Magyarországon 2007 óta emlékeznek meg a donáció és transzplantáció világnapjáról, amelynek kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a szervadományozás és az ezzel kapcsolatos tájékoztatás fontosságára. Berente Judit, az MSZSZ (Magyar Szervátültetettek Szövetsége) elnöke elmondta, hogy a világnapi rendezvények lehetőséget adnak arra is, hogy a sz
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyszerűsített havi adó- és járulékbevallási megoldást kínál az átalányadózó egyéni vállalkozóknak az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban.
Három milliárd forintos uniós forrásból fejlesztheti vízgazdálkodási információs rendszerét (VIZIR) az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) – jelentette be a szervezet. Az OVF térinformatikai és alap it-infrastruktúrájának fejlesztését célzó fejlesztés pénzügyi alapját a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) 2014-2020 közötti,
Az OPEC-országok határozata a kőolaj-kitermelés csökkentéséről alternatív beszerzési források felkutatására kényszeríti az Egyesült Államokat - közölte az amerikai elnök csütörtökön.
Minden ősszel keressük a Szent Grált az őszi fáradtság ellen. Most a gyógynövények között keresgélve itt az 5 legalkalmasabb gyógynövény erre a problémára!
Idén nagy divat a rókamotívum. Többektől hallom, hogy szeretnének egy rókaformájú ajtódíszt, de drágállják a kézművesek kínálatát. Megpróbáltam, milyen otthon két kupac forgácsból, három makkból és egy darab akáckéregből rókát készíteni.
Szinte nem változott a forint árfolyama péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben – közölte az MTI.
Most négyszer annyi új fertőzöttet, háromszor annyi kórházi ápoltat és 20%-kal több halálesetet mutatnak a koronavírus-statisztikák, mint egy évvel ezelőtt. Ugyanakkor Jakab Ferenc virológus úgy látja, idén jobban kell majd tartani a influenzavírustól mint a koronavírus omikron variánsától - számolt be az atv.hu.
Egy év, a világjárvány okozta kényszerpihenő után visszatért az egyik legcsillogóbb esemény, a Femcafe Inspiráló Nők Gála. A portál már negyedik alkalommal kereste azokat a hölgyeket, akik tevékenységükkel, hozzáállásukkal, személyiségükkel példaként szolgálhatnak mindenki számára. Olvasóink 7 kategóriában, online adhatták le szavazataikat a számuk
Az energetikai fegyvert a gazdasági háborúban Európa és Oroszország is használja - jelentette ki Orbán Balázs a Partizánnak adott interjújában. A miniszterelnök politikai tanácsadója elmondta: az államcsőd szcenáriót "senki nem gondolhatja komolyan, aki valóban látja a makrogazdasági és költségvetési folyamatokat".
A Magyar Közlönyben szeptember 6-án éjjel jelent meg a friss rendelet, amely szerint a jövőben a Szép-kártya kibocsátója kivethet egy egyszeri 15%-os díjat bizonyos fel nem használt összegek után. Az új szabályozás lényeges változtatásokat hoz a kártyákra utalt összegek felhasználásában.
Október 14-én és október 21-én egyedi összművészeti produkció részesei lehetnek a nézők az Átrium Filmszínházban. A Robert Schumann dalciklusa nyomán készült Dichterliebe – A tizenkét óriás című előadásban egy elképzelt szerelmi történet elevenedik meg együtt a filmvásznon, a zenében és a színpadon. Robert Schumann Dichterliebe dalciklusából Balo
Estek az árak a terménypiacokon Amerikában és Európában is. Chicagóban a búza 1,9 százalékkal, a kukorica 1,2 százalékkal, a szójabab pedig 0,7 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. A repce a maga 1,2 százalékos áremelkedésével kivételnek számított. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmányb
Az 1962-es kubai rakétaválság óta nem álltunk ennyire közel egy nukleáris Armageddonhoz - közölte Joe Biden amerikai elnök, aki szerint az orosz haderő "jelentősen alulteljesít" az ukrán fronton.
Domináns teljesítménnyel, idő előtt biztosította be a Formula 2-es bajnoki címét Monzában Felipe Drugovich. A brazil fiatal remeklése jutalmául egy F1-es csapattól kapott szerződést. Ő lett ugyanis az Aston Martin tartalékversenyzője. A 22 éves brazil az elmúlt kis időben többnyire a csapat központjában végzett szimulátoros munkát, ám a Sky Sports-
Krétarajzok fogadták a Külső-pesti Tankerületi központhoz érkezőket ma reggel. A sztrájkoló, elégedetlenkedő tanárok – és úgy tűnik, diákok – mumusaihoz ma látogatást terveztek a Karinthy Frigyes Gimnázium pedagógusai.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok – a Kos új képzettséget szerezhet, a Szűz értékes információkhoz juthat hozzá, a Skorpióra új lehetőségek várnak. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint.