Egyre nagyobb az esély arra, hogy esni fog az eső a Japán Nagydíjon, ami egy pillanat alatt boríthatja a papírformát, és még inkább megnehezítheti Max Verstappen amúgy sem könnyű helyzetét. Adott esetben igazi klasszikus végén biztosíthatja be második világbajnoki címét a büntetést megúszó, így a Japán Nagydíjat a pole pozícióból kezdő Max Verstapp
Pereszlényi Alexandra nyerte meg péntek este a Séfek séfe negyedik szériáját, ám sikerének nem mindenki örül. A közösségi oldalakat elárasztották a negatív vélemények, miszerint csalással érdemelte ki a fődíjat.
Az Integra Group Ózd Rally utolsó gyorsasági szakaszán egy ORC mezőnyben versenyző páros balesetet szenvedett, később kiderült, hogy a sportolók személyi sérülés nélkül úszták meg az esetet. Az utánuk érkező versenyzőpáros az ilyen helyzetekre előírt szabályoknak megfelelően megállt, hogy tájékozódjon az esetleges sérültek állapotáról. Sajnálatos m
Felülvizsgálnak Belgiumban - ahol törvényileg adott az eutanázia lehetősége - egy májusban engedélyezett "kegyes halál" eljárást, amelynek során egy 23 éves, súlyos traumán átesett lány kérte, hogy segítsék át a túlvilágra.
A tüntisztárokat, az önpromóprófétákat, a konyhaelemzőket, a közpénzfaló áldemokratikus díszítőelemeket, a külföldről finanszírozott agresszív jótétlelkeket.
Liptai, Stohl, Kiss Ramóna: új otthonra leltek a TV2 csatornánál. Mindhárman elsősorban színészként ismertek, de műsorvezetőként is remekül helytálltak.
A Lidl Magyarország visszahívta az 500 grammos kiszerelésű, Sol&Mar márkájú hagymás tortillát érzékszervi probléma miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
Ma este kezdődik a Dancing with the Stars harmadik szériája, melynek egyik versenyzője a mostanában a magánéletével a címlapokra kerülő Berki Mazsi. Az özvegy lerántotta a leplet újdonsült párjáról, akiben teljes mértékben megbízik.
Három milliárd forintos uniós forrásból fejlesztheti vízgazdálkodási információs rendszerét (Vizir) az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) - jelentette be a szervezet csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Kellemes mediterrán éghajlat, könnyedén lezser hangulat és festői tengerpart sok érdekes látnivalóval - ugye jól hangzik? Bamutatjuk a Côte d'Azur felfedezésre váró helyszíneit, ami az egyik legszebb francia régió. Íme a Côte d'Azur-i legjobb látnivalóinak toplistája az ikonikus városoktól a legszebb természeti helyszínekig,
Egy második személygépkocsi A00-ás kategóriában indul az új üzembentartónál, hiába van neki jobb besorolása a bonus-malus rendszerben. Ezt a szabályt nagyon sokan nem tudják! Figyelnie kell mindemellett a gépjármű tulajdonosának a "2 éves szabályra" is, mivel a besorolás csak ezen időtartam alatt érvényesíthető egy másik személygépkocsira. Ha ez í
Az Európán belüli erőegyensúly megváltozásának idején Spanyolország és Németország vezetői megfogadták, hogy megerősítik szövetségüket, és megduplázták azon tervüket, hogy új pireneusi gázvezetéket építsenek a közös szomszéd, Franciaország ellenkezése ellenére.
A saját célú energiatermelést ösztönözné a kormány az ellátásbiztonság érdekében - többek között erről is beszélt a napokban Dr. Palkovics László, a Technológiai és Ipari Minisztérium minisztere egy konferencián. Ennek keretében a naperőművek engedélyeztetési folyamatait például jelentősen lerövidítenék.
