Az FBI elegendő bizonyítékot gyűjtött össze ahhoz, hogy Hunter Biden ellen vádat emeljen adóügyi bűncselekmények és fegyvervásárlás során tett hamis nyilatkozat miatt.
Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere felháborodott a fővárosi posták bezárásán. A Fidesz politikusa a közösségi oldalán osztott meg egy videót, amelyben közli, hogy egy levéllel fordult a Magyar Postához.
Az 1962-es kubai rakétaválság óta még soha nem leselkedett akkora nukleáris fenyegetés a világra, mint most Vlagyimir Putyin orosz elnök fenyegetődzése miatt - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök egy New York-i kampányrendezvényen csütörtökön.
Magyarország déli határánál idén már 195 ezer illegális migránst állítottak meg a hatóságok. A határsértők a csütörtöki napon is jelentős nyomás alatt tartották a határvédelmet.
Feladta magát egy férfi, aki kedden erdőkertesi házának udvarán ötször megszúrta ismerősét - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
Az idén október 20-án mozikba kerülő Blokád készítői arra vállalkoztak, hogy a rendszerváltozás utáni Magyarország első nagy politikai és gazdasági krízisén keresztül bemutatják az első szabadon választott miniszterelnök, Antall József politikai pályafutásának és magánéletének két meghatározó korszakát.
A kínai vállalat a napokban egy új okostelefont dobott piacra Xiaomi Redmi Note 11R néven, mi pedig megmutatjuk nektek, hogy mit kell tudni a készülékről. A Xiaomi szeptember 30-án hivatalosan is bemutatta a már régóta pletykált Xiaomi Redmi Note 11R okostelefont. A termék Kínában jelent meg szürke fekete és kék színben. A globális piacra viszont
A gyógyszerfejlesztés új kémiai módszereinek kidolgozásáért három tudós, Carolyn R. Bertozzi amerikai, Morten Meldal dán és Karl Barry Sharpless amerikai vegyész kapja az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint. Az elismerést az úgynevezett klikk-kémia és a bioortogonális kémia kifejlesztésé
Meghan Markle Spotify-podcastja, az Archetypes a héten tért vissza, miután II. Erzsébet királynő halála után rövid szünetet tartott. Sussex hercegnéje először augusztusban indította el a podcastot, de a szeptember elején elhunyt uralkodó iránti tiszteletből szüneteltette az új epizódok kiadását.
Napjaink politikusai közül egyre többen képtelenek a normalitás minimumához visszalépni, inkább a modernizáció vívmányai mögé próbálnak megbújni félresikerült ötleteikkel.
A nemzetközi bankszövetség, a SWIFT olyan infrastruktúrát fejlesztett ki, amely lehetővé teszi a különböző CBDC-k és tokenizált eszközök integrációját a
Elégedetlenek a nyugdíjas szervezetek a nyugdíjkiegészítés mértékével, attól tartanak, hogy az idősek jelentős részének tovább romlik az életminősége mondta el Hegyesiné Orsós Éva a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának soros elnöke a Népszavának. A Magyar Közlönyben szeptember 5-én megjelent rendelet szerint ugyanis 4,5 százalékkal emelkednek
Az eredeti felhívás szerint 2022. decemberének végéig lehetett volna beadni a támogatási kérelmeket az öntözési közösségeket támogató felhívásra. Mutatjuk a pályázati feltételeket.
Meghalt egy kerékpáros, akit személyautó gázolt el péntekre virradó éjjel a Zala megyei Liszó közelében - közölte a police.hu oldalon a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Svájc második legnagyobb bankja, a Credit Suisse pénteken azt közölte, hogy ajánlatot tett legfeljebb 3 milliárd svájci frank értékű senior kötvény visszavásárlására, ezzel próbálva csillapítani a befektetők aggodalmait az október végén esedékes stratégiai felülvizsgálat előtt - számolt be a Reuters.
Az Indianapolis Colts hosszabbítás után 12-9-re nyert a Denver Broncos otthonában a profi amerikaifutball-liga (NFL) ötödik játékhetének csütörtöki nyitómérkőzésén.
A árt viadal különösen fontos, hiszen a Korda Racing mindhárom párosa a bajnoki címért verseng, így létfontosságú a jó eredmény elérése. Például az idén öt versenyből ötször a második helyen végző, az abszolút összetettjében 1 pont hátrányban lévő Vincze Ferenc és Németh Gergely végre győzni akar, míg az ORC-ben a Foczkó Ákos, Madarász Szabolcs duó
Továbbra sem tud jelentősen erősödni a forint az euróval szemben, a 420 feletti árfolyam pedig azt jelenti, hogy a hangulat romlásával bármikor láthatunk új történelmi csúcsot a jegyzésben. A héten elindultak az MNB új likviditásszűkítő lépései, de egyelőre azok sem hoztak komoly áttörést.
Tavaly folytatódott a főváros körzetének „fánkosodása”: míg középen egyre apad Budapest lakossága, a környező települések lélekszáma tovább duzzad az újonnan betelepülőktől. E nyereségen azonban korántsem egyenletesen osztozik a Budapest agglomerációját alkotó 80 település. A legfrissebb statisztikai adatok alapján új költözési irányok látszanak ki
A fitnesztermeknél a költségszerkezet 30-35 százalékát adják az energiaszámlák, már akkor is gazdaságtalan lenne a működés, ha duplájára emelkednének, de ennél jóval nagyobb mértékű drágulás jön, a terembérletek áremelése nem megoldás, mert a rezsi olyan mértékben emelkedik, és még nagyobb mértékben fog a fűtésszezon beköszöntével, hogy azt nem leh