2022. október 8. szombat

okt. 8
17:30
Gyászba borult az ország: kiderült, mikor kísérik utolsó útjára a magyar zenészlegendát (Blikk)
A legendás művész életének 80. esztendejében hunyt el.
okt. 8
17:33
11 ezer forintba került fejenként egy nyári éjszaka (Üzletem)
Idén nyáron országosan 17,5 százalékkal nőtt a bruttó szobaárbevétel tavalyhoz képest, a foglalások darabszáma 7,4 százalékkal gyarapodott a Szallas.hu adatai szerint.
okt. 8
17:33
Lakatos Márk: Kajdi Cylát sem az iskolái miatt válogatták be a tévébe (rtl.hu)
Hanem a bohóckodása miatt. Ahogy amúgy őt is, de ez így van jól.
okt. 8
17:36
Alsó-Szászországban vasárnap a német kormány politikájáról is szavaznak (Infostart)
Immár hagyománnyá vált, hogy Németországban a tartományi választásokon a szavazók nem csupán a helyi ügyekről mondanak véleményt, a szavazás üzenet a központi kormánynak is. A hét végén Alsó-Szászországban a választók az Olaf Scholz kancellár vezette koalíció válságkezeléséről is ítélkeznek.
okt. 8
17:36
Bécsben ünnepelte fennállása 40. évfordulóját Orbán Viktor egyetemi focicsapata (444.hu)
Az Unitas összetartására, amit Nagy Andor bécsi nagykövet hívott össze, hivatalos volt a miniszterelnök is, de a prágai uniós csúcs közbeszólt.
okt. 8
17:36
Facundo Arana: Megtisztelő, hogy részt vehetek a Dancing with the Stars-ban! (Ripost)
Az argentin színész nagyon izgatottan várja a kezdést.
okt. 8
17:39
Így rázta le a tankerület a terézvárosi polgármestert, aki a kirúgott kölcseys tanárokról akart beszélni (SzMo)
Szerinte az iskolai ügyek a tankerületre tartoznak, és ők sem akarnak beleszólni abba, hogy az önkormányzat hogyan és kikkel látja el feladatait.
okt. 8
17:39
Oroszország új parancsnokot nevezett ki az ukrajnai hadműveletek élére (Demokrata)
Szergej Szurovikin tábornok korábban a szíriai orosz erők vezetője és az orosz légierő parancsnoka is volt.
okt. 8
17:39
Orient Star Diver 1964 2nd edition & IWC Aquatimer I Őszintén: órákról (Kronometer)
Bemutatjuk az új Orient Star Diver 1964 2nd Edition órákat (RE-AU0602E zöldben és RE-AU0601B feketében), valamint egy már kifutott, de karakteres, IWC Aquatimer Kronográfot is! Ti melyik fajta órát vennétek…
okt. 8
17:39
Moszkva új parancsnokot nevezett ki az ukrajnai hadműveletek vezetésére (Mandiner)
Az orosz nyugati katonai körzet élén múlt héten történt személycsere.
okt. 8
17:39
Új parancsnokot nevezett ki Moszkva az ukrajnai hadműveletek vezetésére (Magyar Nemzet)
Szergej Szurovikin tábornok a szíriai orosz erők vezetőjeként megkapta az Oroszország Hőse kitüntetést.
okt. 8
17:39
Az análgyöngyös sakkozó után a vibrátorral csaló pókeres kaszált hatalmas összeget (rtl.hu)
Mintha rossz tendencia lenne kibontakozóban az ülve játszott sportoknál.
okt. 8
17:39
Tibi atya parazitának nevezte noÁr-t, aztán kénytelen volt gúnyosan bocsánatot kérni (rtl.hu)
Az alkoholpárti influenszer felrótta, hogy a tanártüntetések mögötti mozgalom drága holmikkal gyűjt pénzt, mint afféle élősködő a társadalmi problémák testén. A kommentelők jó része lesöpörte Tibi atya meglátásait, noÁr pedig elmondta, mi mindenre költik a befolyt pénzt.
okt. 8
17:42
Kiküldetésben Magyarországon: lakhatási támogatás külföldi dolgozónak (Adózóna)
Magyarországon kiküldetésben lévő, külföldi és egyben külföldi adóilletőségű dolgozónak adható-e adómentesen lakhatási támogatás? – kérdezte olvasónk. Horváthné Szabó Beáta adószakértő válaszolt.
okt. 8
17:45
Halloweeni maszkban terrorizálták a gyerekeket a nevelők a horrorbölcsiben (BorsOnline)
Azt akarták elérni, hogy jól viselkedjenek a gyerekek, de ők halálra rémültek.
okt. 8
17:45
Filléres tippek, amikkel otthonunkban tarthatjuk a meleget: íme (Life)
Egyre többen foglalkoznak azzal, hogy optimalizálják a fűtésüket és a lehető legtöbb meleget az otthonukban tartsák. Íme, néhány tipp, ami segíthet.
