Meg tudnád adni a 'nő' szó definícióját? Nehéz lenne, ugye? Nos, a Victoria's Secret szerint semmi sem definiálhat minket, és ez így van rendjén. Senki miatt nem kell változtatnunk magunkon, hiszen mindannyian egyediek vagyunk.
AZ FKF egyetlen egy kukásautója állt ma munkába, de azt is a Budapesti Közművek vezérigazgatója vezette. Mártha Imre azt mondta, becsületből ült be az autóba, valamint azért, hogy megtudja, milyen a szemétszállítók munkája. Az FKF dolgozói kedd óta sztrájkolnak, magasabb bért és jobb munka-körülményeket szeretnének, a tárgyalások el is kezdődtek, a
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az FKF 360 kukásautójából mindössze egy vonult ki ma hajnalban, így kijelenthető, hogy Budapesten leállt a hulladék begyűjtés, mondta a Népszava beszámolója szerint Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a szerda délutáni városházi sajtótájékoztatón.
Az elmúlt 24 óra alatt érkező újabb csoportokkal 72 ezer fölé nőtt az év eleje óta az olasz partokhoz érkező migránsok száma a belügyminisztérium szerdai adatai szerint.
Moszkva azzal vádolta meg a zaporizzsjai atomerőmű ukrán állampolgárságú, leváltott vezérigazgatóját, Igor Murasovot, hogy "együttműködött" az Ukrán Biztonsági Szolgálattal (SZBU). Ezt ő nem tagadta.
Indiai gyártmányú köhöscsillapító szirupokkal hozható összefügésbe 66 gyermek halála és több súlyos vesebetegség a nyugat-afrikai Gambiában - közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Karácsony Gergely főpolgármester bruttó 200 ezer forint rezsitámogatást ígért azoknak a szemétszállítóknak, akik a sztrájk ellenére is felveszik a munkát.
Nem kétséges többé, a klímaváltozás elleni harcban eljött a cselekvés ideje, ami a vállalatok számára is azt jelenti, hogy növelniük kell fenntarthatóságukat, ez ugyanakkor üzleti lehetőségeket is rejt magában - mondta el Alexandra Petrujinschi, a Strive Carbon & EAC Tradere a Portfolio Energy Investment Forumon tartott előadásában.
A halogén fényszóró a legszélesebb körben használt fényszórótípus, amely szinte minden autóban megtalálható. A halogén izzó úgy működik, hogy a halogéngázzal töltött üvegkapszulába helyezett volfrámszálon keresztül áramot bocsát ki. A gáz rendkívül hőálló, így az izzószál, miután elektromos árammal látják el, felmelegszik és izzik. Ez az oka annak,
Kamikaze drónokkal támadta az orosz hadsereg Kijevet. Az ukrán légierő azt közölte, hogy összesen tizenkét iráni gyártmányú drón repült be célpontok felé déli irányból. Esti háborús hírösszefoglaló.
Október 5. a pedagógusok világnapja, de ez a nap más szempontból is igen jelentős a 2022-es évben: cikkünk megjelenése idején már zajlik a pedagógusok demonstrációja a Kossuth téren, azután, hogy napközben sztrájkkal és polgári engedetlenséggel tiltakoztak a közoktatás helyzete miatt. A tanársztrájk azonban nem hazai sajátosság: sőt, Amerikában az
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. nem bocsátja el a sztrájkoló munkavállalóit – közölte a budapesti városháza a Facebook-oldalán szerdán.
Egy budapesti vendéglátó ipari egység ellenőrzése során súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A feltárt hibák és hiányosságok miatt a szakemberek az étterem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették, továbbá 95,3 kg élelmiszert kivo
Az energiaválság súlyos szakaszába lépett, az EU-nak meg kell fontolni a gázárak ideiglenes korlátozását, továbbá a villamosenergia-termeléshez felhasznált gáz árplafonjának bevezetését - írta Ursula Von der Leyen az Európai Bizottság elnöke az uniós tagállamok vezetőinek szerdán küldött levelében.
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest szerda kora estére a reggeli szintekkel összevetve, napközben új mélypontra került az euróval szemben az árfolyam.