Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A napsütötte nyár után itt a színes ősz, ami rengeteg finom szezonális gyümölcsöt és zöldséget tartogat. Erre szüksége is van a szervezetünknek, hogy feltöltődhessen vitaminokkal a téli időszakra. De vajon milyen vitamin kell a bőrödnek a ragyogáshoz?
Várhatóan 10 százalékkal is drágulhatnak a kötelező gépjármű biztosítások novemberben, így az éves átlagdíj 32-33 ezer forint körül lehet majd. Közel egymillió gépjárműnek, köztük több mint félmillió személygépkocsinak esik még mindig január elsejére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási évfordulója.
A nagyvárosokat sem kerülik el az átmeneti postabezárások. A megyeszékhelyek közül a legtöbb hivatalt Szegeden zárják be – egyelőre nem tudni, mennyi időre. Szegeden tizenkettő, Miskolcon, Debrecenben és Pécsen kilenc, Nyíregyházán hét, Győrben öt posta zár be az energiatakarékosságra hivatkozva. Salgótarjánban öt posta működését függesztik fel, a
Nyitva tarthat a veszteségesen működő esztergomi Élményfürdő, miközben az iskolások és sportolók által is használt Szent István fürdőt a magas rezsi miatt bezárják a városban. A helyi ellenzék szerint azért, mert az Élményfürdő bezárása érzékenyen érintené a mellette lévő hoteleket, amelyek a Mol elnök-vezérigazgatójának érdekeltségébe tartoznak –
Ukrajna fölött lelőtt orosz rakéta roncsdarabja zuhant le hétfőn egy az ukrán határhoz közeli észak-moldovai faluban - közölte a chisinaui belügyminisztérium.
Az Európai Bizottság további 100 millió eurót bocsát az ukrajnai menekülteket befogadó hét uniós tagország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Bulgária, Észtország, Lettország és Litvánia számára - közölte a brüsszeli testület hétfőn. A közlemény azt jelenti, hogy az első pénzosztási körhöz hasonlóan most is forrásokhoz jut Lengyelország, Csehor
Kedvenc sztárjaink legalább olyan gondosan választják ki a halloweeni jelmezeiket, mint a vörös szőnyeges szettjeiket. Az év legkísértetiesebb időszakának alkalmából az alábbiakban össze is gyűjtöttük a hírességek legstílusosabb halloweeni megjelenéseit.
A szürke ötven árnyalata rengeteg kárt okozott. Úgy tett, mintha BDSM-könyv lenne, holott inkább a bántalmazásról szólt. Sajnos korábban született művekben is gyakran keveredik a BDSM és az erőszak – de hogy lehet ebben eligazodni?
Kikapott Jair Bolsonaro a brazil elnökválasztás második fordulójban. Luiz Inacio Lula da Silva szoros küzdelemben győzte le szélsőjobboldali riválisát egy különösen csúf választási kampány után. Bolsonaro egyelőre nem ismerte el a vereségét, és nem gratulált Lulának. Korábban arról beszélt, hogy a választást el fogják csalni.
Illegális kínai rendőrőrsök működhetnek Budapesten is, erről az RTL.hu írt. Több kínai hírportál is hivatkozik a budapesti irodákra, amelyek az itt élő kínaiaknak nyújtanak például adminisztrációs segítséget. Egy spanyol szervezet viszont arról írt jelentést, hogy ezeken a világszerte működő irodákon keresztül gyakorol nyomást a rezsim a külföldön
A Fényeskedjék neki című dráma abszurd alaphelyzete napjainkban játszódik, egy nagyvállalkozó-politikus halotti torán. Az alkotók szándéka szerint az előadással görbe tükröt mutatnak a mai kor emberének, amiben jelen van a gyász és korrupció is.
Óvatosan az állatok téli etetésével – tanácsolja a Madártani Egyesület szóvivője. Orbán Zoltán azt mondja, a madarak jó eséllyel emberi beavatkozás nélkül is túlélik a telet, de ha szeretnénk az etető körül gyülekező madarakban gyönyörködni, válogassuk meg, mit adunk nekik. Ugyanez vonatkozik a felbukkanó mókusokra és sünökre is.
