2022. október 11. kedd

okt. 11
13:51
Herceg Erika a kijevi rakétatámadásról: A házunktól nem messze két bomba is robbant (SzMo)
Az X-Faktor mentora azt is elmondta, mi történt az ismerőseivel, akik abban a kijevi lakóépületben maradtak, ahol ő is lakott a párjával.
okt. 11
13:51
Az ENSZ bízik az ukrán gabonamegállapodás folytatásában (Agrofórum)
Martin Griffiths, az Ensz segélyszervezeti vezetője optimizmusának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az Ensz közvetítésével létrejött megállapodás, amely lehetővé teszi az ukrán fekete-tengeri gabonaexportot, meghosszabbítható, sőt kibővíthető annak ellenére, hogy Oroszország nyilvánvalóan bosszú miatt támadt Kijev ellen.
okt. 11
13:51
Orbán Viktor: „Hol van az én jó barátom, Donald Trump?” (Demokrata)
A volt amerikai elnök fiókját a Twitter felfüggesztette, a kormányfő ezért érdeklődött.
okt. 11
13:51
Forrósodik a levegő a plágiumügybe keveredett tankerületi vezető körül: Pintér Sándor dönthet sorsáról (Nyugati Fény)
Újabb "schmittelő" a láthatáron.
okt. 11
13:51
A gáz mindent felülír: történelmi megállapodást kötött az ellenséges Libanon és Izrael (Helló Magyar)
Bármilyen furcsa, de Izrael érdeke is, hogy Libanon elkezdje kitermelni a földgázt:
okt. 11
13:54
Magas CRP? Szedjen D-vitamint! (Vital)
Ezért veszélyes a tartós gyulladás a szervezetben Korábbi kutatások, melyek a D-vitamin szisztematikus (az egész szervezetet érintő) alacsony fokú gyulladásokra...
okt. 11
13:54
Átfogó energiahatékonysági és takarékossági programot indít a jegybank (Alternatív Energia)
A Magyar Nemzeti Bank átfogó energiahatékonysági és takarékossági programot programot indít: épületeinek központi hőmérsékletét a fűtési időszakban 18 Celsius fokban maximálja, csökkenti az épületek diszkivilágítását, lépéseket tesz az úgynevezett "szürke víz" hasznosítására, valamint a használati melegvíz hőmérsékletének csökkentésére - közölte a
okt. 11
13:54
Visszaeshet az almafogyasztás? (Agroinform)
Az EU-ban várhatóan 6,1 millió tonna friss fogyasztásra szánt almát értékesítenek.
okt. 11
13:54
Novák Katalin a pozsonyi csúcsról: A V4-ek a “modern Közép-Európa centrumát” jelentik (ATV)
“V4 államfői találkozón veszek részt Pozsonyban” - posztolta Novák Katalin, hangsúlyozva: közösen próbálnak válaszokat találni az orosz-ukrán háború okozta társadalmi és gazdasági kihívásokra, és az egyre súlyosbodó energiaválságra.
okt. 11
13:57
21. századi módszerekkel a megújuló oktatásért (Magyar Hírlap)
Innovatív tanítási módszerek, közösségi és tematikus programok, digitális és kibővült kompetenciamérési rendszer.
okt. 11
14:00
Az energia és az élelmiszer ára repítette 26 éves csúcsra az inflációt (Infostart)
Ilyen mértékű, 20 százalékot meghaladó infláció 1996 novemberében volt – mondta Beke Károly, a Portfolio elemzője.
okt. 11
14:00
Újra lehet pályázni az ingyenes uniós vasúti bérletekre (Portfolio)
Megnyílt az ingyenes vasútibérlet-program legújabb pályázati fordulója, amelyben 35 ezer ingyenes bérletre pályázhatnak az idén 18 éves európai fiatalok - tájékoztatott az Európai Bizottság kedden.
okt. 11
14:00
ENSZ: A hétfői orosz légicsapások megsérthették a hadviselésre vonatkozó nemzetközi egyezményeket (ATV)
Az ukrajnai városokra mért hétfői orosz légicsapások megsérthették a hadviselést szabályozó nemzetközi egyezményeket, és háborús bűncselekménynek minősülhetnek, ha kiderül a szándékosság - jelezte az ENSZ kedden.
