A Máltai Szeretetszolgálat 1989-es megalakulása óta részt vesz a világ menekültjeivel kapcsolatos segítségnyújtásban. A magyar lakosság a szeretetszolgálatot a honi szociális ellátórendszer különböző ágaiban végzett munkával azonosítja. Mára azonban a szeretetszolgálat működési területe ennél sokrétűbb. Nincs olyan szelete a szociális ellátásnak, a
Weinstein történeteiben központi helyet foglal el a képzelt valóság összes megnyilvánulása a maga borzongató, igaziélet-helyettesítő természetének leírásával.
Kellemetlen malőr miatt váltották le a brit kereskedelmi minisztert: több szemtanú is megerősítette, hogy Conor Burns spicces állapotban egy fiatal férfi combját taperolta.
Magyarország a legjobbakat összegyűjtő első kalapból várta az Európa-bajnoki selejtezők sorsolását, amit a németországi Frankfurtban, a 2024-es Európa-bajnokság egyik helyszínén tartottak.
Az SZDSZ volt elnöke azt is elárulta, miért beszélt vele indulatosan Gyurcsány Ferenc, és arról is beszélt, szerinte milyen utakon ment félre az SZDSZ. A Spirit FM Harcosok klubja című műsorában Fodor Gábort, az SZDSZ volt elnökét kérdeztük.
Érzelmekkel és indulatokkal telve beszélt Pierre Gasly a darus kocsis esetről a szuzukai futam után. A veszélyt okozó FIA szerinte tiszteletlen volt az ezen a pályán elhunyt Jules Bianchival szemben, és elismerte, nagyon megijedt.
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is meglepődött azon, hogy teljes pontszámokat osztottak a Japán Nagydíj után. Suzukában kalandosan indult a verseny, ugyanis másfél kör után már a Safety Car-nak kellett a pályára lépnie. Carlos Sainz összetörte Ferrariját, míg Alex Albon erőforrások gondok miatt félre állt. Sebastian Vettel megforgott a vizes p
A napraforgó közel 70 százalékát learatták Zala megyében, a 6 ezer hektárnyi területen 2,5 tonna volt az átlaghozam - tájékoztatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke az MTI-t.
A hazai cégek 66 százaléka tervezi visszafogni informatikai fejlesztéseit az energiaárak jelentős növekedése miatt - derül ki az IVSZ és a Makronóm Intézet közös kutatásából. A szövetség szerint azért is aggasztó ez az eredmény, mert a gazdaság versenyképességének megtartása, növelése érdekében épp a technológiai modernizációval elérhető hatékonysá
Érdekes részletre bukkantunk a jegybank szeptember végén megjelentetett inflációs jelentésében, a költségvetési folyamatokat elemző résznél. Ebben ugyanis az MNB közgazdászai bemutatják a KATA-módosítás lehetséges következményeit.
Az OPEC+ a héten megállapodott a globális olajkínálat drasztikus csökkentéséről, melynek hatására az olajár a hónapok óta tartó esésből visszapattant. Ha a fordulat tartósnak bizonyul – márpedig gyanús, hogy az OPEC-nek a lépéssel feltett szándéka az olajárak magasan tartása -, az azt jelenti, hogy itt az ideje, újra megnézni az amerikai tőzsdén je
Katar növelni tervezi cseppfolyósítottföldgáz-termelését az északi mező déli szakaszának (NFS) fejlesztésével, amit részben a TotalEnergiest francia céggel valósít meg.
A vasárnapi telihold feszültsége után jóval békülékenyebbnek ígérkezik a hangulat. És mi vár a szinglikre? Heti szerelmi horoszkóp következik Székelyhidi Ágnes asztrológustól.
Alex Jones Infowars nevű oldalán azt állította, a Sandy Hook iskolában nem is történt vérengzés, a gyerekeiket gyászoló szülők színészek. Most hatalmas árat fizethet érte.
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Szerzőnk ma felfedi, milyen külső tulajdonságokból tudod felismerni a Kos, Oroszlán és Nyilas aszcendensűeket.
Egy jogvédő szervezet szerint Sarina Esmailzadeh családját folyamatosan zaklatták, hogy elhallgattassák a közösségi médiában is aktívan demonstráló lányt.
A Feedback Europe nevű környezetvédelmi szervezet napokban publikált tanulmánya szerint az EU-ban több élelmiszert dobnak ki, mint amennyit importál a közösség, márpedig a mostani megélhetésiköltség-válságban ez sokat ront az EU élelmezésbiztonságán.
Mads Ostberg győzelmével növelte előnyét az Ózd Rallyt követően Vincze Ferenc és Velenczei Ádám előtt. Íme, a bajnokság nem hivatalos frissített állása. Mads Ostberg ötödik futamán ötödik győzelmét aratta az Ózd Rallyt követően, így 12.9 pontra növelte előnyét Vincze Ferenc előtt, míg a bajnokság harmadik helyén az egy futamgyőzelemmel rendelkező
Fontosnak tartja, hogy az emberek merjenek beszélni erről a problémáról és kérjenek segítséget, mondta a Családi körben Keresztes Ildikó a műsor témájaként szolgáló demenciáról. A Máté Péter-díjas énekesnő ugyanis édesanyja és nagynénje által maga is érintett.
Már várják a jelentkezőket Az álommeló című üzleti realityműsorba, amelyben Balogh Levente keresi majd elnöki asszisztensét. Az üzletembert arról faggattuk, miért vágott bele a Donald Trumpról is ismert formátumba, és milyennek képzeli leendő kollégáját. Az is kiderült, milyen főnök Balogh Levente, és miért nem vágta át eddig soha senki.
Többen vannak, akik fontosnak tartják a nyugdíjas években megfelelő anyagi helyzetet biztosító öngondoskodást - derül ki a K&H idei második negyedévben készített biztos jövő reprezentatív felméréséből. A megkérdezettek 87 százaléka látja úgy, hogy az öngondoskodásra szükség van, nem lehet csak az állami juttatásokra számítani, szemben az egy év