Félmilliárd forintos fejlesztési forrás segítségével újítja meg a pedagógusképzést szolgáló, Szekszárdon működő gyakorló általános iskoláját a Pécsi Tudományegyetem (PTE).
Le kell zárni a sok éve tartó hegyi-karabahi konfliktust - hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn Szocsiban, ahol az örmény miniszterelnököt és az azeri elnököt fogadta kétoldalú megbeszéléseken.
Az adatok a kínai, németországi és szlovákiai leányvállaltokban gyártott autókat nem tartalmazzák. A kereskedők 645 500 autót vettek a cégtől, ami éves szinten 8,3 százalékos növekedés. Másfelől háromnegyed év alatt csak 544 500 Skoda kocsit vettek a vásárlók, ami éves szinten 22,3 százalékos csökkenés - mutat rá a német Volkswagen konszern kötelék
A pénteken kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott 31-20-ra kikapott Németországtól a Tatabányán rendezett hétfői edzőmérkőzésen.
Le kell zárni a sok éve tartó hegyi-karabahi konfliktust - hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn Szocsiban, ahol az örmény miniszterelnököt és az azeri elnököt fogadta kétoldalú megbeszéléseken.
Éves összehasonlításban növelte termelését a Skoda Auto. Az év első kilenc hónapja alatt Csehországban a Skoda 647 200 autót gyártott, 11,9 százalékkal többet, mint 2021 azonos időszakában - olvasható a Skoda Auto hétfői közleményében.
A GLAMOUR szépségszerkesztője ezen a héten is összegyűjtötte azokat a beauty bevezetéseket, amelyekre érdemes felfigyelni. Fókuszban ezúttal a bőrápolás, amely természetesen nem csupán arcunkon, de egész testünkön fontos, különösen a hidegebb évszakokban.
Érdemes lassan megnézni, hogy mégis mi a fene történik az új- és használtautó eladások terén, mi van a javítóiparban, mert a koronavírus által megborított szegmens gyakorlatilag 3 éve kapálódzik és mindig jön valami új körülmény, amire senki sem számított. Hogy történt a 2008-as válság idején? A rendszerváltástól eltelt csaknem 20 évben viszonylago
Kedvezőtlen makroadatok érkeztek Ázsiából, így a távol-keleti tőzsdék jelentős része csökkent a hétfői kereskedésben. Az európai tőzsdéken viszont mérsékelten pozitív volt a hangulat, aztán Amerikában az elmúlt két hét jelentős emelkedése után óvatossági pozíciózárások miatt mérsékelten csökkentek az indexek: a befektetők a szerdai Fed kamatdöntés
Oroszország készen áll arra, hogy átvegye Ukrajna szerepét a világ fő gabonaellátójaként - mondta egy neve elhallgatását kérő magas rangú orosz politikus a Reutersnek.
A Huawei Technologies november 1. és 4. között rendezi meg éves fejlesztői konferenciáját, a HDC.Europe-ot a globális technológiai iparág éves találkozóját, a Web Summit 2022 keretében. Idén Lisszabonban kerül sor Web Summit 2022 rendezvényre, amely összehozza azokat az iparági szakértőket és szervezeteket, akik tevékenységükkel megpróbálnak irányt
Oroszország felfüggeszti a hajóforgalmat a "fekete-tengeri kezdeményezés" keretében gabona szállítására kijelölt biztonsági folyosón, amíg nem tisztázódik a Szevasztopolban orosz hadi- és polgári hajók ellen szombaton végrehajtott ukrán dróntámadás körül kialakult helyzet - közölte hétfő este az orosz védelmi minisztérium. Ukrajna közölte: két párh
Az Európai Bizottság további 100 millió eurót bocsát az ukrajnai menekülteket befogadó hét uniós tagország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Bulgária, Észtország, Lettország és Litvánia számára - közölte a brüsszeli testület hétfőn.