A 25 éves amerikai nő egy rodeón sérült meg, amikor egy bika átugrott a kerítésen, pont ott, ahol ült. Ezt már élete legszerencsésebb pillanataként tartja számon.
Ramzan Kadirov csecsen vezető közölte, hogy három fiatalkorú fiát, Ahmatot, Elit és Adamot hamarosan az ukrajnai frontvonalra küldi. Kadirov a Telegram-csatornáján azt írta, hogy nem viccel, és hogy "eljött az ideje, hogy megmutassák magukat valódi harcban".
Szabad orvosválasztás, beteglátogatás – alapjaiban forgatná fel az egészségügyi rendszert a javaslatcsomag, amit rövidesen Pintér Sándor belügyminiszter nyújthat be a kormánynak.
Az Oroszországra nehezedő nyomás növelése érdekében az Európai Unió tovább fogja erősíteni korlátozó intézkedéseit, hogy Moszkva véget vessen az ukrajnai háborúnak - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hétfőn, a tagállami vezetőknek küldött, az uniós csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében.
Újabb Harkiv megyei települést kezdtek felszabadítani az ukrán erők az orosz megszállás alól, az Izjumtól nem messze fekvő Borova falut - közölte hétfőn a település tanácsa.
Árverésre bocsátják az egykoron Elvis Presley magántulajdonában lévő repülőgépet. Miután a fanatikus rajongók még a Király használt zsebkendőjét is megvásárolják, azt gondolnánk, valamelyik tehetősebb híve kapva kap az alkalmon, hogy megvegye a kivételes relikviát. Szó sincs azonban öldöklő versengésről... és nem véletlenül.
Júliusban az export euróban kifejezett értéke 12,8, az importé 24,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a deficit 1,123 milliárd euróval 1,298 milliárd euróra nőtt és 148 millió euróval emelkedett az első becslésben jelzett 1,150 milliárd euróval szemben - közölte hétfőn második becslése alapján kiadott részletes jelentésében a Központ
Szeptemberben a vártnál nagyobb mértékben, 27 havi mélypontra csökkent a német feldolgozóipar teljesítménye az S&P Global gazdaságkutató intézet feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI) alapján.
Az olajárak hordónként 3 dollárt ugrottak hétfőn, mivel az OPEC+ a napi több mint 1 millió hordónyi (bpd) termeléscsökkentést fontolgatja, hogy ezzel támogassa meg az árakat. Ez lenne a COVID-19 járvány kezdete óta a legnagyobb csökkentés.
Szeptemberben a vártnál nagyobb csökkenéssel 2020 júniusa óta a leggyengébb teljesítmény alakult ki az euróövezeti feldolgozóiparban a londoni S&P Global gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) alakulása alapján.
Magyarország legnyugatibb városát kevesen ismerik igazán, pedig tökéletes utazási célpont egy tartalmas vagy lazulós hétvégi kiruccanáshoz, de akár hosszbb időre is. A több mint 830 éves történelmi múltra visszatekintő városnak saját termálfürdője is van, valamint a közelében találkozik a magyar-oszták és a szlovén határ az Őrségi Nemzeti Park m
Négy napelemparkot épít Romániában az OMV Petrom olajtársaság a román állami Oltenia hőerőművel partnerségben, volt bányatelepek helyén - közölték hétfőn a befektetők.
Az európai LNG-kereslet globális versenyt robbantott ki a meglévő forrásokért, még azzal együtt is, hogy Európa gázfelhasználási igénye összességében csökkent, az ázsiai növekedés pedig megtorpant - írta az IEA nemzetközi energiaügynökség negyedik negyedévi gázpiaci felmérésében. Európa az idén a globális kapacitásnövekedés duplájára emeli LNG-besz
Mindig olyan szomorú, amikor a tankönyvben három sorban elintézett rendkívül érdekes, de nagyon ritka kórképeket az ember megelevenedve lát, főleg, ha nincs is megfelelő és végleges kezelésre lehetőség, és főleg ha a társadalomban kevésbé ismert “fura” betegségről van szó.
A krónikus gyulladás számtalan betegség kiváltó oka. Bár sok dolog kiválthat gyulladást a szervezetben, a jó hír az, hogy rengeteg olyan tápanyag van, amely segíthet kordában tartani. Az egyik ilyen tápanyag, amelyet szem előtt kell tartani, a luteolin, amely számos növényi eredetű élelmiszerforrásban megtalálható.
