„Nem zárható ki, hogy teljesen leállítják az Európai Unióba irányuló orosz vezetékes gázszállítmányokat még a 2022-23-as fűtési szezon előtt – mikor az európai gázpiac a legkiszolgáltatottabb” – írja hétfőn publikált, negyedéves gázjelentésében a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA). A Euronews összefoglalója szerint az IEA ezért azt tanácsolja az eur
Tárgyal és határoz is a kormány normakontroll-javaslatáról kedden az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz négy, az Európai Bizottsággal történő megegyezéshez szükséges törvényjavaslatról.
A mexikói Hofusan környéke vált a kínai gyártók menedékévé, ezzel tudják kerülni a még Donald Trump alatt bevezetett, de Joe Biden által továbbra is fenntartott vámokat.
Meglepte Hollywoodot a friss Oscar-díjas Apple, mégsem halasztja 2023-ra az Emancipáció premierjét. Hiába, a pofon után is fel kell tudni állni. Itt a következő Will Smith-film első előzetese.
Tekintettel az energiaárak elmúlt hetekben tapasztalt rendkívüli emelkedésére, a német nagykereskedelmi és külkereskedelmi szövetség (BGA) nyílt levelet intézett a kancellárhoz és a szövetségi kormányhoz.
Elindult a Babilon Kiadó és a Vadaskert közös adománygyűjtő programja, amelynek keretében a Mágikus állatok iskolája főhőseit viheti most bárki haza hűtőmágnes formájában. A befolyt összeg fontos ügyet szolgál, terápiás kertet alakít ki belőle a kórház, ami az ellátásra szoruló gyermekek sikeres kezelését segíti. A Mágikus állatok iskolája az elm
Majka, aki kiskorában egy spray-s flakonba énekelt a tükör előtt, a suliban a haverjával tolta a „Disney-rapet”, 10-12 éves kora körül már színpadon állt. Ma már tehetségeket karol fel, legújabb felfedezettjével, Perrinnel például egy ingyenes megakoncerten is fellép október 8-án, a Szabadság téren.
Kedden a napsütést főleg a nap első felében és kora délután szakítják meg több alkalommal északnyugatról délkelet felé vonuló felhők, felhőtömbök, de rövid ideig tartó zápor is csak kevés helyen fordul elő. Késő délutántól csökken a felhőzet.
Túlnyomórészt nem meghalni akarnak, hanem menekülni a kilátástalan helyzetből. A kamasz korosztályban már a járvány előtti időszakban is emelkedett az öngyilkosságot megkísérlők száma, a pandémia alatt és azóta pedig drasztikusan nőtt az esetszám. Az iskolakezdés ráadásul az egyik legveszélyesebb időszak. A szakember szerint az esetek megelőzhetők
Az összehajtható mobiltelefonok globális kiszállítása 66,6 százalékkal, 13,5 millióra nő az idén a tavalyi 8,1 millióról – írja az International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat. Az IDC előrejelzése szerint 2026-ban az összehajtható mobiltelefonok kiszállítása 41,5 millió darabra emelkedik és a 2022-2026 közötti
Festő csülleng, forrasztófű, kutyabúza és kakasmandikó – tudjuk vajon, mit jelentenek ezek a szavak? És azt, hogy mire használták őket? Hogy honnan ered a nevük? A régiség emberei, de talán már honfoglaló őseink is tájékozottabbak voltak e téren – az etnobotanika tudományának segítségével azonban mi is magunkra szedhetünk némi tudást!
Az Európai Unió energiaügyekért felelős miniszterei által elfogadott intézkedés nem segít Szlovákiának a magas energiaárak terén, ezért Pozsony ellenzi a döntés elfogadását. Eduard Heger szlovák miniszterelnök szerint az a forgatókönyv is elképzelhető, hogy Szlovákia államosítja az előállított elektromos áramot. A szlovák kormány közben bejelentett
Teljesen felszívódni még a legnagyobb ellenzői szerint sem fog, a lehetetlen árak azonban gyorsan normalizálódnak, amikor a legtöbben már kerülni próbálják a szükségtelen kockázatokat.
Szükség van a pedagógusok béremelésére, a tanárok és az oktatás helyzetét azonban hosszú távú stratégiai kérdésként kell kezelni – mondta az Országgyűlés elnöke a Hír TV hétfő esti műsorában.
Tegnap rég nem látott pluszban zártak a vezető amerikai tőzsdék, miután a dollár gyengülésbe kezdett, azt követően, hogy az ISM beszerzési-menedzser index kedvezőtlen képet festett az amerikai gazdaságról, ennek következtében pedig a befektetők már a foglalkoztatottság növekedésének mérséklődését árazhatják, amely egyike a Fed által legközelebbről
Az FIA világbajnokságon elért kiváló eredménye után a WSK Open Cupon bizonyíthatott Molnár Martin. Az időmérőn szerencsétlen szituációba került, a két esős előfutamon azonban szárnyalt a HUMDA Academy versenyzője. Az előfutamokban az utolsó előtti sorból indulva küzdötte fel magát a 4. és a 2. helyre. Vasárnap, amikor megjött a tapadás a pályán, ak
A mosókapszulák, a folyékony mosószerek, esetleg a mosóporok mosnak jobban? A 33 különböző mosószer, köztük 20 mosókapszula tesztje megmutatja, hogy melyik mosószer a leghatékonyabb és a legolcsóbb és milyen hatással vannak egészségünkre.
A Wizz Air karbantartást végez online foglalási rendszerében, emiatt a vállalat internetes felülete és mobilalkalmazása magyar idő szerint október 4-én 23 órától október 5-én hajnali 4 óráig nem lesz elérhető - közölte a légitársaság hétfőn az MTI-vel.
Október folyamán Budapest több villamosmegállója alakul át egy hónapra számlálóval ellátott speciális doboz-visszagyűjtő ponttá, ezzel irányítva a figyelmet a megfelelő helyre kidobott alumíniumdobozok előnyös tulajdonságaira. Az összepréselve bedobott dobozok ráadásul jó célt is szolgálnak, hiszen az így kidobott aludobozok alapján a cégcsoport ke