Egy betegség esetén rengeteg költséggel kell számolniuk a szülőknek. Több tízezer forint kiadást jelent egy légúti fertőzés, nem beszélve arról az anyagi ráfordításról, amikor a gyermekek hosszabb időre kórházba kerülnek. A K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázat zsűritagja szerint ezért is rendkívül fontos, hogy az egészségügyi intézmények még t
A Mercedes Forma-1-es csapatának műszaki igazgatója, Andrew Shovlin bejelentette, hogy a W13-ra tervezett utolsó fejlesztési csomagot a soron következő Amerikai Nagydíjon fogják bevetni. A brackley-i istálló számos aerodinamikai fejlesztést és súlycsökkentő megoldást alkalmaz majd az idei autóján, hogy ezzel már most megkezdjék a 2023-as szezonra v
Az epehólyag-daganat nem túl gyakori betegség. Az emésztőrendszer rosszindulatú daganatai közül az ötödik leggyakoribb, a halálesetet okozó rákos megbetegedések rangsorában pedig a kilencedik.
Ismét lehet szavazni a legjobb fesztiválokra a UK Festival Awards megmérettetésén, ahol a "Best Overseas Festival", azaz a nem angliai fesztivál kategóriában idén is ott van a legjobbak között a Sziget.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) arra szólította fel a tanácshoz tartozó tagállamokat, hogy nyilvánítsák terroristának a jelenlegi orosz vezetést - derül ki a strasbourgi székhelyű PACE pénteki közleményéből.
Mintát adtok bátorságból, és bizonyítékot arra, hogy mindig van remény - írta a Tanítanék Mozgalom, megköszönve az egyszemélyes kiállást a pedagógusoknak.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium bekérette a budapesti ukrán ügyvivőt a Munkácson eltávolított turulszobor ügyében - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Az amerikai űrkutatási hivatal (Nasa) Dart nevű űrszondája sikeresen letérítette pályájáról azt az aszteroidát, amelynek szándékosan nekiütközött szeptember végén.
Sosem hágok át semmilyen szabályt. Életemben nem büntettek meg gyorshajtásért, az élelmiszereket azonnal felhasználom a hűtőből, ha közel a szavatosságuk lejárata, a csekkeket is időben befizetem. Még arra is képes vagyok, hogy a szuperkényelmes és egészséges ágymatracomat időnként megfordítsam, ahogyan az üzletben a lelkemre kötötték. Ám azt illet
A Fókusz stábja a kolumbiai dzsungel mélyén járt, hogy megmutassa a Celeb vagyok, ments ki innen! tábor helyszínét. Már a kapu mellett lévő szobrok is jelzik: ez az évad még az eddigieknél is színesebb lesz. Máris szavazhat, ki kerüljön a sanyarú táborkörülmények között ritka kényelmet kínáló luxuslakosztályba!
Az Európai Ügyészség (EPPO) vizsgálatot indított a koronavírus elleni vakcinák európai uniós beszerzésével kapcsolatban - közölte pénteken a luxembourgi székhelyű testület.
Az egész hidegháborút végigkísértette a nukleáris háború rémképe. Az azóta eltelt évtizedekben aztán elfeledkeztünk róla, de a háborúban ismét fenyegetőznek vagy riogatnak az atommal. Körképünk.
Spanyolországban a 8,9 százalékra lassult az infláció szeptemberben az előző hónaphoz viszonyítva - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) pénteken.
A Dunaferr megdöbbenéssel értesült az Index.hu hírportálon 2022. október 14-én megjelent, „Elkerülhetetlen a felszámolás: Brüsszel verte be az utolsó szöget a Dunaferr koporsójába” című cikkéről, melynek kiindulópontja, végkövetkeztetése és számos állítása is hamis, nem felel meg a tényeknek. A társaság megdöbbentőnek tartja, hogy alaptalan informá
Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyekért felelős tagja pénteken kijelentette: az Európai Unió nem zárja ki, hogy felfüggeszti Szerbia vízummentességét, amennyiben Belgrád nem szorítja vissza határain az unióba irányuló illegális migrációt.
A kínai ipari és kereskedelmi bank osztrák leányvállalata, a ICBC Austria 250 millió eurós (kb 103 milliárd forintos) hitelkeretet biztosít az MVM-csoportnak.
Október 31-ig érvényesek az előző félévre matricával ellátott diákigazolványok, ezért a MÁV-Volán-csoport arra kéri a diákkedvezménnyel utazókat, hogy időben gondoskodjanak okmányuk érvényességének meghosszabbításáról – közölte az MTI.
Hosszas sajtótájékoztató keretein belül kérdezhették az újságírók Kazahsztánban Vlagyimir Putyin orosz elnököt. A politikus értékelte a háború állását, de beszélt a gabona- és gázszállításokról, valamint a Nato szerepéről az ukrajnai konfliktusban
Kamatstoppal menti az ötéves kamatperiódusú jelzáloghiteleseket is a kormány az új rendelete szerint. Ebben hivatalossá tette a kamatstop meghosszabbítását jövő június végéig.
Az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring) kedden hivatalosan is felvette a szélsőséges és terrorista szervezetek lajstromába a Facebookot, az Instagramot és a WhatsAppot is tulajdonló Meta vállalatot.
A Nyerő Páros győztesei igazán meghatódtak, amikor visszanézték, hogyan is nyerték meg a műsort. Megyeri Csilla és Molnár Zsolt a kibeszélőben felidézték legjobb és legfeszültebb pillanataikat, és arról is meséltek Kabát Petinek, hogy mire tanította meg őket ez a pár hét. Ahogy Csilla fogalmazott a kapcsolatukról: „néha mindenki kakikba lép, de mi