Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Nagyon sokan gondolják azt, hogy a szakszervezeti mozgalom már elavult és régimódi. Valóban az elmúlt évek gazdasági és társadalmi fejlődése során veszített jelentőségéből, ennek következtében Magyarországon még az EU átlaghoz képest is kevesebben csatlakoznak a szakszervezetekhez. De ahogy a történelemben mindig, válságban van a legnagyobb szüksé
Nagy erejű földrengés rázta meg szombaton az indonéziai Szumátra szigetét, a katasztrófának áldozatai is vannak - közölte az indonéz meteorológiai és geofizikai ügynökség.
Évről évre egyre többen töltik a szabadidejüket túrázással Magyarországon, hiszen nem csak fizikai, de számos mentális előnye is van a sétának, a testmozgásnak. Ezen kívül pedig az egyik legolcsóbb kikapcsolódás is. Ez alkalommal olyan kevésbé ismert hazai kirándulóhelyeket, természeti látványosságokat mutatunk be,
A 90-es évek legjobb filmjei mind a mai napig hatással vannak ránk: elég csak arra gondolni, hogy ezeknek az alkotásoknak köszönhetjük az Y2K trendet, a spagettipántos ruhákat vagy éppen a magas szárú csizmák széles körben való elterjedését. Egyes filmek igazi klasszikusokká váltak az évek múlásával, és akárhányszor is láttuk őket, bármikor újranéz
Ipari és hadiipari együttműködési lehetőségekről tárgyalt szombaton Zalaegerszegen a technológiai és ipari miniszter és az üzbég miniszterelnök-helyettes, akik megtekintették a járműipari tesztpályát és a Rheinmetall harcjárműgyárát is.
Rocktörténeti esemény volt 1962. szeptember 23-a, ekkor tartotta ugyanis ezen a néven első koncertjét az Omega. Az évforduló alkalmából a Kossuth Rádió Örökzöld című műsora elevenítette fel a 60 éves pályafutás kiemelkedő állomásait, többek között a kezdeteket, és kiderült az együttes névadásának hiteles története is.
Napjaink egyik legégetőbb táplálkozási problémája a túlzott cukorfogyasztás. Szinte mindenhol belebotlunk ebbe az összetevőbe, azonban sokkal több káros hatása van, mint azt gondolnánk. Ennek apropóján az alábbi cikkben öt olyan pozitív egészségügyi hatást mutatunk be, amit a cukorbevitel csökkentése okozhat.
„Magnus Söderlund azt javasolja nekem így közép- és hosszú távon, hogy egyek embert a klímakatasztrófa elkerülése érdekében, sőt végett. Nos: nem. Nincs az a nyuszt.” (Hangoscikk-sorozatunk 20. része.)
Osztrák szabályozási problémákra hivatkozva az orosz állami irányítás alatt álló Gazprom szombaton felfüggesztette az Olaszországba irányuló földgázszállításokat, súlyosbítva az európai energiaválsággal kapcsolatos kilátásokat – írja a Bloomberg.
Legalábbis a csapattulajdonos és korábbi pilóta Wayne Taylor szerint ez a DPi éra volt az amerikai sportautóversenyzés három évtizede alatt a legszebb. Az IMSA WeatherTech SportsCar Championship új, LMDh használó GTP-korszaka már a Petit Le Mans utáni, hétközi közös teszten elkezdődik, és az autók a 2023-as Daytonai 24 óráson mutatkozhatnak be elős