Ugye te is jártál már úgy, hogy egy szép, őszi napon felébredtél, és azon kaptad magad, hogy megfáztál? Ilyenkor aligha van kedvünk megmoccanni, és jó eséllyel több napot is eltöltünk az ágyban ahelyett, hogy élveznénk a lágy őszi napsugarakat, kirándulnánk, vagy csak jól éreznénk magunkat. Szerencsére azonban bizonyos immunerősítő szokásokkal sokk
Ebben a furcsa háborúban az oroszok Kijev környékéről történt márciusi kivonulása után a két elnök személyesen hagyhatta jóvá a háttérmegállapodást az ukrán főváros elleni támadások leállításáról és a krími híd sérthetetlenségéről.
Olaszország legnagyobb bankja, az Intesa Sanpaolo négynapos munkahétről tárgyal a szakszervezetekkel. A Reuters cikke szerint ez 74 ezer munkavállalót érintene Olaszországban, és az első ilyen megmozdulás lenne egy nagy munkáltatótól az országban.
Közleményükben kiemelték, hogy az elmúlt hetekben ismét megnőttek a vadbalesetek, ami összefügésben áll az állatok párzási időszakban megváltozó viselkedésével. A károk megelőzése érdekében az őszi időszakban indokolt a fokozott elővigyázatosság - figyelmeztettek. Papp Lajos, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke a közlemény szerint elmondta, hogy
Augusztusban a hazai földgáz felhasználás 22 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, ami így az elmúlt nyolc év legalacsonyabb értéke. Nőtt a gázimport, és emellett a hazai termelés is emelkedett. A tovább növekvő szerb beszállítás mellett az előző hónaphoz képest a hazai tárolókba 10 százalékkal több gáz került, mely így jelentősen meghaladva az un
Az ukrajnai városokra mért hétfői orosz légicsapások megsérthették a hadviselést szabályozó nemzetközi egyezményeket, és háborús bűncselekménynek minősülhetnek, ha kiderül a szándékosság - jelezte az ENSZ kedden.
A Kreml megerősítette, hogy újra egy asztalhoz ül Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök Kazahsztánban, hogy az orosz-ukrán háborúról tárgyaljon. A most csütörtökihez hasonló találkozóra legutóbb szeptember közepén került sor.
Biden korábban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés vagy a G20-csoport csúcstalálkozóján találkozzon Putyinnal.
Jelenleg 800 brigád, több mint 3000 fakitermelő és csaknem 1000 erdészeti munkagép dolgozik az igények mielőbbi teljesítésén a Tűzifaprogramban - közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a szaktárca keddi közleménye szerint.
A Nissan csatlakozott a Toyotához, és úgy döntött, hogy teljesen kivonul Oroszországból, ami Japán második legnagyobb autógyártójának nagyjából 100 milliárd jenbe (687 millió dollár) fog kerülni.
Ősszel fogja közzétenni a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az új influenszer marketing tájékoztatóját, amely a korábbiaknál jóval részletesebb iránymutatást fog adni a véleményvezéreknek a jogszerű működéshez. A GVH tapasztalatai alapján az érintettek egy része továbbra sincs tisztában a szabályokkal, ezért a versenyhatóság a tájékoztató megújítása m
Tízből öt magyar változtatott a mosási szokásain, hogy több maradjon a pénztárcájában az energiavészhelyzet alatt – derült ki egy friss kutatásból. A legtöbben kevesebbet és alacsonyabb hőfokon mosnak, energiatakarékos programot azonban csak a megkérdezettek 12 százaléka használ rendszeresen. A háztartásokban lévő mosógépek ugyanakkor egyre fiatala
A meghirdetett autók átlagárai 4,62 millió forintra nőttek idén a harmadik negyedévben, miközben 2020 elején még 2,5 millió forinton, majd 2021 végén valamivel 4,5 millió forint felett álltak - közölte a Használtautó.hu kedden az MTI-vel.
Melyik ujjunkba harapjunk? Az 5G távközlési technológia azt a frekvenciatartományt igényli, ahol a műholdak igen gyenge jeleket igyekeznek befogni, hogy a szakértők minél pontosabban meghatározhassák a légkör aktuális jellemzőit, vagyis a várható időjárást. Némi engedményt tett a távközlési oldal, de nem mondhatnánk, hogy a vitában nyerésre állnak
Ha az előttünk álló téli szezonban még nem is kell komolyabb ellátási gondokra számítani, a jövő évi téli szezonra már problémás lehet az európai gáztározókat feltölteni a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ügyvezető igazgatója szerint.
