A versennyel az Ökotárs Alapítvány a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet.
Nő a migrációs nyomás Európa déli határainál, Magyarországra pedig az idén már 230 ezren próbáltak bejutni, míg tavaly egész évben 120 ezren - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán szombat este.
Penny Wittbordt 2014-ben került kómába, miután súlyos allergiás reakciót váltott ki a kagyló, amit megevett. Szerencsére sikeresen felépült belőle, azonban azt állítja, hogy mikor élet és halál között volt, találkozott Istennel.
A dél-koreai vállalat a következő év elején mutathatja be a Samsung Galaxy S23 Ultra okostelefont, ami a napokban egy Geekbench teszten tűnt fel. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. A következő év egyik nagy dobása lehet majd a Samsung Galaxy S23 Ultra okostelefon, amiről már számos információ kiszivárgott, így elég sok mindent tudni lehet már róla.
Kétségtelenül: Kylie Jenner gyönyörű. De vajon tényleg egy természetes szépség? A Twn híre szerint a reality-sztár kijelentése egymásnak ugrasztotta a világot.
Egyre nagyobb figyelmet fordítanak a Listeria vizsgálatára, ennek is köszönhető, hogy idén már hat alkalommal hívtak vissza élelmiszereket ilyen szennyezettség miatt; ...
Ha a kihívó nyer, először fordulna elő, hogy a regnáló elnököt nem választják újra, ha viszont ellenfele győz, akkor az lenne újdonság, hogy az első fordulót megnyerő jelölt alulmarad.
Szeptemberben a lakosság kétharmada számított fogyasztásának stagnálására vagy csökkenésére, megtakarítási képességeinek romlására, illetve háromnegyedük hitelfelvételi lehetőségeik szűkülésére. Az eredmények láthatóan rosszabbak, mint az első félévben.
Ahány streamingszolgáltató, annyiféle premier várható a következő héten is. Ebben a listában összegyűjtöttük azokat az érkező sorozatokat és filmeket a Netflixről, HBO Max-ról, Apple TV+-ról, Disney+-ról és az Amazon Prime Videóról, amelyek megérdemlik a figyelmet az elkövetkező napokban. Minden premier elérhető lesz egy kattintással weboldalunkról
Pumped Gabo köztudottan nagyon jó kapcsolatot ápol Aurelióval, annyira, hogy még a gyermeknevelésbe is besegítene barátjának. Még úgy sem lazult a két barát között a szoros kötelék, hogy kevés időt tudnak együtt tölteni mostanában, hiszen a Való Világ egykori győztese valószínűleg a börtönben nem sok lehetőséget kap a közös programozásra.
Jelenleg a cégnek csaknem 7000 munkavállalója van, közülük több mint 2000 pilóta, és csaknem 4500 légiutas-kísérő. A járvány miatt 2020-ban dolgozóik 19 százalékát bocsátották el, de ma már 2500-zal többen dolgoznak a Wizz Airnél, mint a válság előtt - közölték. A légitársaságnak 16 országban van bázisa, ezekbe az országokba toboroznak új kollégáka
Nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel, ha Márki-Zay Péter mozgalmát külföldről finanszírozták a választási kampány idején, ezért ezzel az üggyel az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának is foglalkoznia kell - mondta Halász János, a bizottság fideszes alelnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Halottak napján, Mindenszentek ünnepén egy kicsit megáll az élet. Mindnyájan cipeljük a lelkünkben eltávozott szeretteink hiányát, az elmúlás fájdalmát, a gyász teljesen sosem begyógyuló sebeit. Mindenki másként éli meg ezeket az életeseményeket: a teljes tagadástól a csöndes beletörődésen át a lelki bezárkózásig terjedhet az emberi reakció. Van az
Bár még a harmadik évad meg sem jelent, már tudni lehet, hogy ez lesz Henry Cavill utolsó jelenése a Vaják szerepében, a negyedik évadtól ugyanis Liam Hemsworth növeszt hosszú fehér hajat.
Néhány héten belül két olyan film is debütál a hazai mozikban, melynek főszereplői ikerpárok: egy félelmetes finn horror, és egy bájos magyar szerelmi háromszögtörténet. De milyen nevezetes ikerpárokat látott már ezidáig a filmvászon? Összeállításunkból kiderül.
A stabilcoin piac hamarosan új szereplőt üdvözölhet. Az FTX kriptotőzsde állítólag saját stabilcoinon dolgozik, mondta Sam Bankman-Fried alapító és vezérigazgató
A Groovehouse énekesnője, Kis Judy nemrég a barátaival és lányával, Majával Szicíliába látogatott el, ahol a sok pihenés mellett rengeteg izgalmas programon is részt vett.
Összeöltöztek a szerelmesek, és nem is akármilyen ruhát húztak magukra: tetőtől talpig Gucciba bújtak, még a cipő, és a kalap sem maradhatott ki a szettből.