okt. 8
17:45
Félelmetes belegondolni, hogy mi lesz télen, már szeméttel fűtenek Lengyelországban (BitcoinBázis)
Lengyelország ideiglenesen felfüggesztette a környezetvédelmi korlátozásait, hogy az emberek jövő áprilisig szénnel fűthessék otthonaikat, ezzel is enyhítve a súlyosbodó energiaválság
okt. 8
17:48
Újabb kulisszatitok: erre neveli Vilmos herceg gyermekeit a nagymamájukkal kapcsolatban (Metropol)
Egy újonnan megjelent könyv felfedi a királyi család titkait, köztük azt, hogy Vilmos mit gondol apja, Károly király feleségéről, Kamilláról.
okt. 8
17:48
Veszélybe sodorhatja a gazdaságot az országos energiahiány a dél-afrikai elnök szerint (Alternatív Energia)
Rövid távon sem lehet számítani az energiaválság javulására a Dél-afrikai Köztársaságban, az országos áramhiány veszélybe sodorhatja a gazdaságot - figyelmeztetett hétfőn Cyril Ramaphosa elnök.
okt. 8
17:48
Széles körűen alkalmazható a Pöttinger Amico fronttartály (Agroinform)
Tarlóhántóval kombinálva lehetőséget nyújt akár a műtrágyázás és a takarónövény egyidejű vetésére.
okt. 8
17:48
Moszkva új parancsnokot nevezett ki az ukrajnai hadműveletek vezetésére (ATV)
Szergej Szurovikin tábornok személyében új parancsnokot nevezett ki az orosz védelmi minisztérium az ukrajnai háborúban részt vevő erők élére - közölte a tárca szombaton.
okt. 8
17:51
Moszkva új parancsnokot nevezett ki az ukrajnai hadműveletek vezetésére (Magyar Hírlap)
Szurovikin korábban a szíriai orosz erők vezetője és az orosz légierő parancsnoka is volt.
okt. 8
17:51
Újabb cég jelentette be, hogy kiállnak a tanárok mellett: Ingyenbérletet kínálnak a megfenyegetett pedagógusoknak (Nyugati Fény)
Mint írták, a maguk módján szeretnék kárpótolni a megfélemlített tanárokat.
okt. 8
17:51
Tízezres tömeg Budapesten, megfuttatták a nagyköveteket is (Magyar Nemzet)
Ma a rövidebb futótávok napjával elkezdődött a 37. Spar Budapest Maratonfesztivál.
okt. 8
17:53
A lombardiai körversenyt a címvédő Pogacar nyerte (Magyar Hírlap)
A Hulló falevelek névre keresztelt évadzáró egynapost nem tudta befejezni Valter Attila.
okt. 8
17:53
Tizenkilencen futottak ki Gulácsi mezében a pályára (Magyar Nemzet)
Az RB Leipzig a Mainz elleni Bundesliga-mérkőzés előtt üzent a műtétre váró kapusnak.
okt. 8
17:54
Volt világelsőt kell legyőznie Cicipasznak az elsőségért (Infostart)
Az orosz Medvegyev feladta a mérkőzést.
okt. 8
17:54
Döbbenetes javulás: Az SMA-s Zente így segít a szüreten (Ripost)
Szívmelengető videó terjed a neten.
okt. 8
17:57
Jó hírt kaptak a nyugdíjasok: Ekkor érkezik a nyugdíjprémium és nyugdíj-kiegészítés is (BorsOnline)
A Magyar Államkincstártól érkező pénzátutalások november 11-én futnak majd be a bankszámlákra.
okt. 8
17:57
Kövér László: A legélesebb fegyver a józan ész és a tiszta lelkiismeret (Demokrata)
Az Országgyűlés elnöke a székelyföldi Nagytusnádon mondott beszédet.
okt. 8
17:57
Gábor György: Agyatlan és lelketlen ítéletvégrehajtók (Mandiner)
E fenyegetőző személyek az oktatásról mit sem tudó ostoba alakok, avagy tudatos és mindenre elszánt gazemberek?
okt. 8
17:59
Gyengülnek a valuták, a dollár csak félszemű a vakok közt! (Mandiner)
Miért félnek a piaci szereplők az erős dollártól? Mert évekig hatalmas, úgynevezett carry trade üzletelés folyt az amerikai dollárral szemben, amely arra a „fogadásra” épült, hogy a folyamatos pénznyomtatás és kamatcsökkentés soha nem okoz inflációt – összegezte a jelenlegi valutaingadozásokat Daniel Lacalle spanyol közgazdász, aki alapkezelőként
okt. 8
18:00
Nyerő páros: Megyeri Csilla nem hagyta, keményen kibukott belőle: "Azt hiszi a Madách-ban van?!" (Blikk)
Éppen vele került kemény összetűzésbe.
okt. 8
18:00
Új parancsnokkal fordítana a hadiszerencsén Moszkva (vg.hu)
A frissen kinevezett parancsnok korábban a Szíriában bevetett orosz kontingens vezetője volt.
okt. 8
18:06
Bizarr gyász: már öt amerikai államban lehet komposztálással temetkezni (Infostart)
Az elhunytak testét faforgáccsal bélelt acéltartályba helyezik, így a test bomlása során komposzttá alakul, melyből új élet csírázhat ki.
