A Magyar Szemorvostársaság és a Nemzeti Programbizottság a Jó Látásért idén elsősorban a szemészeti szűrésék jelentőségére kívánja felhívni a figyelmet.
Az amerikai kormány megkezdte a kérelmek befogadását diákhitel elengedési programjára, melynek keretében akár 20 ezer dollárral is csökkenhet a visszafizetendő összeg.
A magyar utazós oldalak, Facebook csoportok, bloggerek emberek százezreit inspirálják évek óta. Az ő információik alapján rengetegen jutottak már el olyan távoli helyekre, amelyeket eredendően vagy nem engedhettek volna meg…
A bank rendszer az elmúlt időszak legnagyobb kihívásai - a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk, az orosz-ukrán háború és az energiaválság – közepette is hatékonyan tudta betölteni a gazdaságfinanszírozó szerepét, amelyhez az MNB makroprudenciális keretrendszere nagyban hozzájárult – derül ki az MNB makroprudenciális jelentéséből. A növekedési
Az ország első tram-train (vasútvillamos-) rendszerének köszönhetően tíz éven belül ikervárossá válhat Szeged és Hódmezővásárhely - mondta az építési és beruházási miniszter kedden az MTI-nek.
A Decathlon célja, hogy megismertesse a fordított értékesítés lehetőségét – vagyis, hogy a vásárlók újra eladhassák használt ruháikat a márkának – ezért Belgiumban, szó szerint márkajelzését is megfordította.
Az olyan vállalkozások esetében, ahol az ügyfél hosszabb időt tölt el a szolgáltatás helyszínén, gondoskodni kell a maximális kényelem megteremtéséről. Legyen az egy fotóstúdió vagy egy autószerviz irodája, ez a 4 konyhai kisgép sokat tud dobni a vásárlói élményen, ezzel is növelve vállalkozásod nívóját. (x) Kávégép A kávégép talán a legalapvetőbb
Elgondolkodtál már valaha azon, hogy mennyi baktérium tanyázik a Bkk érintőképernyős jegyautomatáin? Hát, ha eddig nem tetted, akkor innentől mindig ez jut majd eszedbe.
Egyre keményebben kell megküzdenie a médiafigyelemért korunk aktivistáinak, ám közben elidegeníthetik a közvéleményt a fontos társadalmi és környezetvédelmi céloktól a tiltakozás tárgyához nem feltétlenül kapcsólódó módszerekkel. Bélsár az emlékművön, elszaboltált kerékpárverseny és önragasztás a 2020-as évek slágerei, de meg kell emlékeznünk egy m
Van-e lehetőség megvásárolni a hiányzó szolgálati időt, hogy valaki élhessen a nők 40 kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőséggel? – kérdezte olvasónk. Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
Kaspi és DBS: egy kazah és egy szingapúri bank, akiket példaként állított a McKinsey partnere ma a Future of Finance 2022 konferencia szakmai közönsége elé. Miközben egyre erőteljesebb a platformizáció, az ökoszisztémákban gondolkodó bankokat a befektetők is értékelik.
A magyar-japán kapcsolatok új korszakának kapujában állunk, sok a kihasználatlan lehetőség, ráadásul a jelenlegi nehéz európai gazdasági helyzetben különösen fontosak az ehhez hasonló megbízható partnerségek - jelentette ki kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
Klímaaktivisták egy forgalmas londoni utat zártak el a minap, transzparenseket függesztettek ki és megrongáltak egy Aston Martin szalont. A Just Stop Oil tüntetői a Hyde Park közelében lévő Park Lane-en összefújták narancssárga festékkel az autószalont. A forgalom megállítása persze jobban dühítette az embereket. Az egyik dühös autós, aki egy fek
„Az ONYA felületen történő adóbevallás-kitöltés és -beadás azon egyéni vállalkozók számára is lehetséges, akik az egyszerűsített bevallási feltételeknek nem felelnek meg, azonban ebben az esetben a teljes nyomtatvány kitöltése szükséges.”
Az álláskeresők jelentős többségét frusztrálja, ha nem látja a felkínált bért egy álláshirdetésben, a munkáltatókat feleslegesen terhelik azok az interjúfolyamatok, amelyek végén az anyagiak miatt nem születik megállapodás, és a teljes gazdaságnak is jót tesz, ha transzparensek a fizetések. Szerencsére egyre kevesebb helyen számít tabunak a bérezés
A bankrendszer az elmúlt időszak legnagyobb kihívásai - a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk, az orosz-ukrán háború és az energiaválság – közepette is hatékonyan tudta betölteni a gazdaságfinanszírozó szerepét, amelyhez az MNB makroprudenciális keretrendszere nagyban hozzájárult – derül ki az MNB makroprudenciális jelentéséből. A növekedési
Te is unod már az egyszerű, hosszú hajat? Akkor nagyon jó helyen jársz, ugyanis mutatunk néhány stílust, amit mindenképpen érdemes kipróbálnod - és még a hajhosszból sem kell vágatnod.
Nem fog sokáig tartani a forint mostani ereje, az év végéig újra 435-ig gyengülhet a forint az euróval szemben – véli friss elemzésében a Societé Generale (SocGen) régiós elemzője. Marek Drimal szerint a jegybank pénteki bejelentései átmenetileg segíthetnek a forintnak, azonban hamarosan újra a fundamentumok kerülhetnek előtérbe, szerinte az uniós
A rezsiválság árnyékában sok fürdő és wellness szálloda kényszerült csökkenteni szolgáltatásait. A budapesti fürdők közül részleges korlátozást jelentett be a Széchenyi fürdő és a Csillaghegyi fürdő is. A bejelentések sorához…
Spohn Réka biológus, Bajusz-Rácz Anita és Hetényi Anasztázia vegyészek kapták idén a L'Oréal-UNESCO A Nőkért és a Tudományért elnevezésű díjat kiemelkedő kutatási eredményeikért.