Sebastian Vettel azt mondta, hogy van egy helyszín, mellyel kivételt tenne, és egyetlen versenyre visszatérne a visszavonulása után is. Persze ha kapna rá lehetőséget. Ez a helyszín pedig Japán. A négyszeres világbajnok az idei szezon végén visszavonul, így ezen a hétvégén utoljára látogatott el Suzukába az F1-ből való távozása előtt. Ennek ellenér
17,5 százalékkal nőtt a bruttó szobaár bevétel 2022 nyarán tavalyhoz képest, a foglalások darabszáma 7,4 százalékkal gyarapodott. Egy főnek egy éjszaka átlagosan 11 ezer forintba került, ami átlag 11,4 százalékos drágulást jelent. Bár tavalyhoz képest nőtt a külföldre szóló foglalások aránya, még így is jóval több magyar nyaralt idén belföldön, min
Balatontourist kempingjeiben 28 százalékkal nőtt a vendégforgalom az idén A Balatontourist kempingjeiben az idén 28 százalékkal több vendéget fogadtak, mint tavaly, ezzel elérték a pandémia előtti, 2019-es év vendégéjszakaszámát –…
Míg korábban látványos médiaeseméyneket vagy utazásokat szerveztek Vlagyimir Putyin születésnapja körül, most csak a legnagyobb rajongói stréberkednek. Az elnöknek nincs sok oka ünneplésre.
Vilmos herceg és Katalin hercegné gyakran beszéltek már három gyermekük, György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg neveléséről. Az évek során számos királyi szülői hagyományt felrúgtak, kezdve attól, hogy több dadus helyett csak egy dadust alkalmaztak, most pedig egy újabb különös szabályt vezettek be.
Elképesztő izgalmakat hozott a K&H MNEB Sim Liga harmadik fordulója, melyet a chicagói utcai pályán rendeztek. Az időmérő edzésen – idén már sorozatban harmadszor – ismét Simon Tamás bizonyult a leggyorsabbnak megelőzve nagy riválisát, Tóth Dávidot. Az első futamon jól jött el a mezőny, és már az első körökben kialakult a top 3 sorrendje. Simon
Magyar Fitnesztermek Országos Szövetségének főtitkára szerint állami segítség nélkül tömeges bezárások jönnek, és az komoly egészségügyi következményeket hozna.
Az elmúlt 10 évben 1500 milliárd forintot fordított a kormány a vasút fejlesztésére a járművek nélkül, a Budapest - Hatvan vonalszakasz felújítása 160 milliárd forintba került, ami az elmúlt évtized összes vasúti fejlesztési forrásának több mint 10 százaléka - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára pént
Azonosítatlan drón robbant fel a Kaluga megyei Sajkovka katonai repülőterén, ahol egy orosz nehézbombázó repülőezred állomásozik - közölte Vlagyiszlav Sapsa, a régió kormányzója.
Évi 2000 kilowattóráig jár a rezsicsökkentett áramár a lengyel lakosságnak, felette piaci árat kell fizetni és külön támogatást kapnak a villannyal fűtők, illetve aki nagyon spórol, díjcsökkentést érhet el – ezek azok a főbb elemek, amelyek a lengyel szejm által ma megszavazott árampiaci rezsicsökkentés kereteit szabályozzák majd és így részben has
„Oroszország nem áll készen arra, hogy nukleáris fegyvert vessen be az ukrajnai háborúban, de az erről szóló kommunikáció is nagyon veszélyes” – fogalmazott az elnök.
Két ukrán tisztviselő szerint a problémák akkor jelentkeztek, amikor az egységeik területeket szabadítottak fel és átlépték a frontvonalat. Példákat is mondtak arra, milyen gondokkal kellett szembesülniük.
Szakértők már olyan dolgokról beszélnek, mint hogy egy szoba felfűtése nyolcszor drágább egy elektromos takaró használatánál és negyvenszer többe kerül, mint az ágyba tett meleg vizes palack.
A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint Mick Schumacher tehető felelőssé a Japán Nagydíj első szabadedzésén elszenvedett balesetéért. A német szakember annak ellenére gondolja ezt, hogy a fiatal pilóta a sisakjára zúduló óriási vízpermetet okolta az újabb autótörését követően. Már leintették a pénteki első gyakorlást Suzukában és a pályán lévő
Oroszország nem áll készen arra, hogy nukleáris fegyvert vessen be az ukrajnai háborúban, de az erről szóló kommunikáció is nagyon veszélyes - mondta pénteken a BBC-nek Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Újabb étterem vállalt szolidaritást a pedagógusokkal, bejelentve, hogy kedvezményesen vagy teljesen ingyen adja számukra az ételeit: a Nemszemét bisztró is kiáll azért, hogy a tanárok normális bért kapkanak, így csatlakozott a többi üzlet kezdeményezéséhez.