okt. 8
18:06
Német védelmi miniszter: az orosz hatóságoknak nincsenek lelkiismereti aggályaik (ATV)
A NATO-nak többet kellene tennie a közös biztonságért, hogy megvédhesse magát Oroszországgal és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szemben - mondta Christine Lambrecht német védelmi miniszter szombaton Litvániában.
okt. 8
18:09
Erősíti franchise-hálózatát a Spar (BorsOnline)
Tovább bővíti a Spar Magyarország a partnerprogramját. Az elmúlt tíz év sikerei, illetve a piaci folyamatok arra sarkallják az áruházláncot, hogy tovább fejlessze a családi vállalkozásokon alapuló, mintegy háromezer munkavállalónak stabil megélhetést biztosító üzlethálózati koncepciót.
okt. 8
18:09
Berlin szerint a NATO-nak többet kellene tennie a közös biztonságért (Magyar Hírlap)
A német védelmi miniszter országa Litvániában állomásozó csapatait látogatta meg.
okt. 8
18:09
Észt szupertehetséget igazolt a Prema (Racing)
A Prema Racing megerősítette, hogy Paul Aron lesz az egyik versenyzőjük a Formula 3-as bajnokság következő kiírásában. A Mercedes 18 éves juniorja szinte kizárólag az olasz csapatot erősítette az együlésés versenyautókkal való karrierje során. Az észt tehetség 2019-ben mutatkozott be az olasz Formula 4-ben és azt követően a 2021-es és a 2022-es éve
okt. 8
18:11
Novák Katalin a családjával érkezett Ágasegyházára, a vendégek hatalmas tapssal fogadták (BorsOnline)
A köztársasági elnök családjával érkezett a helyi népdalkör jubileumára.
okt. 8
18:12
Befejeződött a piac felújításának második üteme Sándorfalván (ProfitLine)
Befejeződött a piac felújításának második üteme Sándorfalva központjában. A beruházás 100 millió forintból valósult meg, uniós támogatással - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
okt. 8
18:12
Hogy kerülheti el az edzés utáni izomlázat? (WebBeteg)
A szakértők körében még folyik a vita arról, hogy tulajdonképpen mi is okozza az izomlázat. Ma már nem tartja magát az az elképzelés, miszerint az izomlázért az izomrostok közt felgyülemlett tejsav a felelős. De mi történik valójában a szervezetben, és hogy előzhető meg a kellemetlen izomláz?
okt. 8
18:12
Lassan a nullához közelítenek a hazai dízelkészletek - Jön az üzemanyaghiány? (Portfolio)
Már csak egy-két hétre való gázolaj maradhatott a magyarországi biztonsági tartalékban, miután október elején újabb jelentős mennyiséget értékesíthetett belőle a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ).
okt. 8
18:12
Hogyan reagálj a szirénára? Videón a rossz és a jó megoldások! (Autónavigátor)
Sokakban él az a tévhit, hogy a sziréna hallatán meg kell állni, ám ez nem így van. A megkülönböztető jelzéssel
okt. 8
18:15
Tragédia: téves GPS-jelzés okozta a kétgyermekes apa halálát (BorsOnline)
Szakadékba vezette a navigációs készülék a kétgyermekes apát. A család szerint megelőzhető lett volna a borzalmas esemény.
okt. 8
18:15
II. Erzsébet portréját rajzolta az égre egy pilóta, két órán keresztül repült ezért (SzMo)
Egy kórháznak gyűjtött pénzt, a portré 105 kilométer hosszúra és 63 kilométer szélesre sikerült.
okt. 8
18:15
Hónapokig feküdt kómában a háromgyermekes édesapa: családja ott volt, amikor kinyitotta a szemét (Life)
A háromgyerekes családapa egy szörnyű baleset következtében esett kómába. Az elgázolt férfi hosszú hónapok után végre kinyitotta a szemét, a megható pillanatot pedig a családja videóra vette.
okt. 8
18:15
LMP-s tisztújítás a zöldfordulat jegyében (Magyar Hírlap)
Ferenczi István ment, Szilvágyi László jött.
okt. 8
18:15
A család a nemzet alapja (Magyar Nemzet)
Ezért is épített ki a kormány olyan családtámogatási rendszert, amely minden élethelyzetben segítséget nyújthat a családoknak - jelentette ki Hornung Ágnes.
okt. 8
18:15
Kipakoltuk a táskáinkat: milyen kozmetikumok nélkül nem megy ki soha egy nő a zord külvilágba? (egy.hu)
Szeretjük magunkkal hordani azokat a tárgyakat, amikre napközben bármikor szükségünk lehet. Ezek között általában valamilyen kozmetikum is megtalálható: van, aki motorozni is rúzzsal megy, pedig akkor még táskát se visz. Más a szempillaspirálra esküszik vagy a parfümre. Körbenéztünk a szerkesztőségben, kinek milyen szépségápolási termék lapul a tás

Keresés