Magyarország gazdasága lehet a második leggyorsabban növekvő az idén Horvátország után az IMF által vizsgált feltörekvő és fejlődő európai térségben - a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden publikált Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című jelentése szerint.
Felvette a szélsőséges és terrorista szervezetek listájára a Facebookot és az Instagramot is tulajdonló Meta Platforms amerikai IT-óriásvállalatot kedden az orosz pénzügyi felügyelet.
A kormány szerdai ülésén meghozza a beterjesztés előtti végső döntést a beruházások rendjéről szóló kerettörvényről – erről Lázár János beruházási miniszter beszélt az ATV Híradójának.
Az orosz-ukrán háború kitörését követően az emberiség ismét az atomháború rémképével viaskodik. Nemrég megjelent egy minden ízében hátborzongató videó a neten, mely kíméletlen pontossággal illusztrálja, mi is történik, amikor felrobban egy atombomba.
A meghirdetett autók átlagárai 4,62 millió forintra nőttek idén a harmadik negyedévben. 2020 elején még 2,5 millió forinton, majd 2021 végén valamivel 4,5 millió forint felett állt a használt kocsik átlagára.
Sérült fiatalokkal tekertek együtt a sztárok egy integrált mozgásóra keretében, hogy felhívják a figyelmet a kis adományok fontosságára. A jó ügyért többek között Kovács Patrícia, Gelencsér Timi és Ember Márk is edzőruhát húzott.
Indiában százmilliók használják a Meta tulajdonában lévő csevegőalkalmazást. A felhasználókat azonban egyre jobban idegesíti, hogy alig látnak ki a fiókjukat elárasztó kéretlen céges ajánlatokból.
Az új-zélandi kormány kedden az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló terv részeként javasolta, hogy adóztassák meg a tehenek böfögéséből és pisiléséből származó üvegházhatású gázokat.
A japán Nissan minden oroszországi eszközét eladja az orosz államnak, azzal a fenntartással, hogy hat éven belül visszavásárolhatja azokat – közölte az orosz ipari és kereskedelmi minisztérium.
Regisztráljon és jöjjön el október 18-19-én a Techtogether 2022 kiállításra és konferenciára, ahol megtudhatja, milyen trendek határozzák meg a munkaerőpiacot 2023-ban, miképp alakul a piacon a szakemberek iránti kereslet és kínálat.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Chase Elliott sokáig vezette a Charlotte Roválon megrendezett versenyt, azonban a futam végi frusztrációját rossz emberen töltötte ki. Ebben a szezonban Chase Elliottnak egy olyan oldalát láthattuk, amit korábban nem nagyon. A Hendrick Motorsports versenyzője ugyanis nagyon sztoikus és nyugodt figura, de idén voltak olyan esetek, amikor elvesztette
Felvette a szélsőséges és terrorista szervezetek lajstromába a Meta Platforms amerikai IT-óriásvállalatot kedden az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring).
A holland kormány miniszterei sokkal gyakrabban használják a hivatali repülőgépet, mint azt a fenntarthatósági célok megengednék - írta az RTL Niews hírportál kedden.
Az elmúlt éveket nagyban meghatározó SARS-COV-2 vírus, amely nagy kihívások elé állította az emberiséget. Még mindig sok a nyitott kérdés a COVID-19 betegséggel kapcsolatban, azt azonban már biztosan tudjuk, hogy a koronavírus nem csupán a légzőrendszerre hat, hanem több szervet érintő tünetegyüttest képes előidézni. A heveny COVID-19 betegség leza
A lengyel kormány megawattóránkénti 69 ezer forintnak megfelelő árkorlátot tervez bevezetni a kisvállalatok, a helyi önkormányzatok, valamint az érzékenynek minősülő intézmények által fizetendő energiaárakra - jelentette be keddi sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
Mintegy 1,7 milliárd forintos beruházással összesen csaknem 14 kilométernyi szennyvíz- és ivóvízvezeték újul meg Zalaegerszegen, a rekonstrukcióval közel 60 millió forint működési költséget takarítanak meg.
„Gyurcsányék nemcsak a migránsokat akarják betelepíteni Magyarországra, nemcsak az olajat és gázt akarják elzárni a magyar lakosság elől, hanem a gyerekeket is beáldoznák” – reagált a nagyobbik kormánypárt.
A vasárnapi Eb-selejtező sorsolás után a Mandiner a magyar futball ismert személyiségeit kérdezte az esélyekről. Mire lehet képes Marco Rossi együttese Szerbia, Montenegró, Bulgária és Litvánia ellen?
Franciaországban a kőolajfinomítókban és -tárolókban az immár több mint két hete tartó sztrájk egyre súlyosabb problémákat okoz. Főleg az ország északi részén vált általánossá a benzinkutaknál az üzemanyaghiány. A finomítótulajdonosok és a szakszervezetek között még el sem kezdődött az egyeztetés. A párizsi kormány látszólag nyugodtan szemléli az e
Idén jól robog a szekér: Magyarország gazdasága lehet a második leggyorsabban növekvő Horvátország után az IMF által vizsgált feltörekvő és fejlődő európai térségben - a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden publikált Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című jelentése szerint.
Szeretünk egy kicsit újítani a frizuránkon, amikor beköszönt az ősz. De hogy mi a 2022-es őszi szezon kedvenc frizuratrendje? Egyértelműen a shag frufru.
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének és szövetségeseinek döntései a globális energiapiacok stabilizálását szolgálják, és nem irányulnak senki ellen - hangsúlyozta Vlagyimir Putyin orosz elnök.
A 64 éves poplegenda és szexikon, aki több mint 300 millió eladott lemezt tudhat magáénak, folyamatosan borzolja a kedélyeket TikTok-on. A rajongói nagy része úgy érzi, hogy a popdíva nem tudja elfogadni a korát, és nem annak megfelelően viselkedik.
Tanulságos pár nap van mögöttünk, ha a Real Madrid és a spanyol válogatott korábbi Európa-, világ- és Bajnokok Ligája-győztes kapusa, Iker Casillas gellert kapott száguldását figyeljük a közösségi és bulvár média útvesztőiben. A Mandiner spanyol forrásokat kérdezett meg arról, mennyit rombolhatott Iker Casillas megítélésen az „ál-coming-out” és vaj
A cég az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében kiemelte: volt olyan eset, hogy fékezés nélkül hajtott egy jármű a terelőfényt folyamatosan használó útellenőri kocsiba, de rendszeresen előfordul, hogy az autósok nem hagynak kellő távolságot a munkát végző járművek és kollégáik mellett. A tájékoztatás szerint a legutóbb kedd hajnalban történt ily