Szombat este ismét hatalmas volt a tét az X-Faktor 2022 Táborában, hiszen ByeAlex, Gáspár Laci és Puskás Peti döntött arról, hogy kiket visz magával a Mentorházba. „Az X-Faktor számotokra véget ért” – ByeAlex már a produkciójuk előtt hazaküldte a versenyzőit Azúr és Papp Dávid egy különös kéréssel érkeztek Alexhez: annak ellenére, hogy egy rapcsa
A Plensys Kft. és a Rufftech Kft. konzorciuma a kis és közepes vállalatok (kkv) részére egy felhő alapú keretrendszert fejleszt. A 333,459 millió forint összköltségű projekt 226,155 millió forint támogatást kapott. A konzorcium fejlesztésének eredménye az informatikai fejlesztéssel foglalkozó kkv-k számára kínál segítséget. A projekt befejezése 202
Az új tehetségek fejlesztése iránti elkötelezettség részeként norelem a közelmúltban a VDI-Racing-Camp legfontosabb támogatójává vált. A 2022-es esemény norelem második rendezvénye volt a VDI-vel történő együttműködésben, miután az első tábor 2019-ben sikeresen lezajlott. Az idei eseményt a németországi Dortmund melletti F&T LaSiSe tesztpályán tart
Nem gondolnánk, de valójában a tudósok már évek óta vitatkoznak az úgynevezett „zuhanyhatásról", és hogy ez miért fordul elő. Most két új kísérlet segített tisztázni néhány dolgot.
A világbajnoki címét megvédeni készülő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Japán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
Átvenné a Budapesten bezáró 35 posta többségét a világ első számú független postai és üzleti szolgáltatási hálózata. A Mail Boxes Etc. álláspontja szerint ez jó lehetőség lehet mindkét vállalat számára a piaci pozíciójuk erősítésére, miközben az érintett hivatalok közszolgálati státusza továbbra is biztosított lenne és a személyzet egy részét is to
17 éve mutatta be Kimi Räikkönen miden idők egyik legnagyszerűbb felzárkózását, hiszen ezen a napon sikerült a 17. helyről rajtolva megnyernie a Japán Nagydíjat. Mindez, persze széles körben dokumentálva van, az azonban, ami utána, a nyilvánosság kizárása mellett követezett, már nincs. A 2005-ös szezonban a McLaren-istálló úgy érkezett meg a szezon
Hatalmas segítséget adott a magyar gazdaságnak az, hogy az elmúlt években már az Európai Unión kívüli, környező országokból is érkezhettek vendégmunkások a minősített munkaerőkölcsönző vállalatokon keresztül azokba a meghatározott hiányszakmákba, ahol már évek óta nem találnak elegendő hazai munkaerőt a cégek. Egy évvel ezelőtt még további lehetősé
Esztergályos Cecília pontosan egy évvel ezelőtt esett túl csípőműtétein, melynek köszönhetően megszűnt minden fájdalma, helyrejött a mozgása és a színpadra is visszatérhetett. A régi hebrencs énjéről és olykor akrobatikus mozdulatairól azonban egy életre le kellett mondania. Sőt néhány hétköznapibbról is: nem guggolhat, hajolhat meg vagy tehet hirt
Nem vették fel a munkát Pécsen a kukások csütörtök hajnalban, arra hivatkoztak, hogy a járművek műszaki állapota nem megfelelő és a bérük is alacsony. 80 százalékos béremelést szeretnének amit a városvezetés irreálisnak talált. Azóta munkába álltak, mert abban megállapodtak a polgármesterrel, hogy tárgyalnak, de ha 15 nap alatt nem sikerül egyezség
Új lendületet kap az informatikatanárok továbbképzése — jelentette be a Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda Alapítvány (HTTP Alapítvány). Jelentősen bővíti továbbképzési palettáját és kapacitását, hamarosan pedig digitális platformon köti össze a pedagógusokat az it-cégekkel az InfoTanár Mentor Program. A 2019-ben indított kezdeményezés a te
A két Teradyne vállalat Walter Vahey vezetésével, a Mobile Industrial Robots (MiR) neve alatt egy autonóm mobil robot (AMR) beszállítóként folytatja működését, felgyorsítva a technológiai fejlődést és piacon elfoglalt vezető szerepet világszerte. Egyesült a Mobile Industrial Robots (MiR) és az AutoGuide Mobile Robots, hogy ezentúl együtt, egy válla