okt. 11
14:00
Szijjártó Péter elmagyarázta, miért utazik a héten Moszkvába (444.hu)
Mert BÉKE, és mert megbeszéléseket kell folytatni a Gazprommal és a Roszatommal, illetve az orosz energetikáért felelős tisztségviselőkkel.
okt. 11
14:03
Kedden tovább folytatódtak az orosz rakétacsapások, Lemberg harmada áram nélkül maradt (Biztosító Magazin)
Kedden egy létfontosságú objektumot ért orosz rakétacsapás következtében a nyugat-ukrajnai Lemberg egy része áram nélkül maradt - közölte Andrij Szadovij, a város polgármestere.
okt. 11
14:03
Orbán Viktor ütős poénbombát dobott le – remélhetőleg az exelnök nem sértődik meg rajta (Promotions)
Magyarország miniszterelnöke innentől kezdve Twitteren is aktív, és rögtön belevágott a vicceskedésbe.
okt. 11
14:03
A tudatosságért és a fenntarthatóságért kampányol a Westend (MMonline)
Élj tudatosan! - Ezzel a szlogennel indít októberben image kampányt a Westend. Ma már mindenki számára világos, hogy a tudatosságnak fő szerepe lesz a fogyasztói döntéseinkben és az életvitelünkben. Ez nem csak a jövőnket határozza majd meg, hanem már a mindennapjainkat is. Rendkívüli időket élünk, pár éve még elképzelhetetlen események, folyamatok
okt. 11
14:03
Jövőbe mutatóan használná fel Magyarország a forrásokat (Demokrata)
Az új uniós költségvetési ciklusban is jól, hasznosan és jövőbe mutatóan használná fel a forrásokat Magyarország – mondta Rétvári Bence.
okt. 11
14:03
Owen Matthews: Ki robbantotta fel valójában a kercsi hidat? (Mandiner)
Egyesek az orosz nemzetbiztonságiakat hibáztatják a támadásért.
okt. 11
14:03
Miért volt rózsaszín a Nascar autók ablakhálója? (Racing)
A NASCAR autók ablakháló különleges ok miatt voltak rózsaszínek, októberben ugyanis a mellrák elleni küzdelemre hívják fel a figyelmet. Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, és a vasárnapi Bank of America Roval 400-as versenyen a “Window of Hope” (magyarul A Remény Ablaka) kampány keretében az összes autó rózsaszín ablakhálóval versenyzett a C
okt. 11
14:03
Kanye West, a kultúra királya pornóval győzködte az Adidas vezetőit (rtl.hu)
A rapper megint fura dolgokat mondott: szerinte ő a kultúra királya és a hadserege is készen áll.
okt. 11
14:05
Kétmilliárd forintos kórházi eszközfejlesztés kezdődött Marcaliban (Demokrata)
Az intézmény a forrás negyedének felhasználásával október elejére 4200 új eszközhöz, berendezéshez jutott.
okt. 11
14:06
Győrben készül az Audi RS Q3 új különkiadása (is) (Autónavigátor)
Ha nagyon szigorúak akarunk lenni, akkor valójában nem is egy különkiadás, hanem csak egy limitált példányszámú felszereléscsomagot dobott piacra az
okt. 11
14:06
Iii. Károly király már most átírja Erzsébet királynő hagyományait (Glamour)
III. Károly király koronázása 2023-ban várható, azonban mennyiben fog majd különbözni Erzsébet királynő szertartásától? Röviden és tömören: Károly határozott célja, hogy modernizálja a dolgot.
okt. 11
14:12
Zalatnay Sarolta retteg az októberi gázszámlájától: „A fűtésen nem tudok spórolni” (Blikk)
Zalatnay Saroltát is megviselik a megugró energiaárak, és fél az október havi gázszámla megérkezésétől. Az énekesnő elmondta, a fűtésen nem mer spórolni, hiszen ha megbetegszik, nem tud fellépni és oda a megélhetése.