A hétfői orosz rakétatámadásokban a legfrissebb információk szerint 14-en haltak meg, a sebesültek száma 97. Az InfoRádióban Giuliano Stochino-Weiss, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai humanitárius szakértője beszélt a kialakult helyzetről.
Mindenki otthonában megtalálhatók azok a dolgok, amiket jóval sűrűbben kéne tisztítani, mint azt elsőre gondolnánk – ezek a tárgyak ugyanis igazi baktériumtelepek.
Interjú Lázár Vilmossal és Ofella Balázzsal; felkészületlenül éri Budapestet az energiaválság; Ursula von der Leyen családi ügyei és eltűnt sms-ei; riport Ciszjordániából
A kormány továbbra is azzal számol, hogy az Európai Bizottság az év végéig elfogadja a 2021–2027-es uniós fejlesztési ciklus magyar operatív programjait, az első pénzek érkezését pedig 2023-ra várja a kabinet.
A meghirdetett autók átlagárai 4,62 millió forintra nőttek idén a harmadik negyedévben, miközben 2020 elején még 2,5 millió forinton, majd 2021 végén valamivel 4,5 millió forint felett álltak.
A LMW injekció - azaz az alacsony molekulatömegű heparin- gyakran használt véralvadásgátló készítmény. Hogy mely esetekben van rá szükség, miként kell beadni és milyen mellékhatásai lehetnek, azt dr. Ercsei Ibolyától, a Trombózis-és Hematológiai Központ hematológusától kérdeztük meg.
A PKO Bank Polski, Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb bankja felköltözteti Varsó egyik legismertebb épületét a PKO Rotundát a metaverzumba - írja a bank a közleményében.
Magyarország jó példával szeretne elöl járni a közbeszerzési eljárások tisztasága és a korrupció elleni harc területén, ezért is tett vállalásokat - mondta a területfejlesztési miniszter kedden Budapesten, a Nézőpont Intézet új elemzésének bemutatóján.
Az Egyesült Államok február óta élvezi az ukrajnai konfliktus eszkalációját, és arra számít, hogy a legtöbbet hozza ki belőle – írja a Global Times kínai állami lap.
Marosi Beatrix arról értekezett, hogyan vélekednek a tanárok a halálbüntetésről. Hadházy Ákos azt állítja, az írás egyharmadát plagizálhatta a tankerületi vezető.
A tápláló, fehérjedús mikroalgák szárazföldi, tengervízzel táplált akvakultúra-rendszerekben való termesztése – különösen a déli partvidékek mentén – hatalmas népélelmezési jelentőséggel bír. Ennek értelmében a technológia 2050-re 10 milliárd ember táplálását könnyíthetné meg.
Az európai tározók idei feltöltését az tette lehetővé az Nemzetközi Energiaügynökség vezetője szerint, hogy Oroszország fenntartotta európai gázszállításait.
A Forma-1-nek “óvatosnak” kell lennie, hogy ne idegenítse el a rajongóit a túl bonyolult szabályalkotással. A teljes paddockot és az F1-es világát, beleértve a Red Bullt is, meglepetésként érte, amikor Max Verstappent világbajnoknak nyilvánították mintegy 20 perccel a vasárnapi Japán Nagydíj leintése után. Christoan Horner csapatfőnök a német Skyna
Több polgármester is a tankerületi rendszer megszűnését követeli, s mivel mostanában valóban azoktól hangos a sajtó, akik fenyegető leveleket küldenek és bocsájtanak el pedagógusokat, rápillantottunk, ki az a kilenc budapesti tankerületi vezető, akikről az elmúlt időben oly sokat hallani.
Közzétette az idei őszi World Economic Outlookot az IMF. A Valutaalap nyomasztóan pesszimista összefoglalója ellenére a számok kifejezetten derűsek: a szervezet közgazdászai szerint az eurózóna megússza a recessziót jövőre, csupán két nagyobb gazdaságban várható egészen minimális visszaesés. Eközben Oroszország gazdasága idén és jövőre és érezhető