Akár 500 ezer forintos bruttó bért is kaphat egy pályakezdő egy nemzetközi szolgáltató központban, ehhez csupán egy diploma és valamilyen viszonylag ritka nyelv – például olasz, francia vagy holland – ismerete szükséges, egy ilyen pozíció tehát nyitva áll a friss diplomás pedagógusok előtt is – egyebek mellett erről beszélt Baja Sándor, a Randstad
Az energiaköltségeik növekményének 50 százalékát is megkaphatják a kis- és középvállalkozások az év utolsó három hónapjára. A gázra, áramra és távhőre vonatkozó lehetőségre október 20-ig lehet regisztrálni, majd azután pályázni.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az Online Számla rendszer és az áfabevallások adatainak összevetésével fedezett fel egy helytelen adózói gyakorlatot. A vizsgálat megállapításai után az adózó korábbi bevallásait módosítva, könyvelését kijavítva pótlólag 80 millió forintot fizetett be az állami költségvetésbe.
Spórolásra hivatkozva bezárta a tankerület a hajdúvidi általános iskolát. Azt mondják, nincs pénz a fűtésre, miközben több mázsa szén és tűzifa áll az intézmény udvarán. A kialakult helyzet miatt a diákoknak a 15 kilométerrel arrébb fekvő hajdúböszörményi iskolába kell járniuk. A szülők felháborodtak a döntésen és beperelték a fenntartót. Az ATV Hí
A Pálmaszív a színész új, tízszámos sanzon lemeze, amely hét éven át kitartóan készült a hazai szcéna legkivételesebb alkotóival. A dalokhoz különleges ajánló is jár.
A francia kormány felszólította a nagy olajipari vállalatokat, hogy hallják meg a fizetésemelésért sztrájkoló dolgozóikat és teljesítsék a követeléseket. Az olajfinomítókban hét elején kezdődött munkabeszüntetés következtében a francia benzinkutak mintegy 15 százalékánál voltak pénteken ellátási problémák.
A hőmérsékleti adatok alapján megkezdték a távfűtéses épületek felfűtését pénteken Miskolcon is. A megyei jogú városok közül Tatabányán szerdán, Szombathelyen csütörtökön indult el a szolgáltatás. Salgótarjánban külön kérésre már a lakossági fogyasztók túlnyomó többségénél bekapcsolták a távfűtést, ezt a hivatalos fűtési szezon kezdete előtt egy hó
Spórolásra hivatkozva bezárta a tankerület a hajdúvidi általános iskolát. Azt mondják, nincs pénz a fűtésre, miközben több mázsa szén és tűzifa áll az intézmény udvarán. A kialakult helyzet miatt a diákoknak a 15 kilométerrel arrébb fekvő hajdúböszörményi iskolába kell járniuk. A szülők felháborodtak a döntésen és beperelték a fenntartót. Az ATV Hí
Második gyermekét várja Dudás Miki és Szigligeti Ivett. A büszke apuka is ott lesz a szülésnél, de azért a kismama édesanyja is kilövésre készen várja majd, ha le kell váltania vejét.
A technológiai és ipari miniszter ugyanakkor azt hangoztatta, hogy Magyarország és Németország kapcsolata sikertörténet, amely nemcsak a két országnak, hanem az egész világnak hasznos.
Szombaton reggel köd neheítheti a közlekedést. A hőmérséklet egy picit magasabban alakul majd, mint az elmúlt napokban, csapadék viszont nem lesz. Napközben nagyon szép kiránduló időre számíthatunk kevés felhővel.
A technológiai és ipari miniszter ugyanakkor azt hangoztatta, hogy Magyarország és Németország kapcsolata sikertörténet, amely nemcsak a két országnak, hanem az egész világnak hasznos.
A pálya 56 kilométeren újult meg, 28 kilométeren zajvédő fal is épült, növelték a sebességet, megállókat és állomásokat újítottak fel, akadálymentesítettek, vasúti átjárók és P+R parkolók épültek.
Már csak egyet kell aludni és holnap végre kezdetét veszi a Dancing with the Stars harmadik évada a TV2-n. A versenyzők gőzerővel gyakoroltak a szombat estére, és már tűkön ülve várják, hogy előadhassák produkcióikat. Önnek ki a legszimpatikusabb a párok közül? Most elmondhatja véleményét a cikk alatti szavazásunkban!
Az elmúlt 10 évben 1500 milliárd forintot fordított a kormány a vasút fejlesztésére a járművek nélkül, a Budapest - Hatvan vonalszakasz felújítása 160 milliárd forintba került, ami az elmúlt évtized összes vasúti fejlesztési forrásának több mint 10 százaléka - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára pént
Augusztusban a vártnál nagyobb mértékben csökkent a német ipari termelés, az importárak is emelkedtek, Ausztriában pedig az év második felében a visszaesés fázisába került a gazdaság.
Az ukrán elnök szerint az európaiak látható életszínvonal-romlása ellenére is fontos, hogy az unió növelje a nyomást Oroszországon, és fogadjon el további szankciókat.
A Forma-1-es versenynaptár idén is nagyon hosszú, és ez csak fokozódik majd jövőre. 2023-ban ugyanis 24 versenyből áll majd a naptár. Ez már meglehetősen megterheli a sportban dolgozókat, és elsősorban talán nem is a versenyzők számára megterhelő, hanem a csapatok egyéb tagjának, akik építenek, pakolnak, szerelnek, stb. Így több csapat is fontolgat