okt. 11
14:12
18 százalékra nőtt az infláció Csehországban (ProfitLine)
Csehországban szeptemberben 18 százalékra nőtt az éves infláció az augusztusi 17,2 százalék után. Ennél magasabb inflációt legutóbb 1993 decemberében mutattak ki - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
okt. 11
14:12
Hiller: Mintegy száz kulturális intézmény felfüggesztéséről vagy bezárásáról tudok (ATV)
Egy intézményt bezárni sokkal egyszerűbb, mint újranyitni – mondta Hiller István, az MSZP országgyűlési képviselője a Spirit FM Aktuál című műsorában. Szerinte a jövő évi költségvetés alapján a felfüggesztések száma meg fog többszöröződni. Úgy véli, érdemes arról beszélni, hogy mire költsenek közpénzt és mi működjön piaci alapon, azonban, ha az int
okt. 11
14:15
NOE: a nagycsaládosoknak igényelni kell a gázárkedvezményt (Tiszta Jövő)
Külön kell igényelni a nagycsaládosoknak járó gázárkedvezményt, ez nem jár nekik automatikusan - hangsúlyozta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
okt. 11
14:15
Sokan kezelik úgy az autójukat, mintha teljesen önvezető lenne (Bitport)
Pedig nem az, és ezt a gyártók is hangsúlyozzák – igaz, a márkanevek kiválasztásával éppen ennek az ellenkezőjét szuggerálják a fogyasztókba.
okt. 11
14:15
Japán sztárkreatív a BrandFestival színpadán (MMonline)
Huszonyegyedik születésnapját ünnepli a BrandFestival, az idei eseményen a digitális transzformáció, a virtuális stratégia-alkotás izgalmas kérdései, jelenségei és a Metaverzumban rejlő üzleti lehetőségek kerülnek fókuszba. Mindez nemzetközi szinten jegyzett „sztárelőadók”, a kommunikációs iparág meghatározó szereplői és a hazai vállalatvezetők tár
okt. 11
14:15
Magyar Levente: a magyar logisztika fejlesztésében sikerült előre lépni (Demokrata)
Megjegyezte, az orosz-ukrán háború alapvetően átrendezi a térségbeli logisztikai lehetőségeket, kilátásokat.
okt. 11
14:15
Elárulta Szijjártó, miért utazik Moszkvába (Mandiner)
Azért megyek Moszkvába, hogy ott is a béke fontosságáról beszéljek – jelentette ki egy keddi sajtótájékoztatón a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
okt. 11
14:15
Árnyékkormányinfó: A Dobrev-kormány a vállalkozásokon és önkormányzatokon is segítene (Nyugati Fény)
Így is lehet ezt csinálni.
okt. 11
14:15
Az inflációs adat még lejjebb lökte a forintot a szakadékban (Forbes)
A kedden közzétett inflációs adatokat követően újabb történelmi mélypontra gyengült a forint árfolyama.
okt. 11
14:15
Verstappen az alábbi célokkal vág neki a hátralévő futamoknak (Racing)
A versenyzői értékelés új világbajnoka, Max Verstappen azt mondja, a hátralévő négy futamon most az a célja, hogy segítsen a Red Bullnak megszerezni a konstruktőri elsőséget is. Ez lenne az első alkalom a 2013-as Sebastian Vettel-korszak óta, hogy a Red Bull megnyerné a csapatbajnoki címet, megszakítva a Mercedes nyolcéves domináns sorozatát. Verst
okt. 11
14:15
Alulmúlta önmagát a forint: történelmi mélypontra gyengült az euróval szemben (rtl.hu)
Még tovább gyengült a magyar fizetőeszköz az euróval szemben.
okt. 11
14:17
Erősíti franchise hálózatát a SPAR (MMonline)
Tízéves a SPAR partner program, amelyhez napjainkban 114 településen már összesen 242 üzletegység tartozik. A franchise üzletek árbevétele az elmúlt évben meghaladta a 82 milliárd forintot, s összesen mintegy 3 ezer embernek adnak munkát.„A SPAR Magyarország stratégiai célja, hogy Magyarországon is egyre több helyen, a kisebb településeken is elérh
okt. 11
14:17
Kontra: Fekete-Győr pénzért hirdeti Facebookon, hogy segített egy magyar családon (Mandiner)
Történelmi pillanatnak számít, hogy egy liberális politikus tett valamit egy magyarért!
