleménye szerint átmeneti üzemszünet lesz, amelyet az indokol, hogy a 499 szobával…
A kérdés eddig az volt, mi lesz az energiavállalat 4 milliárd dollárnyi orosz vagyonával. Már nem kérdés, az orosz elnök gyorsban megoldotta a problémát.
„Az amerikaiak amerikait vesznek, és az állami segélyezés nagyon agresszív stratégiáját követik” – fakadt ki a francia elnök. Az elektromosautó-ipar kapcsán akár kereskedelmi háború is kibontakozhat az Egyesült Államok és az EU között.
A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ) szakmai javaslatokat tett a napelemes rendszerek által termelt villamos energia hálózati betáplálását felfüggesztő korlátozás lazítására.
Több mint félmilliárd forintos adóhiányt okozó, irodatechnikai eszközök számlázására specializálódott adózói kör került a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak látókörébe.
Német ügyészek házkutatást tartottak a Deutsche Bank központjában a "cum-ex" néven elhíresült, több milliárd eurós adócsalással kapcsolatos nyomozás keretében - írja a Reuters a Deutsche Bank közleményére hivatkozva.
Biztosan az a legjobb megoldás, ha a várható rezsiköltségektől megriadva kidobja a gázkazánt? Fogadja meg az Ingatlanbazár tanácsát, inkább árammal működő kiegészítőfűtési megoldásokban gondolkozzon!
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner meglepő tervet árult el a visszavonulásával kapcsolatban. Hozzátette azonban, hogy ez egyhamar nem fog bekövetkezni. Horner 2005 óta vezeti a Red Bull F1-es csapatát, annak létrejötte óta és hat egyéni világbajnoki címhez asszisztált. Mindeközben ezen a hétvégén az ötödik konstruktőri győzelmet szerezheti m
Európa egyre inkább függetlenedik az orosz gáztól. Az E3G tanácsadó cég számításai szerint az idei március-szeptemberi időszakban az EU energia ellátásának 24 százalékát a megújuló energiaforrások szolgáltatták, ami történelmi rekord.
Néhány év leforgása alatt látványos változásokat hozott a vagyonkezelés területén Magyarországon és a nemzetközi piacokon egyaránt az ESG. Kérdés azonban, hogy milyen keresleti, technológiai, jogi, tőkepiaci és ingatlanpiaci feltételek teljesülése kell ahhoz, hogy a vagyonkezelési piac egésze az ESG szellemében működjön. Ezeket a kérdéseket jártuk
Az alapanyagárak és energiaköltségek drasztikus emelkedése, a fogyasztás visszaesése és a mindezekből adódó európai recesszió várhatóan jelentősen megemeli a vállalati fizetésképtelenségek számát. Miközben a nyitva szállítás kockázata érdemben növekszik, a vevők a megnövekedett finanszírozási igényüket megpróbálják átterhelni a szállítókra, hiszen
A bennfentesek tudják, minek a rövidítése, a rendszeresen niázók pedig csak hagyják, hogy a niaórán a tánc ritmusa magával ragadja őket. Kipróbáltuk, utánajártunk és igyekszünk megfejteni ennek a holisztikus mozgásformának a titkát. Segítségünk Brezina Kinga feketeöves NIA-oktató volt.
A Jótett Bank – Zöld szív program keretében 22 pénzintézet 120 ezer fát ültetett el a fenntartható jövő érdekében a Bankszövetség kezdeményezésére. Emellett négyhektáros méhlegelő erdő telepítését valósították meg. Az előzményekről, a zöldhitelezésről, a bankszektor jótékonysági tevékenységéről dr. Kovács Leventével beszélgettünk.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a központi banki digitális valuták (CBDC) potenciálisan lehetővé tennék a kormányok számára, hogy ellenőrizzék, mire