Thierry Neuville szerint fiatal csapattársának, Oliver Solbergnek több versenyzési lehetőség kellene egy negyedik autóban, hogy többet tudjon fejlődni. Oliver Solberg idén Dani Sordoval a Hyundai Motorsport harmadik Rally1-es autóját vezetheti, és idén összesen kilenc versenyen indul, míg spanyol csapattársa négyen, ha Japánban is Petter Solberg f
A várakozásokat meghaladva 14,4 százalékkal nőtt az ipari termelés augusztusban, míg munkanaphatással megtisztítva 9,3 százalékkal növekedett, mivel augusztusban kettő munkanappal több volt. A statisztikai hivatal közlése szerint az első nyolc hónapban 6,1 százalékkal nőtt az ipari termelés, és az elemzők az év végéig ezen ütem fennmaradását várják
Nagy gondban van a főváros, főként a társas házak, ahol a kukák közvetlenül a lakóközösség orra alatt vannak jövet-menet az utcáról. Ahogy a BKM FKF Hulladékgazdálkodásért és Köztisztaságért felelős divíziója október 4-én bejelentette, hogy a fővárosban munkabeszüntetést tartanak, mert fizetésemelést szeretnének, emberek milliói maradtak hoppon, és
Világszerte 619 797 435 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 552 264 – derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adataiból.
A Biden-kormányzat arra készül, hogy enyhítse a venezuelai rezsim elleni szankciókat, hogy a Chevron újra termelhessen olajat az országban, ezzzel megnyitva az utat az amerikai és az európai piacok lehetséges újbóli megnyitása előtt a venezuelai olajexport előtt – írja a Wall Street Journal.
Hazánk fejlődésének egyik legjelentősebb szakasza volt a reformkor, amelynek a szabadságharc vérbefojtása vetett véget. 1849. október 6-án a tizenhárom magyar honvédtiszt kivégzése nem csak a magyar függetlenséget temette el, az aradi vértanúkkal együtt a gazdasági fejlődés is sírba szállt – szerencsére nem örökre, de a mélyrepülésnek csak évtizede
Mintegy 1500 Fradi-szurkolót várnak Szerbia fővárosába, Belgrádba az Európa Liga mérkőzésére; a szurkolókat a szabadkai főkonzulátus négy munkatársa várja a határátkelőhelyen, hogy segítsék a zökkenőmentes átlépést - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Az Európai Parlament egyes képviselői attól tartanak, hogy Magyarország csak felszínes reformokat hajt végre annak érdekében, hogy megszerezze az uniós forrásokat. A vállalások alapos megvizsgálására szólították fel az Európai Bizottságot és az Európai Tanácsot. Szeptemberben az Európai Bizottság körülbelül 3000 milliárd forintnyi forrás befagyaszt
Sikeresnek nevezte a szerdai sztrájkot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője. Nagy Erzsébet az InfoRádiónak azt mondta, hogy bőven 20 ezer fő feletti volt a sztrájkban részt vevők száma.
Szerdán hajszál híján új történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben, aztán az MNB likviditásszűkítésének hírére fordult a jegyzés és erősödésbe kapcsolt a magyar deviza. Várhatóan ma is a jegybank lépései mozgatják majd elsősorban az árfolyamot, hiszen jön az egyhetes betéti tender, illetve az egyhetes diszkont kötvény, melyeken még
Elstartolt a bankszektor, az IT-szektor és a fintech cégek egyik legfontosabb szellemi műhelyéül szolgáló Banking Technology konferenciánk, ahol a bankok digitális transzformációjáról, a szektor legfontosabb IT-üzleti és technológiai fejlesztési irányairól van szó. A konferencia fontosabb eseményeiről a nap folyamán ebben a cikkünkben számolunk be.
Daniel Ricciardo ismét megmutatta, hogy miért ő a világ egyik legnagyobb Dale Earnhardt rajongója, miután az ő kabátjában menőzött. Ha rajongója vagy a Netflix népszerű sorozatának, a ‘Formula 1: Drive to Survive’-nak, akkor tudhatod, hogy Daniel Ricciardo mennyire rajong a NASCAR hétszeres bajnokáért, a legendás Dale Earnhardtért. Az ausztrál rajo
A forint árfolyamának stabilizálását várta a kormány attól a halasztott fizetési megállapodástól, amit a Gazprommal kötöttek. A számításuk egyelőre bejött: minden idők negatív csúcsa után visszatáncolt az árfolyam, és bár azóta megint gyengült a forint, a hét elején tapasztalt zuhanást úgy tűnik, sikerült megállítani. Az alku néhány részletét a gaz
A mai napon nemzeti gyásznap van, az aradi vértanúk emlékéért. Az 1848-49-es szabadságharc hős vezetőit ezen a napon, éppen 173 évvel ezelőtt végezték ki Aradon és Batthyány Lajost Budapesten.
Elfogtak egy körözött, a rendőrségi Top 50-es listán is szereplő körmendi férfit Németországban - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.
A lakosság elkezdett alkalmazkodni a magasabb inflációhoz, és a következő hónapokban a költségvetési szigorítások (például a rezsicsökkentés és a kata átalakítása) hatása ezt tovább erősítheti.
A Hyundai Motorsport 2022 végén nem újítja meg Oliver Solberg szerződését, a csapat és a versenyző útjai elválnak, de már Japánban sem versenyez a csapattal. “A Hyundai Motorsport és Oliver Solberg útjai 2022 végén elválnak egymástól, mivel a szerződést nem hosszabbítjuk meg a következő WRC-szezonra. A teljesítmény egységesebbé tétele érdekében a H
Miután hivatalosan is leállt a szemétszállítás, a katasztrófavédelemnek kellene ürítenie a budapestiek kukákat. Karácsony Gergely elmondta a hajnali munkakezdéskor az FKF dolgozóinak, mi a helyzet.
A stúdióban Árendás Péter külpolitikai szerkesztő, majd kapcsoltuk Tóth Norbert nemzetközi jogászt. Adásunk második felében pedig Hortay Olivért, a Századvég Konjunktúrakutató üzletágvezetőjét kérdezte Szani Roland.
Az újbudai rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki betört egy házba Budapesten, majd az alagsorban talált eszközökkel feszített fel két széfet – tájékoztat a Police.hu.
Sergio Pérez úgy érzi, több társával együtt egy kissé előítéletesen, lekezelően bánnak vele az F1-es közegben. De élvezi is, hogy időről időre rácáfolhat a kritikusokra.
Tavaly minden hatodik, idén már csak minden hetedik balatoni vállalkozásnál találtak valamilyen szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai.