Elképesztő izgalmakat hozott a K&H MNEB Sim Liga harmadik fordulója, melyet a chicagói utcai pályán rendeztek. Az időmérő edzésen – idén már sorozatban harmadszor – ismét Simon Tamás bizonyult a leggyorsabbnak megelőzve nagy riválisát, Tóth Dávidot. Az első futamon jól jött el a mezőny, és már az első körökben kialakult a top 3 sorrendje. Simon
Magyar Fitnesztermek Országos Szövetségének főtitkára szerint állami segítség nélkül tömeges bezárások jönnek, és az komoly egészségügyi következményeket hozna.
Az elmúlt 10 évben 1500 milliárd forintot fordított a kormány a vasút fejlesztésére a járművek nélkül, a Budapest - Hatvan vonalszakasz felújítása 160 milliárd forintba került, ami az elmúlt évtized összes vasúti fejlesztési forrásának több mint 10 százaléka - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára pént
Florida államban hatalmas pusztítást végzett az Ian hurrikán. A 86 éves Karen Lauder házát is elöntötte a víz, ám a kerekesszékes asszony nem volt hajlandó elhagyni a házát.
Azonosítatlan drón robbant fel a Kaluga megyei Sajkovka katonai repülőterén, ahol egy orosz nehézbombázó repülőezred állomásozik - közölte Vlagyiszlav Sapsa, a régió kormányzója.
Évi 2000 kilowattóráig jár a rezsicsökkentett áramár a lengyel lakosságnak, felette piaci árat kell fizetni és külön támogatást kapnak a villannyal fűtők, illetve aki nagyon spórol, díjcsökkentést érhet el – ezek azok a főbb elemek, amelyek a lengyel szejm által ma megszavazott árampiaci rezsicsökkentés kereteit szabályozzák majd és így részben has
„Oroszország nem áll készen arra, hogy nukleáris fegyvert vessen be az ukrajnai háborúban, de az erről szóló kommunikáció is nagyon veszélyes” – fogalmazott az elnök.
Két ukrán tisztviselő szerint a problémák akkor jelentkeztek, amikor az egységeik területeket szabadítottak fel és átlépték a frontvonalat. Példákat is mondtak arra, milyen gondokkal kellett szembesülniük.
Szakértők már olyan dolgokról beszélnek, mint hogy egy szoba felfűtése nyolcszor drágább egy elektromos takaró használatánál és negyvenszer többe kerül, mint az ágyba tett meleg vizes palack.
Meghalt egy kerékpáros, akit személyautó gázolt el péntekre virradó éjjel a Zala megyei Liszó közelében – közölte a police.hu oldalon a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint Mick Schumacher tehető felelőssé a Japán Nagydíj első szabadedzésén elszenvedett balesetéért. A német szakember annak ellenére gondolja ezt, hogy a fiatal pilóta a sisakjára zúduló óriási vízpermetet okolta az újabb autótörését követően. Már leintették a pénteki első gyakorlást Suzukában és a pályán lévő
Oroszország nem áll készen arra, hogy nukleáris fegyvert vessen be az ukrajnai háborúban, de az erről szóló kommunikáció is nagyon veszélyes - mondta pénteken a BBC-nek Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Újabb étterem vállalt szolidaritást a pedagógusokkal, bejelentve, hogy kedvezményesen vagy teljesen ingyen adja számukra az ételeit: a Nemszemét bisztró is kiáll azért, hogy a tanárok normális bért kapkanak, így csatlakozott a többi üzlet kezdeményezéséhez.
A brit közszolgálati médiatársaság hírtelevíziójának adott interjúban cáfolta, hogy egy minapi nyilatkozatában Oroszország elleni csapásmérésre biztatta volna a Nyugatot.