okt. 11
14:18
Budapesti tűzfal állít emléket a Putyin háborúja elől menekülőknek (Menedzsment Fórum)
„Akárhonnan jönnek is, támogassuk a menekülteket” – ez a gondolat olvasható magyar és angol nyelven azon a budapesti falfestményen, amelyen a hazai street art szcéna megkerülhetetlen arca, Brunszkó László, közismert nevén Nikon One, valamint a Neopaint Works alkotócsoport dolgozott – hívja fel a figyelmet a Good People Everywhere oldalán megjelent
okt. 11
14:18
Lőw Zsolt akár vezetőedző is lehet a Bundesligában (Infostart)
2018-ban a Salzburg élére volt esélyes, most úgy tudni, egy német csapat kereste meg.
okt. 11
14:18
A szem daganatos betegségei (WebBeteg)
Cikkünkben összefoglaljuk azokat az általános tudnivalókat, amelyek a szemgolyó daganataival kapcsolatban fontosak. Kitérünk a leggyakrabban előforduló tumorok sajátosságaira, jellemzőire, kiemeljük a kezelési lehetőségeket. Összefoglaló cikkünk a teljesség igénye nélkül készült és a daganatok szemen belüli előfordulási helye szerinti csoportosítás
okt. 11
14:18
Nyakunkon a hitelválság, fel kell készülni a legrosszabbra (Portfolio)
A JPMorgan Chase vezérigazgatója, Jamie Dimon a tegnapi tőzsdei esés közepette arra figyelmeztette a befektetőket, hogy szerinte belátható időn belül nem fog jobbra fordulni a helyzet a piacokon, és az S&P 500 tőzsdeindex akár további újabb 20 százalékot is eshet, mivel az amerikai jegybank kitart a szigorú kamatpolitikája mellett. A szakember szer
okt. 11
14:18
Az egyesületi törvény módosítását kezdeményezte a Jobbik (ATV)
Az egyesületi törvény módosítását kezdeményezte egy jobbikos képviselő annak érdekében, hogy hazai civil szervezeteken keresztül ne lehessen külföldi pénzeket magyarországi választási kampányokban támogatásra fordítani.
okt. 11
14:18
Nő az igény a szak- és fizikai munkások iránt (autopro)
Ugyanakkor továbbra is munkaerőhiány van a területen az elvándorlás és a pályaelhagyás miatt.
okt. 11
14:19
Mell-levétel és pedofília: nyomozás indult egy transzgender szervezet ellen Nagy-Britanniában (Mandiner)
Kiskorúakon is végeznének visszafordíthatatlan orvosi beavatkozásokat egy oknyomozás szerint a Mermaids transzszervezetnél, ráadásul szülői beleegyezés nélkül, ezért eljárás indult ellenük.
okt. 11
14:20
Kína uralja a lítiumion akkuk ellátási láncát (autopro)
A kritikus anyagok nagy részének finomítása miatt az ország kedvező helyzetben van.
okt. 11
14:21
Luxuscikké válhat az autó? – Jelentősen nőttek az árak a használtautók piacán (Biztosító Magazin)
A meghirdetett autók átlagárai 4,62 millió forintra nőttek idén a harmadik negyedévben, miközben 2020 elején még 2,5 millió forinton, majd 2021 végén valamivel 4,5 millió forint felett álltak - közölte a Használtautó.hu kedden az Mti-vel.
okt. 11
14:21
„A magyar közoktatás összeomlott” – 14 ellenzéki polgármester követeli a kormánytól, hogy adja át az iskolákat az önkormányzatoknak (SzMo)
Közösen tiltakoznak a pedagógusok, a diákok, a szülők követeléseinek semmibevétele és a pedagógusok kirúgása ellen is.
okt. 11
14:21
Hortay Olivér: A gáz árát a politikai nyilatkozatok mozgatják (Demokrata)
A szankciók mélyítésével kapcsolatos összes hír fokozza a piaci szereplők aggodalmát.
okt. 11
14:21
ENSZ: Oroszország tartózkodjon az erőszak fokozásától (Magyar Hírlap)
A lakott területek és a polgári infrastruktúra közvetlen támadása háborús bűncselekmény.

Keresés