Nemes egyszerűséggel csak „nonszensznek” nevezte az FIA döntését Mattia Binotto. A Ferrari csapatfőnöke azon akadt ki, hogy az utolsó kanyarban történt incidens miatt megbüntették Charles Leclercet, aki így egy pozíciót visszaesett. A monacói pilóta Sergio Pérezzel csatázott a Japán Nagydíj végén, az utolsó kanyart elrontotta, le kellett vágnia a s
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A szlovén parlament csütörtökön megszavazta az energiaárak csökkentését célzó intézkedéscsomag módosítását: a korábbi 40 millió euróról 86 millió euróra emelték a támogatások összegét, amelyből a vállalatok energiaköltségeik 50 százalékát fedezhetik a korábban meghatározott 30 százalék helyett - közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV).
Holtan találták meg hétfő reggel lakásában Florin Zalomirt, a 2012-es londoni olimpián ezüstérmet nyert román kardválogatott volt tagját. Az első információk szerint öngyilkos lett.
Egy Jim Blasko nevet viselő kriptofanatikus nemrégiben egy olyan állítással rukkolt elő, amely szerint megszerezte Satoshi Nakamoto első hivatalos bitcoin
Bár csökkent az állampapírok háztartásoknál lévő állománya, van egy olyan konstrukció, amelyre most nagyon rákattantak a magyarok: augusztusban már meghaladta a 300 milliárdot a Diszkont Kincstérjegyben lévő lakossági megtakarítás, ami nagyon meredek felfutás az elmúlt évek elenyésző keresletéhez képest. Mindeközben a befektetési alapok is főszerep
Kihúzták a Hatoslottó 2022/40. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 41. héten 540 millió forintért játszhatnak majd a szerencsevadászok a hatos lottón.
A jövő héten folytatódik a nagyrészt napos, száraz őszi idő, bár kisebb záporok előfordulhatnak. A legmagasabb hőmérséklet 15-20 fok között alakul, a hét vége felé kissé melegebb lesz.
Spórolásra szólította fel az embereket a francia kormány. Az a cél, hogy két éven belül a háztartások tíz százalékkal csökkentsék az energiafelhasználásukat – hangzott el az M1 Híradó műsorában.
A házigazda kínai válogatott nyerte a férfiak versenyét a Csengtuban rendezett asztalitenisz csapat-világbajnokságon, miután a vasárnapi döntőben 3-0-ra legyőzte a német együttest.
Spórolásra szólította fel az embereket a francia kormány. Az a cél, hogy két éven belül a háztartások tíz százalékkal csökkentsék az energiafelhasználásukat – hangzott el az M1 Híradó műsorában.
A csiklandozás a lefegyverzés, a szociális feszültségek enyhítésének és a kötődésnek egyik módja is. Azonban rengeteg rejtély maradt még vele kapcsolatban. A legnagyobb közülük: vajon miért nem tudjuk magunkat csiklandozni?
Az Oregoni Állami Egyetem sörfőzés-fejlesztéssel foglalkozó kutatói és egy biomérnök csoport létrehozott egy genetikailag módosított élesztőtörzset, ami a fermentáció során lényegesen markánsabbá teszi a sör komlóaromáját.
A sérült Bánhidi Bencét szegedi klubtársa, Rosta Miklós váltotta a jövő heti Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott keretében.
Nagy mosollyal állt rajthoz Novák Katalin köztársasági elnök futótársával a Spar Budapest Maratonon és nagy mosollyal is ért célba. Az is kiderült, miről beszélgetett a 10 kilométeres távon Lengyel Zsófi paratriatlonistával.
Az Art Market Budapest nem pusztán a közép- és kelet-európai régió vezető nemzetközi vására, hanem európai összehasonlításban is a jelentősebbek közé tartozik. Idén négy kontinens közel harminc országából érkező 116 kiállítója több ezer alkotásával várja a közönséget a Bálna Budapest épületében.
Azt akarták elérni, hogy valódi otthonban élhessenek a súlyosan fogyatékos felnőtt gyerekeik. Hiába nyertek azonban másodfokon is, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság felülvizsgálatot kért a Kúrián.
A rosszul alakuló talladegai versenye után Joey Logano azonnal visszavágott, és megszerezte a pole-t Charlotte-ban, miközben Chastain a falban kötött ki. Logano idei harmadik pole pozícióját szerezte meg, miután William Byront megelőzve a leggyorsabbnak bizonyult, ezzel megszerezte a harmadik pole pozícióját a 2022-ben, pályafutása során pedig 25.
Bizarr incidens szakított félbe egy Brazíliában megrendezett születésnapi bulit: a hangulat épp a tetőfokára hágott, amikor a váratlan, sokkoló esemény bekövetkezett.
Fernando Alonso mellett kezdte, Fernando Alonso mellett zárta a Japán Nagydíját Sebastian Vettel. Először a centiken, másodszor az ezredeken múlt. Közben pedig a verseny embere lett.