Letették a Magyar Posta Központi Csomagfeldolgozójának alapkövét Maglódon. A Magyar Posta Zrt közleménye szerint zöldmezős beruházással több tízmilliárd forintból épül a csomagfeldolgozó. Az új üzemcsarnok 38 ezer négyzetméter alapterületű, több mint kétszer akkora, mint a fóti logisztikai üzem. A csarnokot 80 ezer négyzetméternyi külső burkolt ter
Hetedik alkalommal rendezett munkahelyi nyári tábort a Raben. A dunaharaszti székhelyű logisztikai szolgáltató a munkavállalók gyermekeinek szünidei elhelyezését segíti évről évre a programmal, amelyhez hasonlót alig találni a hazai vállalatok gyakorlatában. A kezdeményezés jól illeszkedik a cég családos dolgozók számára kínált segítő-támogató hr-m
Idén nyáron a vállalatok visszavettek a toborzás intenzitásából, de még nem érzékelhető igazán markáns fordulat a munkaerőpiacon. Kevesebb volt az álláshirdetés idén a júniustól augusztusig tartó időszakban, mint a tavalyi év azonos időszakában, a munkakeresők viszont az eddigieknél aktívabbak a munkaerőpiacon. A bérfejlesztések mértékének emelkedé
A 2050-re kitűzött klímasemlegességi célok elérésében fontos szerepet játszik a teljes szén-dioxid-kibocsátás ötödéért felelős közlekedési szektor zöldítése, ezért a kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltaknak megfelelően támogatja az elektromos járművek elterjedését - jelentette ki a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közl
A megnövekedett rezsiköltségek és az infláció nemcsak a cégek számára okoz kellemetlenségeket, hanem sajnos minden felhasználó kénytelen szembesülni a problémával. Így természetes, hogy mindenki igyekszik ott lefaragni a költségekből, ahol csak lehet. A Laptophardware.hu szakértői összegyűjtötték, hogy hogyan tudunk apró változtatásokkal spórolni a
Az ukrán erők további területeket foglaltak vissza a donyecki Liman körül és áttörték az orosz erők védelmi állásait. A Kreml eközben azt közölte, hogy a szeparatista Luhanszki és Donyecki népköztársaságok határai a 2014-es területeken húzódnak majd. Herszon és Zaporizzsija határairól pedig a hivatalos tájékoztatás szerint az ott élőkkel konzultáln
Csapadék- és szélmentes idő, száraz burkolat, tökéletes látási viszonyok, kellemes 18 fok. Ilyen idillikus körülmények között is történhet baleset, ha nem a vezetésre figyelünk – hívja fel a figyelmet a közútkezelő.
A nyár elején letermő gyümölcsfák esetében gyakori probléma, hogy a szüret után elhanyagolják vagy teljesen elhagyják a növényvédelmet. Pedig a szüret utáni védekezések is elengedhetetlenek, mert a korai lombhullás káros a rügydifferenciálódásra, ami a következő évi termést is kedvezőtlenül befolyásolja.
Miután a múlt héten felrobbantották a legnagyobb kapacitású európai gázvezetéket, fókuszba került a másik három, Oroszország felől érkező csőrendszer. Sajnos, a Magyarországot nagyrészt ellátó Török Áramlat kapcsán is jelentek meg aggasztó hírek, bár egyelőre jön rajta gáz. Ugyanakkor ez is felveti a magyar kormány felelősségét, amely semmit sem te
Gázársapkát egyelőre nem vezet be az EU, de a csillagászati energiaárakon nagy profitot elérő cégeket megadóztatja, a befolyt összegből pedig a fogyasztókat támogatja. A döntés már megszületett, a végrehajtás a tagállamok feladata. Brüsszel és a kormányok tehát próbálják kezelni az energia-drágulás okozta válságot – kérdés, hogy ez elég lesz a társ
A szüreti időszak közepén több mint száz árucikkel bővült a PENNY borkínálata, amely a vállalat 2021-ben kezdődött megújulási programjának egyik fontos mérföldköve. Az áruházlánc éves szinten mintegy 8,7 millió palackot értékesít az országszerte található 227 egységében. „Évek óta kiemelt célunk, hogy növeljük a magyar termékek számát a PENNY üzl
A Vodafone és az AMC Networks International (AMCNI) megállapodott a terjesztési szolgáltatás hosszútávú folytatásáról. Fontos hazai és nemzetközi sportmérkőzéseket és a legkedveltebb ismeretterjesztő és szórakoztató csatornák tartalmait élvezhetik továbbra is zavartalanul a Vodafone Magyarország televíziós előfizetői. Az AMCNI és a Vodafone együttm
Talán ebből is látszik a hazai filmgyártási logika fókuszváltása: mindennél nagyobb figyelmet – és pénzt – kapnak a magyar történelmet bemutató gigaprodukciók.
Egyre magasabb rezsiszámlákat kapnak az állatmenhelyek, így többnek a működése veszélybe került. A legtöbb menhely egyesületi, vagy alapítványi formában működik, így nekik nem jár a lakossági árkedvezmény, sem az energia, sem az üzemanyag tekintetében. Több helyen is azt mondják, hogy az új feltételekkel nem tudják, meddig bírják. Az ATV Híradójána