Álmos és fáradt? Nem tud elaludni? Ha elalszik, akkor pár óra múlva felébred és órák hosszat csak forgolódik? A legfrissebb kutatások szerint minden harmadik felnőtt küzd alvászavarral és a népesség több mint egyharmada nem alszik napi 7 óránál többet. Ön is ide tartozik, ugye? Az alábbiakban mutatunk pár tippet, melyek segítenek abban, hogy Ön is
Múlt vasárnap lezárult Az Év Hotele közönségszavazás harmadik régiójának bemutatása. De ezzel a verseny még nem ért véget, hiszen a régió hat szálláshelyére a héten még egyszer, egészen pontosan vasárnap délig lehet szavazni a műsor hivatalos oldalán.
A Halloween sokak számára telhet horror filmek nézésével, és ijesztő kosztümös bulikkal. Ki gondol azokra, akik nem szeretnek félni? Nekik ajánljuk most a világsztárok legötletesebb mese-, fantasy- és rajzfilm jelmezeit, melyektől garantáltan nem rémítünk senkit halálra.
A kínai vállalat néhány nap múlva hivatalosan is bejelentheti a Huawei P50 Pocket S hajlítható kijelzős okostelefont. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig róla. A Huawei nem a legjobb időszakát éli, viszont még mindig nem tántorodtak el a prémium kategóriás készülékek kiadásától, amit jól mutat az is, hogy november 2-án hivatalosan is be fogják mutatni
A háromszoros Európa-bajnok Kovács 13,533 ponttal, a hatodik helyen jutott tovább a selejtezőből a Liverpoolban zajló olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokságon.
A címvédő Los Angeles Rams 31-14-re alulmaradt a vendég San Francisco 49ers együttesével szemben a profi amerikaifutball-liga (NFL) alapszakaszának nyolcadik játékhetén, vasárnap.
A 2003 és 2011 között volt elnök, a baloldali kihívó, Luiz Inácio Lula da Silva nyerte vasárnap a brazil elnökválasztás második fordulóját Jair Bolsonaro államfő ellen.
Napok óta folyik a találgatás arról, ki lehet az a híres magyar énekesnő, akit a minap mentők vittek kórházba drogfogyasztás miatt. Azt lehet tudni, hogy a toxikológiai jelentés szerint kokaint találtak a vérében, valamint, hogy a drogfogyasztás mellett egyebek is történtek a lakásban.
2022. Október 27-28-Án, 12 Ország Részvételével Került Megrendezésre A Hatodik Békekenyér Konferencia Szlovéniában. A Rendezvényen Magyarországot Dr. Ökrös Oszkár, Az Agrárminisztérium Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkára És Szarvas Város Delegációja Képviselte.
A Svájcban nemzeti hősként tisztelt középkori lovag, Adrian von Bubenberg kőbe vésett kézjegyére bukkantak Jeruzsálemben – jelentette a The Jerusalem Post. Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szakemberei a jeruzsálemi óváros középkori falain kívülre került Cion-hegyen, Dávid király hagyomány szerinti sírhelyénél bukkantak a középkori “graffitire”: a
Idén első teljes szezonján vett részt a németországi NLS-szériában Molnár Bendegúz és Lengyel Ádám. Senki nem hibáztatta volna a fiatalokat, ha tanulással, akklimatizálódással töltik az időt, a két magyar pilóta azonban az első perctől fogva hatalmas tempót diktált. Három futamgyőzelem és három kategória második helyezés után az élről futottak neki
A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 587, szombaton 679, vasárnap 597 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a katonák és rendőrök.
Az online kitöltés ellenére sok helyen ismét csöngetnek a számlálóbiztosok. A KSH szerint erre csak a címek pontosítása miatt lehet szükség, a számlálóbiztosok viszont pontatlan adatokról, lefagyó rendszerről írnak.
„Bármilyen új intézményt hoz létre a kormány, az szükségképpen része lesz a NER hatalmi gépezetének” – jegyzi meg az új Integritás Hatóság néven létrejövő szervezetet kapcsán.
Az elszálló infláció miatt évtizedek óta nem látott mértékben romlik a pénz Magyarországon, ez pedig a korábbinál is jobban a figyelem középpontjába helyezi a takarékosságot - derül ki a K&H a Takarékosság Világnapja alkalmából készített összeállításából. A drágulást minden korosztály a saját bőrén érzi, a fiatalabbak éppúgy, mint a szülők.
Folytatódik a ködös, borongós idő a jövő héten is, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11-19 fok között várható. Pénteken nyugat felől egyre több helyen eleredhet az eső - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Hamarosan érkezik a Netflixre A korona legújabb évada, amely az 1990-es éveket öleli fel, központi szerepet játszva Károly és Diana hercegnő házasságának zátonyra futása. Diana halálával a hatodik évad foglalkozik majd, de a forgatás már javában zajlik.